#Gazdaság

0 komment

Otthonrész program - Javaslat egy célzott, visszaforgó finanszírozású első lakás programra

Az Otthon Start jövedelmi felső határ nélkül, a hitel nagyságához kötött kamattámogatással főként a legjobban keresőket segítette, miközben a lakásárak emelkedését is gyorsította. Az utódjaként bevezetett Wekerle+ hitel jó irányba szűkít, de a konstrukció alapvető hibáit nem szünteti meg, hiszen továbbra sincs jövedelmi célzás, és a vissza nem térítendő támogatás évtizedekre terheli a költségvetést. A szerzők által javasolt Otthonrész program a háztartás jövedelméhez igazodó, jelzáloggal…
0 komment

Veszteségből nyereségbe fordult az UBM Holding

Stagnáló árbevétel mellett javuló eredménnyel zárta június 30-cal végződő üzleti évét az UBM Holding, amelynek éves beszámolóit pénteken elfogadták a részvényesek. A gyártott volumen több mint 36 százalékkal bővült, főként a Royal Agrifirm magyarországi leányvállalatának megvásárlása miatt. A társaság közben eladta romániai kisebbségi részesedését, és megállapodott egy görög takarmánygyártó többségi tulajdonának megszerzéséről. A további növekedést Közép-Kelet-Európában, a Balkánon és…
0 komment

Újabb leépítések az akkugyárakban: Komáromban is megkezdődtek az elbocsátások

Egyre nagyobb nehézségekkel küzdenek a hazai akkumulátorgyárak. A dél-koreai vállalat az iváncsai után a komáromi üzeméből is munkavállalókat küldött el. Szakértők szerint az ágazat gyengélkedését az erős forint és a túl nagy kapacitás okozza. Az M1 a megújult közmédia napi aktuális csatornája. A hiteles, közérthető és sokoldalú tájékoztatás jegyében a Híradó elemzésekkel és élő kapcsolásokkal hozza el Magyarország és a nagyvilág legfontosabb eseményeit. Tudósítóink az ország minden pontjáról…
0 komment

Végre folytatódhatnak a Demján Sándor Tőkeprogram kifizetései

A korábban folyósított mintegy 45 milliárd forint után átutalta a Magyar Fejlesztési Bank az MKIK Tőkealap-kezelőnek a finanszírozás folytatásához szükséges források első részletét, közel 31 milliárd forintot a tőkealap számlájára. Megfelelés esetén több mint 120 szerződés megkötését teszi lehetővé a forrás a tőkeprogramban érintett vállalkozások számára. Az első 3 szerződést már a hétfői napon véglegesíthetik a felek – közölte az MKIK Tőkealap-kezelő.
0 komment

Orbán rendszere úgy bánt az országgal, mintha a saját birtoka lenne

A Fidesz 16 éves kormányzásának egyik legnagyobb problémája az volt, hogy a hatalom nem tett különbséget a közpénz és a magánvagyon között – hangzott el a KlikkTV Hideg fejjel című műsorában. Baka F. Zoltán, Komlódi Gábor és Vicsek Ferenc a volt miniszterek luxusutazásairól, a Matolcsy-féle jegybanki botrányról, a TAO-pénzekről és az elszámoltatásról beszélgetett. A résztvevők szerint a látványos költekezésnél jóval súlyosabb kérdés, hogy miként szolgálták a közpénzek a politikai és gazdasági…
0 komment

Kiszámoltuk: a Wekerle+ Lakástakarék akár a kötvényhozamokkal is versenyezhet, de mire lesz elég 10 év múlva?

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint az új konstrukció legnagyobb előnye nem is az állami támogatás nagysága, hanem az, hogy rendszeres megtakarításra ösztönözheti a lakásvásárlás előtt álló fiatalokat.
0 komment

A magyar középosztálybeli családok 16 év maffiaállam után olyanok, mint a szerbek

A szlovén, lengyel, horvát középosztálybeli családok már olyan életszínvonalon élnek, mint az olaszok és a spanyolok – de hol vannak a magyarok? A nap kommentárja: érdekes, releváns, szakmai vélemények mindennap a világról, ami körülvesz minket.  Vakmajom (Faragó Ferenc, befektetési szakember) „Két szülő, két gyerek, havi nettó hány eurót kell keresni a családnak ahhoz, hogy elérje […]
0 komment

Hosszú konfliktus volt belőle, hogy nem volt szabályzata az új minisztériumnak, most végre elkészült

Hónapokig tartó viaskodás után megjelent az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szervezeti és működési szabályzata. A dokumentum hiánya azért keltett feltűnést, mert a tárca nyáron erre hivatkozva nem válaszolt Hadházy Ákos közérdekű adatigénylésére a vezetők feladatköreiről. Az új szabályzat szerint Gajdos László miniszter munkáját négy államtitkár segíti, akik között megoszlanak a környezetvédelmi, a vízügyi és klímapolitikai, valamint a természetvédelmi feladatok. Külön helyettes…
0 komment

A bejelentett magyar–amerikai megállapodás egy kis puzzledarab a nagy energiastratégiai kirakósban

A csütörtökön aláírt magyar–amerikai együttműködési megállapodás egyik pillére a Trump Peace Pipelines Framework (TPPF), amely az amerikai energiadominancia felé vezető út egyik állomása – de nem feltétlenül úgy, ahogy elsőre gondolnánk. Trump „békevezetékeket” (peace pipelines) kínál Kelet-Közép- és Délkelet-Európának, hogy a régió országai, köztük Magyarország, alternatívát találjanak az orosz energiaforrásokra. Trump azonban nem puszta jóindulatból segítene: a kezdeményezés mögött komoly…
0 komment

Mindenki az AI-részvényeket figyeli, pedig máshol lehet most a jó befektetési lehetőség az elemző szerint

A részvények helyett jelenleg a technológiai óriásvállalatok kötvényeiben rejlik a jobb befektetési lehetőség – véli a Bank of America vezető befektetési stratégája. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó infrastruktúra kiépítése miatt hatalmas adósságállomány halmozódik a szektorban, a befektetői aggodalmak pedig jelentősen felhajtották a kötvényhozamokat, miközben az érintett vállalatok részvényei komoly veszteségeket szenvedtek el a tőzsdén - írja a CNBC.

Bejelentkezés vagy regisztráció