#Külföld
Rövid időn belül a Dan Air már a második légitársaság, amely fizetésképtelenségi eljárást kezdeményezett.
+5 hasonló
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy beleegyezne egy olyan megállapodásba, amely leállítaná a harci cselekményeket a jelenlegi frontvonal mentén.
+5 hasonló
Tegnap fogadta az izraeli államfőt.
+5 hasonló
Délutánra 365,7-ig gyengült szerdán a forint az euróval szemben, a dollár pedig 326 forintra, így a magyar deviza a kedd reggeli 362,4-es szint óta szinte megállás nélkül veszít értékéből. A dollárral szembeni gyengülés különösen beszédes, hiszen a dollárindex a szerdai nyitás óta lényegében változatlan. A nyomást egyszerre fűti a romló nemzetközi hangulat – a francia tízéves hozam 24 éves csúcsra, 5 százalékra ugrott, emelkednek az amerikai hozamok, és újra drágul az olaj és a gáz – és a…
+5 hasonló
Luca Niculescu kinevezését csak a két szélsőjobboldali párt nem támogatta.
+5 hasonló
Benjamin Netanjahu pártja az exit pollok szerint a legtöbb képviselői helyet szerezheti meg a parlamentben.
Az újvidéki előtető leomlása óta kibontakozó mozgalom minden korábbinál komolyabb kihívás elé állítja a szerb politikát másfél évtizede uraló Vučićot, aki arra készül, hogy az elnökiből visszaüljön a kormányfői székbe. A szerbiai civilek mellett Magyarországról is érkeztek aktivisták, hogy megakadályozzák a csalásokat a vasárnapi parlamenti választáson.
+5 hasonló
Más exit pollok a kormányfő koalícióját mutatják előrébb. Az viszont minden exit pollban közös, hogy egyik koalíciónak sincs többsége. Évtizedek óta nem látott részvételi arány volt az izraeli választáson, ahol a véglegeshez közeli számok szerint a választópolgárok 77,7 százaléka szavazott, míg 2022-ben csak 70,6 százalék.
+5 hasonló
Nemzetközileg is komoly figyelem övezte a ma megtartott Izraeli országgyűlési választásokat. Az urnazárással egy időben meg is jelentek az exit pollok, egyértelmű győztest azonban ezek alapján sem lehet hirdetni. Nézzük, mit mutatnak a mérések.
Technikailag még jelölhető – jelentette ki.
+5 hasonló
Természetesen az ukrajnai háború volt a téma.
+5 hasonló
Megérkeztek a 2026-os félidős választások első eredményei az Egyesült Államok csendes-óceáni külbirtokáról, Guamról.
+4 hasonló
Nemcsak önmagában a legdrágább, de az átlagkereset arányában is itt kell a legtöbbet kicsengetni a régóta várt akciójátékért.
+4 hasonló
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya november 3-án, kedden Telkiben hirdette ki a Nemzetek Ligája utolsó két csoportmérkőzésére készülő 26 fős keretét, amelybe három újonc, Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült.
A Vasas 30 éves középpályása, Urblík József öt góllal és hat gólpasszal, míg a paksi Pető Milán öt találattal érdemelte ki a meghívót. Utóbbihoz hasonlóan újonc a Debreceni VSC 23 éves támadója, Szendrei Ákos is, aki az idényben 12 bajnokin…
+4 hasonló
A megrekedt béketárgyalásokat folytatják november 10-11-én – jelentette be Steve Witkoff amerikai elnöki megbízott.
+4 hasonló
A milliárdos végül először magyarázkodott, majd másodszorra bocsánatot is kért.
+4 hasonló
Jotova lett az ország első megválasztott női államfője.
+4 hasonló
Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át – közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
+4 hasonló
Az ukránok egy Nyizsnyij Novgorod térségében található ipari létesítményre csaptak le.
+5 hasonló
Munkássága és a zenekarokkal közösen létrehozott dalai továbbra is részei maradnak a hazai rockzene történetének.
+4 hasonló