#Belföld
+3 hasonló
Élő közvetítésünk az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának eseményéről, melyen nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat.
+3 hasonló
Szerda délelőtt sajtótájékoztatót tartanak a rendszerváltás előtt keletkezett titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozataláról.
A most nyilvánosságra kerülő több tízezer név többnyire „kisembereket”, például kocsmárosokat, vendéglátósokat, szállodai dolgozókat, boltosokat, buszvezetőket, vasutasokat vagy a határban dolgozó gazdákat takar.
+3 hasonló
Drámai mentőakcióra került sor szerda reggel a Fekete-tengeren: a román belügyminisztérium egységei hét török tengerész megmentésén fáradoztak, miután azok hajója összeütközött az általuk vontatott járművel és elsüllyedt.
A miniszter szeretné, hogy az ügynökaktákban találtakkal való szembenézés újabb megbélyegzéshez vezessen a társadalomban.
+3 hasonló
Szakaszos korrekciós programot és a vegyes indexálás bevezetését tartja szükségesnek a leszakadó nyugdíjak elértéktelenedésének megállítása érdekében a Nyugdíjasok Országos Képviselete (NYOK).
A Fidesz-kormányok két minisztériuma és számos állami társaság is jelentős összegű szerződéseket kötött a tiszás tárcavezető korábbi érdekeltségével.
+3 hasonló
Kedd délután érkezett bejelentés az esetről.
Közúti baleset történt a Munkácsi járásban, amelynek következtében egy személygépkocsi a vízbe került.Tovább »
+3 hasonló
A Paláver című műsorban egy betelefonáló a miniszterelnököt „genetikai selejtnek” nevezte.
+3 hasonló
ATV
Elindult a társadalmi egyeztetés a Működő és Emberséges Magyarország Intézet (MEMI) létrehozásáról szóló törvénytervezetről. A kezdeményezés célja egy olyan új, országgyűlési háttérrel működő szervezet felállítása, amely folyamatos kapcsolatot biztosítana az állampolgárok, a helyi közösségek és az állami döntéshozatal között.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
+6 hasonló
Videóban mutatja be a rendőrség azt a nyomozó egységet, amelyről hétfőn írták meg a sajtóban, hogy Matolcsy Ádámék felkutatásán dolgozhat.
+3 hasonló
Javítják a közúti világítást.
Magyarországon is elfogtak 12 szökevényt.
Illegitimnek tartja Fejes Péter legfőbb ügyészé választását a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja.
+3 hasonló
A Bournemouth vezetőedzője, Marco Rose korábban elárulta, hogy a magyar válogatott középpályás több hónapig nem léphet pályára.
Újabb jelentős leépítést jelentett be a német Schaeffler autóipari beszállító: a vállalat öt európai telephelyét bezárja, és összesen 3460 munkahelyet szüntet meg. Az elbocsátások mintegy háromnegyede Németországot érinti. A döntés hátterében az autóipari kereslet gyengélkedése, a magas németországi költségek és az elektromos autók vártnál lassabb térnyerése áll.
+3 hasonló
A jövő év végéig az is eldől, csak államegóvó beavatkozásokat fognak végezni, vagy teljeskörűen felújítják a hidat.