#Politika
Jelentősen átalakul a szerb parlament összetétele a választásokat követően.
Politika
S_Georgina
2026. 10. 27., k - 08:43
A vajdasági magyaroknak továbbra is lesz képviseletük a szerbiai parlamentben - írta közösségi oldalán Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.
Újabb botrány körvonalazódik: közpénzből finanszírozott civil támogatásokból utaztathattak buszokkal résztvevőket a Fidesz rendezvényeire.
A szerbiai választási eredmény figyelmeztetés a kontinensen a jobboldali populistáknak, hogy menetelésük egyáltalán nem természeti törvény – fejti ki Jörg Schindler, aki Bécsből tudósít Közép- és Délkelet-Európáról.
A november 8-án megtartandó magyar nemzeti tanácsi választáson 2 teljes jelöltlista verseng a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) 35 képviselői helyéért. A Köztársasági Választási Bizottság 1-es sorszámmal a Magyar Összefogás elnevezésű
Szerző: Fülöp Zoltán
Az Új otthon programot szabályozó 2009/60-as sürgősségi kormányrendeletet kiegészítő tervezetet 102 támogató szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadták el.
A jelenlegi szabályok szerint 70 ezer eurónak megfelelő lejig legalább 5 százalékos önerő szükséges, a 70 ezer és 140 ezer euró közötti finanszírozásnál pedig legalább 15 százalékot kell biztosítania a vásárlónak – írja az Agerpres.
A kedvezményt azok vehetnék igénybe, akik az adásvételi előszerződés megkötésekor még nem töltötték be a…
A külügyminiszter kedden tárgyal Marco Rubioval.
Fodor Gábor szerint van realitása annak, hogy Orbán Viktor legyen az ENSZ új főtitkára. Az SZDSZ volt elnöke szerint a magyar politikus nagy erénye jelenleg, hogy nem feltétlen diplomata alkat. A szervezetnek most ilyen emberre lenne szüksége.
Az amerikai közbeszéd a republikánusok várható november 3-i vereségét jellemzően az iráni háborúnak és az általa okozott üzemanyagár-emelkedésnek tulajdonítja. A történelmi tapasztalatok alapján azonban a képviselőházi többség elvesztésével már Trump megválasztásakor számolni lehetett. Az iráni háború elsősorban a vereség mértékét és a szenátusi többség sorsát befolyásolhatja. Politikai és gazdasági szempontból mindez azt jelenti, hogy Trump önálló törvényhozási mozgástere lényegében…
Az augusztus 25-én hatályba lépett, a 2026/169-es törvénnyel elfogadott új építési és urbanisztikai kódex felváltotta az építkezések engedélyezését korábban szabályozó, 1991/50- es törvényt. Míg korábban az új nyári konyhák, garázsok és más melléképületek építése főszabályként engedélyköteles volt, az új szabályozás lehetővé teszi, hogy a falusi családi házak udvarán bizonyos kisebb építményeket engedély és bejelentés nélkül húzzanak fel. Ebbe a körbe tartozhatnak a nyári konyhák,…
Bár célszerű, ha két ország energiakapcsolatai kormányokon átívelve az adott országok hosszú távú energiabiztonságát szolgálják, a gyakorlatban ez nincs mindig így.
Orbán Viktor egykori legnagyobb európai szövetségese is megbukott: vasárnap Szerbia leváltotta Aleksandar Vucicot. Brazília viszont úgy fest, nem kér a szélsőjobból: Lula újrázni tudott. Orbán Balázs házat vett, Magyar Péter csütörtökön Babissal tárgyal, Ukrajna sürgetné a tárgyalásokat. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
Tiszás ellentmondások sokasága sűrűsödik össze egyetlen szám körül.
Gernot Döllner az amerikai elnök georgiai kampányrendezvényén szólalt fel szombaton.
Magyar Szó
A rendkívüli parlamenti választásokat magas részvétel jellemezte, ugyanakkor polarizált légkörben és egyenlőtlen kampányfeltételek mellett zajlottak – állapították meg a nemzetközi választási megfigyelő missziók képviselői.
Szerző: Magyar Szó online
Donald Trump második elnöki ciklusa alatt az amerikai benzin- és gázolajárak átlagosan magasabb szinten alakulnak, mint Joe Biden kormányzása idején – derül ki az AAA amerikai autósklub adataiból. A drágulás komoly politikai terhet ró az elnökre a közelgő félidős választások előtt.
Több mint 100 millió forintos kár gyanúja miatt fordult a hatóságokhoz a Pénzügyminisztérium.
London és Párizs ellenállása döntő lehet.
Az első fordulós vereség után Lula felrázta táborát, és megtörte a latin-amerikai baloldal vereségsorozatát. Ehhez kellettek Bolsonaróék rossz húzásai, és az is, hogy a közel 81 éves elnök elkezdett közösségi médiás videókat készíteni, hogy megszólítsa a fiatalokat.