Debrecenben mindenkinek juthatna egy a Lipóti Pékség nosztalgia kiflijéből akár minden nap, miután a vállalat jelentős fejlesztéseket hajtott végre egyik legnépszerűbb termékének előállításában. Megnéztük a vállalat központi termelőüzemét Hatvanban, egyúttal kifaggattuk Tóth Zoltán ügyvezető igazgatót. Körbejártuk, mit kezdhet egy pék a mesterséges intelligenciával, ahogy azt is megtudtuk, hogyan lesz görbe a Lipóti kiflije.
„Félig-meddig szabadságon vagyok” – mondta a 92 éves színészlegenda.
A legnagyobb hazai vállalati érdekképviseleti szervezetek nehezményezik, hogy a vagyonadó tervezetére alig pár napot kaptak – van azért pár közös javaslatuk. Szükségesnek látnák egyebek mellett egy harmadik, alacsonyabb, 0,3–0,5 százalékos kulcs bevezetését az 1–5 milliárd forintos vagyoni sávra.
Celebpárosok blöffölnek a 20 milliós főnyereményért.
Azért nem valószínű, hogy fluxuskondenzátor is lesz benne.
A költségek emelkedése miatt emelkedtek az árak, ráadásul a felhasználók egyre tovább használják készülékeiket, történelmi visszaesést szenvedett el az okostelefonok piaca. A két legnagyobb gyártó, a Samsung és az Apple nyer a helyzeten, együttes piaci részesedésük már az 50 százalékot közelíti.
Egyikük elsőként ért el száz százalékos eredményt a baleset utáni biztonság kategóriájában.
A könyvelők több mint fele szerint a december 31-i határidő nem elég a felkészülésre, a könyvelőprogramokat sem fejlesztik elég gyorsan hozzá.
Aki a 2000-es években autóhifiben gondolkodott, szinte biztos, valamelyik Sony fejegységet használta.
A legendás Multipla utódjának tekinthető Multiplay egyterű, SUV és pick-up feladatokat egyaránt képes ellátni.
Az ügy egyik gyanúsítottja szerint nem a gázbiznisz volt az érdekes a 2024-ben lebuktatott gázmaffiaügyben: a gázkereskedelem valós és szabályos volt, csak éppen utána eltüntették a pénzt fiktív számlákkal és dobható cégekkel.
Elütött egy triciklis nőt, majd otthagyta.
„A leghülyébb dolgokat mondhatom, és ti megtapsoljátok” – mondta rajongóinak Trump amerikai elnök, aki most éppen orosz kollégájával üzletel, az ukrán elnököt pedig lemondatná. Ez a Fülszöveg, az e heti HVG ajánlója.
Az 5 méternél hosszabb BYD Atto 8 csúcsmodelljének teljesítménye megközelíti a 800 lóerőt.
Mészáros Lőrinc V-Hídja két év alatt legalább 130 millió forinttal támogatta a Carola Egyesületet és a Média a Családért Egyesületet. Mindkét szervezet tagadja, hogy közük lenne Lévai Anikóhoz, pedig az biztos, hogy a volt miniszterelnök felesége mindkét szervezet rendezvényein szerepet játszott, de szorosabb kapcsolat is valószínű.
A DS Automobiles Párizsban leleplezett újdonság vázolja számunkra, hogy körülbelül milyen lesz a harmadik generációs DS 3.
A Peugeot RCZ Vision látványos külső-belső dizájnnal és szupermodern elektromos technikával támad.
Erling Haaland kétszer is villant, de ez nem volt elég a Manchesternek.
A legizgalmasabb része talán a középre helyezett sofőrülés.
Egy parkolási baki is igencsak sokba kerülhet.