#Politika
Most érkezett: feljelentést tettek Kámán Andrásék Orbán Viktor csúcsminiszterének utazásai miatt – kiderült, mi a gyanú
Több mint 100 millió forintos kár gyanúja miatt fordult a hatóságokhoz a Pénzügyminisztérium.
Orbán Viktor esélyeiről beszélt Nógrádi György, szerinte már a jelölés is jelentős diplomáciai fejlemény lenne
London és Párizs ellenállása döntő lehet.
Lula történelmi fordítással akadályozta meg a Bolsonaro család visszatérését a hatalomba
Az első fordulós vereség után Lula felrázta táborát, és megtörte a latin-amerikai baloldal vereségsorozatát. Ehhez kellettek Bolsonaróék rossz húzásai, és az is, hogy a közel 81 éves elnök elkezdett közösségi médiás videókat készíteni, hogy megszólítsa a fiatalokat.
Vonatkozik-e egyáltalán Kubatov Gáborra a „lex Kubatov”? – jogászokat kérdeztünk
Benyújtotta a politikusok sportbeli összeférhetetlenségére vonatkozó törvénytervezetet a Tisza-kormány. A miniszterelnök korábbi közlése szerint az új szabályok többek között Kubatov Gáborra is vonatkoztak volna, ám jogászok szerint nem biztos, hogy a most ismert szöveg tényleg érinti a Fradi elnökét.
Borízű hang #291: Letartóztatás-kritikai sorozatunkban: Matolcsy György (9/10); mi lenne a tökéletes Orbán-dramaturgia? [rövid verzió]
Dramaturgiailag mikor jönne jól Orbán? Szijjártó nemcsak Lavrovval viselkedett úgy, mint egy kisiskolás. A halloween kevés, a Valentin nem jött be – kéne még néhány ünnep nekünk. A vízóra visszavág. Hajbeültetés Sukorón.
Kijev gúnyosan kommentálta Orbán Viktor jelölését, de Moszkva is reagált
Nincsenek korlátozások, nem zárják ki újabb jelöltek megjelenését az ENSZ-ben.
Prágába utazik Magyar Péter
A tárgyalások a jelenlegi európai és nemzetközi témákra összpontosítanak.
Szabadkán és Zentán az Egyetemista Lista, Magyarkanizsán a VMSZ győzött
A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőn kora délután közzétett előzetes eredményei szerint Szabadkán az Egyetemista Lista szerezte meg a legtöbb szavazatot. A második helyen az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia lista végzett, a harmadik legtöbb voksot pedig a Vajdasági Magyar Szövetség – Dr. Pásztor Bálint választási lista kapta.
Szerző: Magyar Szó online
Obama olyan hasonlattal támadta Trumpot, amelyre az elnök sem maradt adós a válasszal
Az Egyesült Államokban folyó választási kampányban keményen beleszállt Donald Trumpba Barack Obama volt amerikai elnök. A jelenlegi Fehér Házi vezetés inkompetens és egy olyan háborúva vitte be az országot, amelyet senki sem akart. Szvetnik Endre mondja el a részleteket.
Megrengette a Balkánt a szerb ellenzék győzelme: mi lesz Orbán Viktor nagy szövetségesével?
Már meghallgatható a hétfői Checklist. Adásunk első felében Kiss Csabával, a Portfolio Global elemzőjével nézzük meg a vasárnapi szerbiai választás friss fejleményeit. Déli szomszédunknál ugyanis 12 év után történelmi fordulat jöhet: Aleksandar Vučić elvesztette a parlamenti választásokat. A korábban megingathatatlannak tűnő hatalmi gépezetet egy új szereplő, az Egyetemista Lista állította meg, amely egy tragédiából kinőve vált országos politikai erővé. Most az a nagy kérdés, milyen kormány…
Tervezet: kötelező ügyvédi közreműködés miatt drágulhat az ügyintézés
A parlament elé terjesztett törvényjavaslat jelentősen kibővítené az ügyvédek kizárólagos tevékenységi körét, és számos olyan ügyben tenné kötelezővé a közreműködésüket, amelyeket jelenleg a vállalkozások más szakemberek segítségével vagy saját maguk is elintézhetnek. A javaslat szerint ügyvédnek kellene elkészítenie azokat a magánokirati formában megkötött szerződéseket, amelyeknél a jogszabály az írásbeli formát az érvényességhez vagy a bizonyításhoz megköveteli, kivéve, ha más törvény…
Ukrán külügyminiszter: Orbán NATO-főtitkárként hasznát venné mesteri vétózási és zsarolási képsességeinek
Andrij Szibiha és a lengyel miniszterelnök is reagált az Orbán kinevezéséről szóló értesülésekre.
Ukrajna sem hagyta szó nélkül Orbán Viktor lehetséges ENSZ-főtitkárságának hírét: gúnyos üzenet érkezett
Ukrajna sem hagyta szó nélkül azokat a sajtóinformációkat, melyek szerint a Trump-kormányzat – Oroszország és Kína támogatásával – Orbán Viktor volt miniszterelnököt látná szívesen az ENSZ főtitkári pozíciójában.
Kiderült, hogy lehetne ENSZ-főtitkár Orbán Viktor: van egy óriási csavar a történetben, minden ezen múlik –„Nincsenek korlátozások!"
Washington, Moszkva és Peking is támogathatja az ötletet.
A szerbiai választások eredményeit értékelte közösségi oldalán Tarr Zoltán
Politika
J.Csilla
2026. 10. 26., h - 16:14
Magyarország társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztere szerint az Egyetemista Lista sikere több szempontból is a magyarországi Tisza Párt történetét idézi.
Három hónapja van az iskoláknak a nemzetiségi státusz megszerzésére
Az ukrán parlament által nemrég módosított oktatási törvény érdemben rendezik a kárpátaljai magyarság oktatási jogait, visszaállítva a 2017 előtti helyzetet.Tovább »
Orbán 2018-ban még arról beszélt, „aberrált ambíciók” vezérlik azokat a bukott politikusokat, akik az ENSZ-nél vállalnak munkát
A 444.hu felidézte a volt kormányfő évekkel ezelőtti interjúját.
A Fidesz helyére törne a Mi Hazánk, de Orbán Viktor továbbra is kényes kérdés
Jelentősen megerősödött a Mi Hazánk a tavaszi választások óta, Toroczkai László pedig már a Tisza Párt legfőbb ellenzéki kihívójának szerepére készül. A párt igyekszik megszabadulni szélsőséges arculatától, miközben a Fidesszel és Orbán Viktorral szemben jóval visszafogottabb, mint Magyar Péter kormányával. Politikai elemzők szerint éppen ez az ellentmondás, valamint a párt radikális ideológiai öröksége szabhat határt további erősödésének.
Orbán Viktor is sorra kerülhet, ha tovább bontják a korrupciós hálót
A korrupciós ügyekben indult eljárások, a volt kormányzati szereplők letartóztatása és Orbán Viktor felelőssége is szóba került a KlikkTV Egyenleg című műsorában, amelynek vendége Szakonyi Péter és Horn Gábor volt. A beszélgetésben arról is vita alakult ki, hogy forradalom vagy rendszerváltási kísérlet zajlik-e Magyarországon, és mennyi időbe telhet az elmúlt 16 év következményeinek felszámolása.