A volt jegybankelnök fia a szintén körözött Stofa Györggyel együtt valószínűleg Európán kívül tartózkodik, de a bíróság az Európai Unió területén is keresi őket.
+18 hasonló
A fideszes politikus azt állította, technikai probléma miatt nem tudott szavazni, a miniszterelnök szerint ez hazugság.
+17 hasonló
A miniszterelnök szerint a fideszes képviselő félre akarta vezetni a levezető elnököt. A házbizottság összehívását, Pócs János „súlyos, arányos megbüntetését” kérte.
+17 hasonló
Több mint húsz oldalnyi iratot tett közzé a volt miniszterelnök.
+16 hasonló
Velkey György László a Facebookon közölte a felmentést, Feledy szintén a közösségi médiában reagált.
+16 hasonló
A parlament kedden titkos szavazással dönt majd a köztársasági elnök második jelöltjéről.
+16 hasonló
Gazdaságilag nem fenntartható, így vasárnaptól megszűnik, a frekvenciája pedig felszabadul.
Az angol focista először, a spanyol harmadszor érdemelte ki a díjat.
+16 hasonló
Az MNB-ügyben három embert, köztük Matolcsy György volt jegybankelnököt vették őrizetbe. Két emberrel szemben nemzetközi elfogatóparancs kiadását indítványozta a Központi Nyomozó Főügyészség.
+16 hasonló
Rubio Donald Trump elnököt kíséri Texasba kedden.
+16 hasonló
Mindeközben továbbra sem tudják, hogy Bolsonaro a vereség után elhagyta-e az országot.
+16 hasonló
A város polgármestere elmondta: nem elszigetelt esetről van szó, legalább három ügyről tudnak.
+15 hasonló
Marko Kricak távozását régóta követelik az októberi választáson győztes Egyetemista Liga szimpatizánsai. Az általa irányított egységet gyakran vádolták rendőri brutalitással, egy egyetemista állítása szerint pedig nemi erőszakkal is fenyegetőzött.
+15 hasonló
Távozásának köze lehet a 2027-es francia elnökválasztáshoz.
+15 hasonló
A magyar miniszterelnök először cseh kollegájával találkozik, majd közös kormányülésen vesznek részt Prágában.
+15 hasonló
Az Országház Kupolacsarnokában adták át a NER utáni első állami kitüntetéseket.
+15 hasonló
A feljelentést októberben tette a gazdasági és energetikai minisztérium, Mészáros Lőrinc is célkeresztbe került.
+14 hasonló
Császár Attila végül nem kapta meg a bizottság támogatását. Szerinte a média nem légüres térben működik, a szerkesztőségeket politikai és gazdasági érdekek befolyásolják, az újságírók pedig maguk is rendelkeznek politikai véleménnyel.
+14 hasonló
Patrick Stewart 86 éves korában halt meg, családja körében.
+14 hasonló
A miniszterelnök azt ígérte, hamarosan közlik majd a részleteket.
+14 hasonló