#Gazdaság

0 komment

Bankszövetség elnöke: Jó, hogy nem repülőrajtozik a kormányzat, az ott dolgozók profi munkát végeznek

Nem az van, mint korábban, hogy „valaki bemond valamit, és akkor lesz repülőrajt”. Jelasity Radován örül, hogy sok korábbi kolléga kötött ki a kormányzatban és pozitív, hogy a bankszektor és a kormányzat gazdasági előrelátása  „egy és ugyanaz”. Azért reménykedik benne, hogy a különadók csökkennek.
0 komment

Látványos átalakulás az autópiacon: egymás után söprik el a trónkövetelők a régi kedvenceket

Egyre több ismert autómárkát utasítanak maguk mögé a kínai gyártók az európai eladási rangsorban, miközben több hagyományos szereplő a növekvő kereslet mellett is piacot veszít. Az ACEA legfrissebb adatai megmutatják, mekkorát változtak az erőviszonyok egyetlen év alatt, és mely gyártók maradnak le a versenyben. Közben a vásárlók hajtásláncok közötti választása is látványosan átalakul, Magyarország azonban több szempontból külön utat jár.
0 komment

Akár kétszeres bérkülönbség is lehet ugyanannál a munkakörnél - Honnan jön a több százezer forintos különbség?

Jelentős eltéréseket mutatnak a magyarországi munkakörök bérszintjei, és sok esetben ugyanazon pozíción belül is több százezer forintos különbségek rajzolódnak ki. A Work Force 216 munkakör béradatait feldolgozó elemzése alapján 108 pozícióban, vagyis a vizsgált munkakörök pontosan felében eléri vagy meghaladja az egymillió forintot a havi bruttó alapfizetés mediánja. A munkakörök közötti eltérések mellett azonban legalább ilyen fontosak az egyes pozíciókon belüli különbségek: 64 munkakörben a…
0 komment

AI-pánik helyett karrierbiztosítás: saját zsebből építik a védőhálót a dolgozók

Egy friss kutatás szerint a mesterséges intelligencia munkaerőpiaci mumusa már nem az ijesztget, hanem szépen ránk rúgta az ajtó. Az amerikai teljes munkaidős dolgozók közel fele tartalék karriertervet fontolgat, miközben a technológiai és pénzügyi szektor határozott ecsetvonásokkal festi fel, milyen alkalmazkodási kényszer jelenhet meg a hagyományosabb ágazatokban. A karrierbiztosítás sokaknál saját kezdeményezésből indul, gyakran önfinanszírozott képzésekkel, hogy kevésbé függjenek a…
0 komment

Több ezer krónikus beteg szenved a gyógyszerhiány miatt – ők vannak a legrosszabb helyzetben

Ha nemzetközi szintű problémák alakulnak ki a gyógyszerpiacon, akkor Magyarország érdekérvényesítő képessége igen csekélynek mutatkozik. Mi történt? A jelek szerint nem tudta enyhíteni a magyar ellátórendszer azt a nagyon súlyos gyógyszerhiányt, amelyet hivatalosan idén február óta tartanak nyilván, és sajnos rövid távon nem látszik a helyzet megnyugtató rendezése sem, írja csütörtöki cikkében a G7. Több […]
0 komment

Kitalálod, melyik magyar milliárdos vette meg a Premier Outletet?

Az akvizíció stratégiai váltást jelent az európai ingatlanvállalat hazai tevékenységében, amelyben egyre nagyobb hangsúlyt kap a jövedelemtermelő ingatlanokba való közvetlen beruházás. Mi történt? A Futureal lezárta a magyar outletpiac meghatározó szereplőjének, a Premier Outlet Budapestnek a megvásárlását. Az akvizíció stratégiai váltást jelent az európai ingatlanvállalat hazai tevékenységében, amelyben egyre nagyobb hangsúlyt kap a jövedelemtermelő ingatlanokba […]
0 komment

„Azt szeretném, ha nem a Magyar Közlönyből értesülnénk az új szabályokról”

Bár januártól megszűnik az árrésstop, a kiskereskedelmi különadó és a plázastop azonban továbbra is súlyos terhet jelent az ágazatnak, a korlátozások következményeit pedig a vásárlók is megérzik – mondja Balázs Ildikó, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) új főtitkára.

Bejelentkezés vagy regisztráció