A gyermekvédelmi szakemberek a terület rendszerszintű válságát feltáró országgyűlési vizsgálóbizottsága előtt létszám- és forráshiányról számoltak be.
+3 hasonló
A Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredének szerdai tájékoztatása szerint a főváros V. kerületében találtak egy második világháborús szovjet rombolóbombát egy társasház kertjében.
+3 hasonló
Pintér Bence, Győr polgármestere szerdán közölte, hogy két embert gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség a Győr+Média Zrt. furcsa szerződései miatt. A nyomozás a vizsgálati szakba lépett, ez a vádemelés előtti utolsó szakasz.
+3 hasonló
Óriási otthonfelújítási program részleteit közölte Kapitány István. A családi házak 15, a panellakások 5 milliós támogatást kaphatnak.
+3 hasonló
Európai és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a bíróság Matolcsy Ádám és Stofa György ellen az MNB-ügyben. A bíróság közlése szerint a két érintett gyanúsítotti kihallgatása szükségessé vált, azonban felkutatásuk nem vezetett eredményre. Egyikük sem tartózkodik magyarországi lakóhelyén, és a hatóságok feltételezése szerint Európán kívül lehetnek.
ATV
A Tisza kezdeményezésének célja, hogy kivizsgálják a hátrányos helyzetűek és a mélyszegénységben élők felzárkóztatására szánt hazai és európai források felhasználását.
+3 hasonló
Donald Trump szerint az Egyesült Államoknak még egy-két iráni célpontot kell „elintéznie”, köztük a Kolang-hegyet, ahol feltételezések szerint föld alatti nukleáris létesítmény működhet.
+2 hasonló
Egyre drágább a gázolaj, miután a Brent típusú kőolaj ára átlépte a hordónkénti 115 dolláros lélektani határt. Horror lesz a tankolás.
+2 hasonló
ATV
Erősen felhős, szeles és csapadékos időre számíthatunk a hétvégén. A HungaroMet friss adatai szerint érdemes lesz kéznél tartani az esernyőket.
+2 hasonló
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a közeledő Black Friday alkalmából az impulzusvásárlások elkerülésére hívja fel a fogyasztók figyelmét.
+2 hasonló
XIV. Leó pápa mint szavazati jogával élő amerikai állampolgár postai úton elküldte szavazatát választókörzetébe, Chicagóba az egyesült államokbeli félidős választásokon - erősítette meg pénteken a Szentszék.
+2 hasonló
ATV
Indokolták a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelését, további részleteket közölt a Fővárosi Törvényszék.
+2 hasonló
ATV
Boldognak nyomkövetőt kell viselnie a másodfokú ítélethirdetésig, szerinte jobb- és baloldalon is sok ellenséget szerzett.
+2 hasonló
Új szabályok jöhetnek az elektromos rollerrel közlekedők számára. A kormány tervezete szerint a gyorsabb modellek vezetéséhez jogosítvány kellene, de a korhatárokon, a sebességhatárokon és a bukósisak használatán is változtatnának.
+2 hasonló
Ma reggel 9 órakor ülésezik a Fővárosi Közgyűlés, ahol a városvezetés és a frakciók összesen 40 előterjesztésről tárgyalnak.
+2 hasonló
Költségvetési csalás miatt emeltek vádat egy Keszthely környéki sportegyesület elnöke ellen, aki több mint 35 millió forint támogatással nem számolt el. A Zala Megyei Főügyészség csütörtöki tájékoztatása szerint a klub öt bajnoki éven át kapott pénzt a Magyar Labdarúgó Szövetségtől.
+2 hasonló
Matolcsy György tizenkét év alatt nagyjából 700 millió forint fizetést kapott az MNB-től, a vagyonnyilatkozataiból mégsem olvasható ki, mi lett a pénzzel. Utolsó bevallásában 19 millió forint megtakarítást tüntetett fel, a letartóztatásakor pedig 30 milliót ajánlott fel óvadéknak.
A kormány a 2027-es költségvetésben 1,75 milliárd forintra emeli az üres orvosi praxisok betöltését segítő keretet. Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter szerint jelenleg több mint ezer körzetben nincs állandó orvos.
+3 hasonló
Az orosz-amerikai-ukrán háromoldalú ukrajnai rendezési tárgyalások európai részvétel nélkül zajlanak majd, erről megállapodás született az amerikai féllel - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója a Vesztyi hírszolgálatnak nyilatkozva.
+2 hasonló
ATV
Egy frissen vásárolt, alig használt, konnektorba sem dugott elektromos roller gyulladt ki egy pétervásárai családi házban, az épület emiatt lakhatatlanná vált. A károsult szerint a kár meghaladja a 133 millió forintot, a forgalmazó vizsgálathoz köti a további kifizetést.
+3 hasonló