#gyermekvédelmi törvény
444
444
Varga Judit: Nem a jogállamiság, a gyermekvédelmi törvény az Európai Bíróság problémája
Varga Judit igazságügyi miniszter a szerdai kormányinfón reagált az Európai Bíróság döntésére, vagyis hogy jogszerűen fogadták el a feltételességi mechanizmust, ami alapján jogállamisági gondok esetén el lehet vonni támogatási pénzeket a kormányoktól, például a lengyel és a magyar kormánytólVarga rövid beszédében annyiszor használta a gyermekvédelmi törvény kifejezést, amennyiszer csak tudta, azt az üzenetet igyekezett ugyanis sulykolni, hogy a...
24.hu
24.hu
Romániai magyar képviselők is homofób javaslatot nyújtottak be
A genderideológiára és keresztény kultúrára hivatkoznak a képviselők és szenátorok.
The post Romániai magyar képviselők is homofób javaslatot nyújtottak be first appeared on 24.hu.
444
444
Varga Judit azt írta Brüsszelbe, hogy a homoszexualitás népszerűsítése nem általában rossz
A feltételességi mechanizmusról szóló levelezés után pár nappal egy újabb érdekes levél került szerkesztőségünkhöz, amelyet szintén a magyar kormány küldött az Európai Bizottságnak. Ebben Varga Judit igazságügyi miniszter 58 oldalon át érvel, hogy szerinte miért nem köthet bele az Európai Bizottság az úgynevezett gyermekvédelmi törvénybe, amit kezdetben a kormány még pedofil-ellenes törvénynek nevezett. A törvény nagyon élénk vitát váltott ki a júniusi EU-s csúcstalálkozón is, ahol több...
24.hu
24.hu
A pszichológus szakma szerint nem a szexuális propaganda, hanem a homofóbtörvény veszélyezteti a gyerekeket
A szexuális orientáció külső hatásra nem befolyásolható, ellenben a stigmatizációnak súlyos következményei lehetnek.
The post A pszichológus szakma szerint nem a szexuális propaganda, hanem a homofóbtörvény veszélyezteti a gyerekeket first appeared on 24.hu.
24.hu
24.hu
Emberi jogi biztos: A gyűlöletet erősíti a „gyermekvédelmi” népszavazás
Dunja Mijatović szerint az emberi jogi normákkal összeegyeztethetetlen a törvény.
The post Emberi jogi biztos: A gyűlöletet erősíti a „gyermekvédelmi" népszavazás first appeared on 24.hu.
24.hu
24.hu
Romániában már tiltakoznak a magyar „gyermekvédelmi törvény” importálása ellen
A tiltakozók szerint az nemcsak a romániai LMBTQ-személyek méltóságát sérti, hanem a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot is.
The post Romániában már tiltakoznak a magyar „gyermekvédelmi törvény” importálása ellen first appeared on 24.hu.
24.hu
24.hu
Varga Judit: Agresszív kampányra kell készülnünk
Az igazságügyi miniszter szerint meg fognak mozdulni az európai politika tektonikus lemezei idén.
The post Varga Judit: Agresszív kampányra kell készülnünk first appeared on 24.hu.
24.hu
24.hu
Velencei Bizottság: a magyar gyermekvédelmi törvény hozzájárul egy fenyegető környezet kialakításához
Véleményük szerint a módosítások összeegyeztethetetlenek a nemzetközi emberi jogi normákkal.
The post Velencei Bizottság: a magyar gyermekvédelmi törvény hozzájárul egy fenyegető környezet kialakításához first appeared on 24.hu.
24.hu
24.hu
Kocsis Máté: Óvodásoknak sem a szexualitás természetes, sem az alternatív formái nem valók
A frakcióvezető szerint a népszavazás a legerősebb eszköz a „nyomásgyakorlási kísérletek" ellen.
The post Kocsis Máté: Óvodásoknak sem a szexualitás természetes, sem az alternatív formái nem valók first appeared on 24.hu.
24.hu
24.hu
Varga Judit szerint Magyarországon mindenki úgy él, ahogy szeretne
Az igazságügyi miniszter szerint hazánkban a szexuális kisebbség jogai is védve vannak.
The post Varga Judit szerint Magyarországon mindenki úgy él, ahogy szeretne first appeared on 24.hu.
24.hu
24.hu
Kocsis Máté szerint apaként Fekete-Győr András megértheti a Fideszt
A Fidesz frakcióvezetője szerint apaként alaposan megváltozhatnak a korábban vallott elvek.
The post Kocsis Máté szerint apaként Fekete-Győr András megértheti a Fideszt first appeared on 24.hu.
24.hu
24.hu
Cenzori apparátus felállításától is tartanak a könyves szakemberek a homofób törvény miatt
Szakmai szervezetük kérdésekkel fordul a döntéshozókhoz, segítsenek értelmezni a homofób törvény végrehajtására vonatkozó szabályokat.
The post Cenzori apparátus felállításától is tartanak a könyves szakemberek a homofób törvény miatt first appeared on 24.hu.