#Belföld
Toroczkai Lászlóék hiányolják az adatbázisból Horn Gyulát, vagy Medgyessy Pétert.
Alternatív rock, hiphop, indie, világslágerek, amiket zenére komponált vízi koreográfiaként lehet majd élvezni jövőre.
Az ügynökakták megnyitásával vita lesz a bűnről és a felelősségről – írja Keno Verseck, a német közmédia hírportáljának Magyarország-szakértője, hozzátéve, hogy nem minden dokumentum támasztja alá az érintett beszervezését, vagy azt, hogy az illető jelentett.
Az ügyvéd szerint sokan nem rendelkeznek olyan sajtónyilvánossággal, amellyel megvédhetnék magukat.
Első véradók csak a 18 és 65 év közöttiek lehetnek.
Októberben 14 195 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, ami 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét a DataHouse adatai szerint, az éves használtautó-import így 160 ezer körül alakulhat - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Jóautók.hu.
Negyedik alkalommal adták át az E.ON Föld bajnokai pályázat díjait. A kezdeményezés célja, hogy a klímaszorongás és a bénultság helyett a gyerekek és a pedagógusok aktív cselekvését, valamint fenntartható ötleteit támogassa. Idén rekordszámú, 18 nyertes intézmény – 8 óvoda, 6 általános iskola, 3 középiskola és 1 közönségdíjas – kapott elismerést, és egyenként legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást a terveik megvalósítására. A program négy éve alatt az E.ON már 60 iskolai és óvodai közösséget…
Az első döntős csapatok.
A rendőrök közel 50 köbméter faanyagot foglaltak le, és több mint 21 ezer lej értékben szabtak ki bírságokat.
A romeltakarítás után visszatérünk erre – mondta a távozását firtató kérdésre Cseh Gergő Bendegúz.
Matisáné Szabó Márta országos hős lett, amiért úgy döntött, nem kézbesíti a Bors különszámát a választási kampány idején. Tettéért most díjat is kapott, de kicsoda a somogyaszalói nyugdíjas asszony?
Egy volt fejvadász szerint az ilyen ismert emberek rejtőzködése különösen költséges.
A sérült madarat a Szegedi Vadasparkba szállították.
A biológiai sokféleség drámai csökkenése nemcsak a természetes ökoszisztémákat, hanem az emberi egészséget, az élelmezésbiztonságot és a gazdaság hosszú távú stabilitását is veszélyezteti. Nem véletlen, hogy a világ ambiciózus célokat tűzött ki a biodiverzitás védelmére, a megvalósítás üteme azonban messze elmarad a szükségestől. Ezzel párhuzamosan az Európai Unió is dolgozik a természethelyreállítási rendeletben meghatározott célok megvalósításán, amely szintén komoly lépéseket vár el a…
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Több mint ötszáz ügynök háttere, története ismerhető meg.
Tiltakoztak szerda este Gyergyóalfaluban az új megyei hulladékgazdálkodási rendszer ellen: a lakossági fórumon sokan kijelentették, nem kötnek szerződést az új szolgáltatóval.
A legnagyobb, mintegy 8300 eurós jutalmat idén februárban kapta, amikor távozott a minisztériumból – a hónapban mindössze három napot dolgozott.
A nyugdíjcélú öngondoskodás nagy ellentmondása, hogy miközben az önkéntes nyugdíjpénztárba való korai belépés és a tudatos portfólióválasztás milliós nyugdíjtöbbletet jelentene, a hazai lakosság jelentős része mégis halogatja azt. Ráadásul a belépést követően sem feltétlenül dönt jól. A minimális tagdíjbefizetések és azoknak az inflációtól elmaradó növekedése, illetve az alapportfóliókhoz ragaszkodás egyaránt a túlzott óvatosságra utal. A viselkedési közgazdaságtan szerint a tudatalatti döntési…
Saját vállalkozás indításához nyújtanak segítséget a frontról hazatérő katonáknak és családtagjaiknak Kárpátalján. Munkácson újabb 16 résztvevő fejezte be a Veterán Vállalkozói Iskola képzését, amelynek során nemcsak elméleti ismereteket szereztek, hanem konkrét üzleti terveket is kidolgoztak. A programot a nagy érdeklődésre való tekintettel a jövőben rendszeresen megszerveznék. A háborúból hazatérő katonák számára az egyik legnagyobb kihívást […]