Az Országgyűlés kedden kilenc évre megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek.
+56 hasonló
Magyar Péter gratulált Fejes Péternek, akit az Országgyűlés keddi ülésén választottak legfőbb ügyésznek.
+56 hasonló
Kedden dönthet a parlament Fejes Péter legfőbbügyész-jelöltről, emellett több fontos törvényjavaslat is napirendre kerül. A képviselők szavazhatnak arról is, hogy december 24-e munkaszüneti nap legyen, valamint a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról.
+56 hasonló
ATV
A kultúráért felelős államtitkár közösségi oldalán osztotta meg Tarr Zoltán döntését. Az Operaház átvilágítása Nagy Ervin szerint „elképesztő dolgokat tárt fel”, Ókovács fizetésének összegéről is írt.
+28 hasonló
ATV
Magyar Péter a házbizottság összehívását kezdeményezte Pócs János szavazása miatt.
+17 hasonló
ATV
Orbán bejegyzésében arról írt, hogy folyamatos megfigyelés alatt tartották őt és feleségét is.
+16 hasonló
ATV
Azonnali hatállyal menesztette a Külügyminisztérium Feledy Botondot, a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatóját. A döntést bizalomvesztéssel indokolták, miután fény derült a szakértő cégének korábbi, több tízmilliós állami szerződéseire.
+16 hasonló
Magyar Péter bejelentette, hogy támogatják Fejes Pétert.
+16 hasonló
ATV
Marko Kricakot és a szerb bűnüldözési szolgálat vezetőjét egy belgrádi gyilkosság nyomozásával összefüggésben vették őrizetbe.
+15 hasonló
ATV
Szöget rejtettek egy kislány halloweeni édességébe Gyömrőn. A rendőrség megkeresésünkre közölte: súlyos testi sértés kísérlete miatt indult nyomozás.
+15 hasonló
ATV
Egy kislány időben észrevette a csokoládépapírba csomagolt tejkaramellába rejtett szöget, így nem nyelte le.
+15 hasonló
Magyar Péter közölte, hogy jelentős szigorítást tervez az elektromos rollerek használatára vonatkozó szabályokban a kormány.
+15 hasonló
Hivatalosan is elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében Kapitány István feljelentése nyomán. Indul a „Tisztítótűz-művelet”.
+14 hasonló
ATV
Hankó és államtitkára is rácsok mögött marad, februárig hosszabbították meg a letartóztatásukat.
+14 hasonló
Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár kedd esti Facebook-bejegyzése szerint Szabó P. Szilveszter lett a Madách Színház, Csiby Gergely pedig az Új Színház igazgatója.
+13 hasonló
Két nagyméretű, egyenként 1660 kilogramm önsúlyú páncélszekrényt találtak Seszták Miklós kisvárdai házában az október közepén tartott házkutatás során.
+13 hasonló
Fontos a jó megjelenés Hankó Balázs számára, ezért furcsa kéréssel állt elő a börtönben.
+13 hasonló
ATV
Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt – erősítette meg a HVG értesülését a rendőrség.
+12 hasonló
Magyar Péter és Andrej Babis cseh miniszterelnök négyszemközti tárgyalásával kezdődik az első cseh-magyar kormányülés Prágában.
+12 hasonló
ATV
Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a NAV a LOGOSZ Alapítvány ügyében. A feljelentést a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium tette, a feltételezett kár közel 20 millió forint.
+10 hasonló