0 komment

A Google kiirtott 526 hektárnyi finn erdőt, aztán megjelentek a farkasok

Egyre több adatközpont épül, és egyre hevesebb a helyiek tiltakozása. Finnországban is keményen tevékenykedik a Google, és az adatközpont-építésnek egy egészen furcsa következménye is lett: olyan helyeken tűntek fel farkasok, ahol eddig sosem jártak.
+1 hasonló
0 komment

Milliárdos bevétel, egyetlen alkalmazott, 84 százalékos nyereség: Sarka Kata üzleti körét találtuk a BP Kurír körül

Egy alig ismert bulvárportál kiadója első három üzleti évében közel kétmilliárd forint profitot termelt, és 829 millió forint osztalékot fizetett ki. Honnan jön a pénz, és kiknél landol? A nyomokat követve egy volt fidelitasos vezérigazgatóhoz, egy ügyvédi irodához, azon keresztül pedig Sarka Kata, Rogán-Szendrei Cecília és Bessenyei István üzleti köréhez jutottunk.
+1 hasonló
0 komment

A Pécsi Nemzeti Színház igazgatójának leváltását kezdeményezi a polgármester

„A vezetői stílusát már az előző ciklusban is érték kritikák”, és ez mostanra sem változott meg a polgármester szerint. Lipics Zsoltot már kinevezni is botrányos körülmények között nevezték ki, és a hírek szerint a posztért szintén induló színészt ellehetetlenítette.
+1 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció