#Gazdaság

0 komment

Fordulat a magyar vízgazdálkodásban: 221 milliárd forint jut a vízhiány enyhítésére

Átfogó vízmegtartási programot indít a kormány, amelynek célja, hogy a csapadék és a folyók vizének minél nagyobb részét Magyarország területén tartsák. Gajdos László miniszter bejelentette, hogy elkészült az ország hosszú távú vízgazdálkodását meghatározó, hatszáz oldalas szakmai koncepció. A következő években 221 milliárd forintot fordítanak vízügyi és környezetvédelmi fejlesztésekre, miközben a szakemberek szerint már hét Balaton vízmennyiségének megfelelő víz hiányzik a talajból.
0 komment

Nagyot esett a Zwack profitja

Közzétette legfrissebb számait a Zwack. A társaság pénzügyi évének második negyedévében csökkent a bevétel, az adózott eredmény pedig közel ötödével maradt el az egy évvel korábbitól. A féléves profit ugyanakkor még enyhén emelkedett, és a menedzsment továbbra is teljesíthetőnek tartja az idei évre kitűzött 3,1 milliárd forintos eredménycélt.
0 komment

Évtizedes mélypontra csökkent a szegénység Magyarországon, de még mindig 1,7 millió embert veszélyeztet

Tovább csökkent a szegénységnek vagy társadalmi kirekesztődésnek kitett magyarok aránya a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen megjelent, a háztartások életszínvonalát vizsgáló jelentése szerint. A javulás elsősorban az anyagi nélkülözés visszaszorulásának köszönhető, miközben a jövedelmi szegénység és a munkaerőpiacról való kiszorulás mértéke lényegében nem változott. Az országos adatok ugyanakkor jelentős társadalmi különbségeket takarnak.
0 komment

Váratlan fordulat: Wáberer György visszalépett a milliárdos egészségügyi üzlettől

Meghiúsult a magyar magánegészségügyi piac egyik legjelentősebb felvásárlása, miután Wáberer György befektetőtársasága visszalépett a TritonLife Magánkórházak Zrt. megvásárlásától. A felek már májusban aláírták a teljes tulajdonrész átvételéről szóló szerződést, szeptember végén azonban a vevő közölte, hogy mégsem teljesíti azt. A Gazdasági Versenyhivatal megszüntette az eljárást, de a visszalépés valódi okai továbbra sem ismertek.
0 komment

„Lehet, hogy itt a Tiszával szembejött a valóság” – mi a 2027-es költségvetés legnagyobb politikai kockázata?

A Fidesznek több hónapnyi politikai kommunikációs téblábolás, botladozás után először volt mibe kapaszkodnia, amikor a Tisza-kormány ismertette a költségvetési tervezetet – mondja Virág Andrea, a Republikon elemzője. Szerinte a büdzsé egyszerre vált be szimbolikus választási ígéreteket és kerüli a felelőtlenül költekező kormányzat képét. De tekinthető-e baloldalinak az új szemléletű gazdaságpolitika?
0 komment

Elszálltak a költségek Magyarországon: lezárják a többmilliárdos szociális bérlakásprogramot

A kormánnyal egyeztetett menetrend szerint, de az eredetileg tervezett idő előtt lezárja öt évvel ezelőtt indított szociális bérlakásprogramját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat - írta közleményében a szervezet. Bár a kezdeményezés már több száz hátrányos helyzetű család lakhatási körülményeit javította, az előre nem látható gazdasági és gyakorlati nehézségek miatt a szervezet aránytalanul nagy teherként értékelte a projekt folytatását. A megfizethető lakhatás és a bérlakások is fókuszba…
0 komment

Orosz hírszerzéshez köthető hackerek támadhattak mobiltelefonokra

Korábban már javított iOS- és Android-hibákat használtak ki egy mobilos támadási kampányban, amely fertőzött vagy lemásolt weboldalakon keresztül próbált adatokat szerezni a látogatók készülékeiről. Az ügy külön aktualitását adja, hogy nemrég európai hűtőrendszereknél is régi, ismert biztonsági hiányosságokat használtak ki a támadók, a nyomok pedig ott is orosz kötődésű csoportokra utaltak. A kutatók szerint a mostani mobilos művelet az APT29-hez köthető, amelyet széles körben az orosz külső…
0 komment

Nagyot kaszáltak egyesek az Otthon Starton - Most ínséges idők jönnek rájuk?

Egy év alatt 299-ről 276-ra csökkent a hitelközvetítő cégek száma Magyarországon, miközben jutalékbevételeik látványosan nőttek: szektorszinten 60%-kal, egy cégre vetítve pedig 73%-kal emelkedtek az MNB csütörtökön közzétett, első féléves adatai szerint. Ha beválik az Erste előrejelzése, és jövőre harmadával visszaesik a lakáshitelezés az Otthon Startot váltó Wekerle Plusz hatására, akkor az idei évre még sokáig a hitelközvetítők aranyéveként tekinthetünk majd vissza.
0 komment

Veszélyben a Fertő tó, rekordalacsony a vízszint

Soha nem volt még ilyen alacsony a Fertő tó vízszintje az 1965-ben kezdődött folyamatos mérések óta, csütörtökön ugyanis mindössze 114,891 métert mértek az Adriai-tenger szintje felett. Ez egy centiméterrel marad el a 2022-es korábbi rekordtól. A vízállás mintegy 40 centiméterrel alacsonyabb, mint egy évvel korábban, a hosszú távú átlagnál pedig fél méterrel alacsonyabb.
0 komment

Helybenhagyták az ítéletet, Matolcsyék rács mögött maradnak

Az Fővárosi Törvényszék egyetértett azzal, hogy a volt jegybankelnök és társai elérhetetlenné válásának veszélyét megalapozza a terhükre rótt bűncselekmények büntetési tétele, másrészről a nemzetközi mozgási lehetőségük és a kiemelkedően jó egzisztenciális helyzetük.
0 komment

Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Jelentős végletek és átalakuló vásárlói szokások jellemzik a hazai ingatlanpiacot 2026 őszén, az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint. Míg Budapesten több mint 100 millió forintos szakadék is tátonghat az egyes kerületek átlagárai között, a fővárosi drágulás miatt érezhetően visszaesett a kereslet. A vidéki tranzakciókat elsöprő arányban a családi házak uralják, a vevők pedig országszerte sokkal tudatosabban mérlegelik az ingatlanok állapotát, a fenntartási…
0 komment

Régi ismerős a magasból – a Tisza-kormány alatt is megbízást kapott az egykor Rogánékat reptető cég

Miért bérel a Magyar Honvédség egy magáncégtől repülőgépet ejtőernyős kiképzésekhez, amikor saját KC–390-es szállítógépekkel is tartanak ilyen gyakorlatokat? A 2027–2029-es időszakra szóló, nettó 308,4 millió forintos keretszerződésre mindössze két ajánlat érkezett, a nyertes egyetlen versenytársának pályázatát pedig műszaki hiányosságokra hivatkozva érvénytelenítették. A külső bérlés szakmai és pénzügyi indokairól egyelőre nincs nyilvánosan elérhető részletes összehasonlítás.
0 komment

Az utazási bérletek ellenőrzését kéri a diákoktól az OTL

A Nagyváradi Közszállítási Vállalat (OTL) arra kéri az iskolásokat, hogy ellenőrizzék, feltöltötték-e a 2026/2027-es tanévre szóló ingyenes bérletüket az utazási kártyájukra. Ezt közvetlenül a tömegközlekedési járművek jegyérvényesítő készülékeinél, vagy az Androidra és iOS-re is elérhető OTL-alkalmazásban tehetik meg. Amennyiben a bérletet nem töltötték fel, a diákoknak fel kell keresniük az OTL valamelyik jegyértékesítő pontját, ahol pótolhatják a feltöltést – jegyzik meg a közleményben. A…

Bejelentkezés vagy regisztráció