#Sport
A magyar válogatott védője aligha élete legkönnyebb 90 perceit éli...
Adósságspirálba keveredhetett.
Szoboszlai Dominikék(?) az északíreket fogadják majd.
Az Eb-negyeddöntős az első félidőben előnybe került, de szünet után parádés percek következtek.
A ligaszakasz egyik legjobban várt találkozóját rendezik Párizsban.
Úgy tűnik, Vincent Kompanynak ki kell hagynia az Arsenal elleni Bajnokok Ligája-összecsapást.
Serhou Guirassy lesújtott, Bakuban győzött a Dortmund csapata.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint ugyanakkor Budapesten ez pont fordítva történt.
Az ötszörös Grand Slam-bajnok teniszező térdsérüléssel bajlódik.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság bejelentette, hogy Magyarország is ott van a 2036-os olimpia lehetséges házigazdái között. A HVG birtokába jutott több olyan márciusi és áprilisi keltezésű dokumentum, amely felvázolja, hogyan festene egy budapesti olimpia, amelybe Bécs és Pozsony is bekapcsolódna. A tervek az ötödik Orbán-kormány utolsó időszakában készülhettek, kérdés, hogy milyen fogadtatásra találnak a Tisza-kormánynál.
A támadó Benin ellen lépett pályára utoljára az argentin válogatott mezében, búcsúmérkőzésére 85 ezren gyűltek össze Buenos Airesben.
Reagált cikkünkre a Magyar Olimpiai Bizottság.
A játékos szerint a portugál válogatott edzője, Jorge Jesus kétszer is megszegte a neki tett ígéretét.
A térdsérüléssel bajlódó ötszörös Grand Slam-győztes nem csak a világranglista első helyétől búcsúzhat.
Az ekho módosítása nem okoz nagy változást a hazai labdarúgásban az érdekképviselet szerint.
A 2036-os budapesti olimpiarendezési tervekhez még tavasszal készített pénzügyi stratégia úgy számol, hogy a költségek mindössze 10 százaléka hárulna az államra. De a számításból azért kimaradt néhány jelentős tétel.
Egy ferencvárosi ultrákat képviselő oldal többször is támadta már Kálnoki-Kiss Attilát, most arról tettek közzé felszólítást, hogy rúgják ki a fiát a Fradi fiókcsapatától.
Öt játékos megsérült a balesetben, mégsem halasztották el a törökországi meccset.
A belügyminiszternek kell tárgyalnia a rendezési szerződés módosításáról.
A 14 számra összesen több mint 39 ezer nevezést adtak le.