Az elnök szerint több százezer háztartás maradt áram nélkül.
+2 hasonló
Hamilton mellől honfitársa, George Russell startolhat majd a Mercedesszel.
A nap képe.
+2 hasonló
1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára.
Az együttállás-sorozat oka, hogy a Jupiter november végén és decemberben irányt vált az égen.
+3 hasonló
A bűnügy vádlottja egy budaörsi, takarítást végző cég ügyvezetője volt.
+3 hasonló
A testületben különböző szakterületek szakértői kaptak helyet.
A baleset következtében mindketten gerincsérülést szenvedtek.
Harminc év története – egy intézmény és egy közösség múltja.
Hét helyszínen találatot rögzítettek.
Az exportált mennyiség jelentősen nőtt.
+2 hasonló
A holttestek kiemelése még nem fejeződött be.
+2 hasonló
A háború kitörése óta eltelt négy évben 4546 ukrán állampolgár kért menedékjogot Romániától.
+2 hasonló
Nyolc helyszínen találatokat rögzítettek.
A Bayern München 33 éves angol csatára először nyerte el a díjat.
+2 hasonló
Az egyik jármű kigyulladt, a balesetnek egy sérültje van.
+3 hasonló
10 éves fiával együtt az úttest szélén haladt.
+2 hasonló
Több megyét ért támadás.
+2 hasonló
Autójával árokba hajtott és meghalt egy 20 év körüli férfi.
Az elhunyt 20 éves motoros egy fát szállító teherautóval ütközött.