A Rákóczi Egyetem rektora képviselte a határon túli magyar tudományosságot.
Szóka Krisztina számára a tortakészítés mára jóval több lett egyszerű konyhai elfoglaltságnál.
A kisfiút a műtét előtt csaknem két éven át peritoneális dialízissel tartották életben.
Hа забезпечення фінансової стійкості.
Év végéig a következő hétéves költségvetésről is meg akarnak állapodni.
A Déli Tauridák szerdán érik el aktivitásuk maximumát.
Megjelent az első hó a Szinevéri Nemzeti Park hegyvidéki területein.
A jelenség hátterében az agy alkalmazkodóképessége áll.
A tornaterem felújításának fő szakasza már befejeződött.
A nap verse.
Kárpátalja.ma
Számos, magyar fordításban is megjelent nagysikerű gyerekkönyv szerzője.
A légvédelemnek 105 drónt sikerült megsemmisítenie.
Tizenöt éves korától atyja, I. István mellett tanulta az államirányítás tudományát.
Az EP-képviselő szerint a háborús helyzet nem jelenthet felmentést a csatlakozási feltételek teljesítése alól.
Az egyéni érzékenység jelentősen eltérhet, érdemes figyelni panaszaink forrására.
A légvédelmi kérdések mellett a két ország védelmi ipari együttműködéséről is tárgyal.
A lángok a lakóházat is veszélyeztették.
A vállalat üzletei és elosztóközpontjai megrongálódtak vagy megsemmisültek.
Egy gáztámadás során.
A gyermekeknek írt történetek néha valami egészen különleges módon szólítanak meg felnőtteket.