#Gazdaság
A volt jegybankelnök csak egyike volt a Magyar Nemzeti Bank körüli vagyonvesztés fő haszonhúzóinak. Szerinte az igazi áttörést Orbán Viktor, Lázár János, Szijjártó Péter, Rogán Antal és Nagy Márton letartóztatása jelenthetné - reagált Matolcsy György őrizetbe vételére Hadházy Ákos. A volt országgyűlési képviselő a devizahitelesek kártalanításának szükségességére is felhívta a figyelmet.
A jelenlegi költségvetésben érzékelhető egy hangsúlyváltás. A kormány bizonyos intézkedésekkel a korábbinál nagyobb figyelmet fordít az alacsonyabb jövedelmű, kiszolgáltatottabb társadalmi csoportokra – mondta László Róbert, a Political Capital választási szakértője. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a konkrétumok ismerete nélkül óvatosan kell értékelni a bejelentéseket, és egy költségvetés esetében mindig lehet vitatni, hogy valóban a lehető legtöbbet hozza-e ki a rendelkezésre álló forrásokból.
A szerb NIS többségi tulajdonrészének megszerzésével a szászhalombattai, pozsonyi és rijekai mellett a térség negyedik fontosabb finomítója is a Mol kezébe kerülne, ami komoly versenyjogi aggályokat vethet fel – mondta Miklós László energetikai szakértő a Klubrádiónak.
Bodnár Zoltán szerint a jegybanki alapítványok létrehozását tudatosan készítették elő, és Orbán Viktor is tudott arról, hogy a konstrukció kiskasszaként működik. Az MNB volt alelnöke úgy látja, az alapítványokba került 266 milliárd forint jelentős része végleg elveszhetett.
Az öröm kissé korai volt.
Több pénzt hagyna az önkormányzatoknál a Tisza-kormány, miközben a települések állami támogatása is emelkedne.
Sokan kedvelik, sokan viszont messzire elkerülik az önkiszolgáló kasszákat, a Lidl azonban határozott a kérdésben.
Nagy hiba volt kiforratlan állapotban az emberiség kezébe adni az AI-modelleket, a fejlesztők közötti licitháború árát pedig a kiberbiztonsági iparág fizeti meg. Az AI-ügynökökkel végrehajtott kibertámadások óriási kihívást jelentenek, és tovább növelik a támadók előnyét a védekezőkkel szemben - véli Marton László, az SMP Solutions IT security vezetője. Közben a cégek többségében nincs AI-használati szabályzat, ami tovább növeli az AI-jal kapcsolatos kockázatokat. A csalásoktól már a magyar…
Újabb 26 országra terjesztette ki a ChatGPT-ben megjelenő hirdetéseket az OpenAI, így már 89 piacon érhető el a szolgáltatás. A lépéssel a vállalat a hirdetési bevételeit kívánja növelni egy esetleges tőzsdei bevezetés előtt.
Merre tartanak az állampapírhozamok, milyen befektetésekkel lehet most igazán nagyot nyerni, és hol gyülekeznek a következő nagyobb tőzsdei esés viharfelhői? A Portfolio Investment Day 2026 konferencián a hazai pénz- és tőkepiac meghatározó szereplői keresték a választ a befektetőket leginkább foglalkoztató kérdésekre. Az Államadósság Kezelő Központ vezetője elárulta, melyik magyar állampapírt választaná most, a hazai alapkezelők pedig konkrét befektetési lehetőségek mellett arról is beszéltek,…
Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A műsor első részében a Revolut keddi, súlyos üzemzavaráról beszélgettünk, amelynek következtében a felhasználók egy része nem tudott bankkártyával fizetni, készpénzt felvenni, átutalni vagy devizát váltani. A fennakadásokról és azok hátteréről Turzó Ádámot, a Portfolio pénzügyi elemzőjét kérdeztük. A második blokkban azt vizsgáltuk, hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia a befektetéskezelést. Az AI ugyanis ezen a területen is…
A jegybanki alapítványok létrehozását is megindokolta.
Belgium szerint a pénz eltulajdonítása globális válságot okozhat.
A védelmi finanszírozásra specializálódott pénzintézet a nyugati hadiipar strukturális problémáira kínál megoldásokat és pénzt.
Karácsony Gergely a szociális bérlakásállomány fejlesztéséhez, az építészeti államtitkár a Wekerle-programhoz keres alkalmas területeket.
Váratlan csapásként érte a hazai médiapiacot a reklámadó visszatérésének terve, fejtette ki Varga Zoltán, a 24.hu és a Nők Lapja tulajdonosa a Kossuth Rádióban. Szerinte a szakmai egyeztetés nélküli intézkedés meggyengítheti a magyar médiacégeket, a Facebookot pedig erősítené.
Elon Musk kedden megerősítette, hogy a SpaceX és a Tesla különbizottságokat hozott létre a két cég esetleges egyesüléséről szóló tárgyalások lefolytatására. A bejelentés hatására a SpaceX részvényei 8 százalékkal emelkedtek a zárás utáni kereskedésben, miközben a vállalat közzétette első nyereséges negyedéves jelentését tőzsdén jegyzett cégként.
Négy hét van hátra az év legmeghatározóbb munkaerőpiaci eseményéig: 2026. november 17-én a budapesti Radisson Blu Béke Hotel ad otthont a Portfolio és a Pénzcentrum közös szervezésében megvalósuló HR (R)EVOLUTION 2026 konferenciának. A szakma legkiemelkedőbb szereplői gyűlnek össze, hogy áttekintsék a szektor előtt álló legégetőbb kihívásokat és a legfrissebb fejlődési irányokat.
A Super Micro Computer a legutóbbi negyedévben jelentősen felülmúlhatta saját várakozásait, mivel az AI-szerverek iránti kereslet a korábban jelzettnél jóval nagyobb bevételt és kedvezőbb bruttó marzsot hozott. Az előzetes számokra két számjegyű emelkedéssel reagált az árfolyam, és a versenytársak részvényei is erősödtek. A befektetők figyelme ugyanakkor a növekedés tartósságára irányul, valamint arra, hogy a gyorsan bővülő forgalomból mennyi profit és készpénz marad a vállalatnál.
A francia Carrefour szupermarketlánc részvényeinek árfolyama egy ponton 12 százalékot zuhant, miután a vállalat a franciaországi társadalmi válsághelyzetre hivatkozva lefelé módosította az egész éves profitvárakozását - tudósított a CNBC.