#Gazdaság
Hónapokig tartó viaskodás után megjelent az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szervezeti és működési szabályzata. A dokumentum hiánya azért keltett feltűnést, mert a tárca nyáron erre hivatkozva nem válaszolt Hadházy Ákos közérdekű adatigénylésére a vezetők feladatköreiről. Az új szabályzat szerint Gajdos László miniszter munkáját négy államtitkár segíti, akik között megoszlanak a környezetvédelmi, a vízügyi és klímapolitikai, valamint a természetvédelmi feladatok. Külön helyettes…
A csütörtökön aláírt magyar–amerikai együttműködési megállapodás egyik pillére a Trump Peace Pipelines Framework (TPPF), amely az amerikai energiadominancia felé vezető út egyik állomása – de nem feltétlenül úgy, ahogy elsőre gondolnánk. Trump „békevezetékeket” (peace pipelines) kínál Kelet-Közép- és Délkelet-Európának, hogy a régió országai, köztük Magyarország, alternatívát találjanak az orosz energiaforrásokra. Trump azonban nem puszta jóindulatból segítene: a kezdeményezés mögött komoly…
A részvények helyett jelenleg a technológiai óriásvállalatok kötvényeiben rejlik a jobb befektetési lehetőség – véli a Bank of America vezető befektetési stratégája. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó infrastruktúra kiépítése miatt hatalmas adósságállomány halmozódik a szektorban, a befektetői aggodalmak pedig jelentősen felhajtották a kötvényhozamokat, miközben az érintett vállalatok részvényei komoly veszteségeket szenvedtek el a tőzsdén - írja a CNBC.
Az MNB vezetése több mint 4700 garanciális hibát tárt fel a jegybank székházának felújításával kapcsolatban, a beruházás eredetileg 54 milliárd forintos költsége végül meghaladta a 100 milliárd forintot.
Ellenvetés nélkül átment a törvényjavaslat.
Megemelte egész éves profitvárakozását az AbbVie, miután a harmadik negyedéves eredményei meghaladták az elemzői várakozásokat A gyógyszeripari vállalat sikereit elsősorban az újabb immunológiai készítmények, valamint a neurológiai portfólió erős értékesítése hajtotta, amelyek ellensúlyozni tudták az egykori csúcstermék, a Humira forgalmának visszaesését. A vállalat részvényei kismértékben emelkednek a nyitást követően az amerikai tőzsdén.
A tárlaton összesen 150 műalkotás, köztük 80 mű látható a művésztől.
Az adócsökkentéssel spórolnának a béremelésen a munkaadók.
Magyarországon is ismert név a Delhaize (ejtsd Dölez), amelyik 1,2 milliárd euróért vásárolhatja fel a cseh és szlovák Tescot. Az érdekesség, hogy ez a cég nem az, amelyik Magyarországról éppen az Aldi és a Lidl terjeszkedése miatt vonult ki, de ugyanaz a Louis Delhaize alapította. A sztorija kicsit emlékeztet az Aldira.
A 2028-ban induló pénzügyi ciklusban összeolvadnak az agrár és a kohéziós pénzügyi alapok.
Családokat helyeznék előtérbe.
A Binance szerint megtaláltak 3 milliárdot, egy iparági szakértő szerint 2,4 milliárd dollárnyinak már nem fognak tudni a nyomára bukkanni.
Csapdába ejthetnek a kamuakciók.
Sárvári Nicholas gazdasági nyomozó, aki több évtizedes nemzetközi tapasztalattal rendelkezik az eltűnt vagyonok felkutatásában, úgy nyilatkozott, hogy az ilyen ügyekben elveszített pénzeknek csupán néhány százalékát lehet visszaszerezni. A vagyon visszaszerzésének esélyeit nagyban befolyásolja, hogy a pénzek hol találhatók, illetve sikerült-e azokat külföldre menekíteni.
A beruházás legnagyobb kivitelezési megbízását Mészáros Lőrinc érdekeltsége, a V-Híd nyerte el, a kormány azonban október elején felmondta a céggel kötött szerződést, és feljelentést tett.
Bihari Napló
A szaktárca tájékoztatása szerint a közvitára bocsátott sürgősségirendelet-tervezet biztosítja az év végéig szükséges forrásokat az egészségügyi szolgáltatásokra, a gyógyszerekre, a közalkalmazotti bérekre és a szociális kiadásokra – írja az Agerpres.
A kiigazítás során a minisztérium figyelembe vette az első félévi gazdasági és költségvetési helyzetről szóló jelentést, valamint az első kilenc hónap államháztartási adatait. Utóbbiak szerint a deficit a GDP 3,81 százalékát tette ki, szemben a…
A telekommunikációs cégek kiválasztását követően nemsokára indul a digitális euró tesztfázisa.
Az eddig közölt GDP-adatok szerint a negyedik legrosszabb növekedést produkálta a magyar gazdaság a harmadik negyedévben az uniós országok között.
A magántőkebefektetések világába főként a nagyobb befektetőknek van bejárásuk: ők azok, akik ígéretes vállalkozásokba fektetnek, majd a cégek növekedéséből próbálnak pénzt keresni. Az O3 Partners most ezt a piacot szeretné szélesebb befektetői kör számára elérhetővé tenni: a társaság nyilvános részvénykibocsátásra készül, amelynek során akár 15 millió eurót is bevonhat. A Portfolio Business podcast új adásában Oszkó Péterrel, az O3 Partners elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk a társaság…
Közlekedési beruházások sokaságát kellene megheletősen rövid határidővel, jelentős kockázat mellett elvégezni ahhoz, hogy a főváros képes legyen mozgatni az olimpiára érkezők tömegét. Az elszállásolásukról nem is beszélve.