#nagyvilág
„Azóta az éjszaka óta nem volt olyan pillanat, hogy ne éreztem volna fájdalmat" – közölte ügyvédein keresztül Christa Pike.
Az elnök a következő napokban inkább azokra a választókerületekre koncentrál, ahol szoros verseny várható.
+5 hasonló
A lezuhant katonai helikopter teljesen megsemmisült, a fedélzetén olasz békefenntartók utazhattak.
Már legalább 64 ember vesztette életét a szerda reggeli spanyolországi vonatkatasztrófában.
+5 hasonló
ATV
Terrortámadás történt Belgrádban, az izraeli nagykövetségnél. Lelőtték a támadót.
Az elkövető elmenekült.
A járatok egyelőre változatlanul közlekednek.
+5 hasonló
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy nyitott lenne egy olyan megállapodásra, amely a jelenlegi frontvonal mentén állítaná le a harci cselekményeket, mivel ezt a háború lezárásának egy lehetséges módjaként értékeli.
+5 hasonló
ATV
Steve Witkoff amerikai elnöki megbízott hétfőn bejelentette, hogy november 10-én és 11-én Abu-Dzabiban, amerikai közvetítéssel tartanak tárgyalásokat Oroszország és Ukrajna között.
+4 hasonló
Mert szerinte izraelnek nincs rá szüksége és népszerűtlen politikailag.
+4 hasonló
A tüntetések többsége békésen zajlott Németországban, de este több városban zavargások törtek ki
+4 hasonló
Hetven eltűnt személyről érkezett bejelentés a spanyolországi urdai vonatkatasztrófa után. A hatóságok szerint az áldozatok száma még emelkedhet, miközben folytatódik az azonosítás.
+4 hasonló
ATV
Orbán Anita magyar külügyminiszter csütörtökön Washingtonban találkozott Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel. A kétoldalú találkozó eredetileg keddre tervezett időpontja elmaradt, mivel Marco Rubio október 27-én Donald Trump elnökkel Texasba utazott a félidős választásokat megelőző kampányeseményekre.
+4 hasonló
Történelminek nevezte az első cseh-magyar kormányülést, méltatta a visegrádi négyek együttműködését és beszélt a V4 országok közötti gyorsvasút terveiről is Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Prágában, az Andrej Babis cseh kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
+4 hasonló
Szörnyű baleset történt október 28-án.
+5 hasonló
Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.
+4 hasonló
Lemondott a szerb közmédia vezérigazgatója, Manja Grcic. Távozását a dolgozók egy része és a választást megnyerő Egyetemista Lista is követelte.
+7 hasonló
Nagyon szoros az exit pollok alapján a helyzet, elképzelhető, hogy sem Netanjahu, sem ellenfele nem tud többséget szerezni.
+4 hasonló
Marco Rubióval tervezett találkozóját az amerikai fél kérésére a hét második felére halasztották.
+4 hasonló
A vesztes elnökjelölt továbbra sem ismerte el hivatalosan vereségét, és bíróságon támadná meg Lula jelöltségét.
+4 hasonló