#Politika
Meghosszabbította a bíróság Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt fejlesztési miniszter letartóztatását, közölte az MTI. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) előtt folyamatban lévő büntetőügyben a többi között hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják Sesztákot.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig - közölte a központi választási bizottság.
+5 hasonló
Nagy veszteség nem érheti az egri focit, nem sokra jutottak a NER-es tulajdonossal sem.
+5 hasonló
Benjamin Netanjahu pártja az exit pollok szerint a legtöbb képviselői helyet szerezheti meg a parlamentben.
Nemzetközileg is komoly figyelem övezte a ma megtartott Izraeli országgyűlési választásokat. Az urnazárással egy időben meg is jelentek az exit pollok, egyértelmű győztest azonban ezek alapján sem lehet hirdetni. Nézzük, mit mutatnak a mérések.
A Tudományos és Technológiai miniszter elmondása szerint feszített volt a tempó, de zavartalanul megtörténhet az átállás.
+5 hasonló
Kármán pénzügyminiszter szerint „képes lesz visszaadni a magyar állam egyik legnagyobb vállalatának tisztességét és becsületét”.
+5 hasonló
A klub ikonikus sportolói közül többen tagjai az új elnökségnek.
+5 hasonló
Természetesen az ukrajnai háború volt a téma.
+5 hasonló
Nem hagyta szó nélkül Schmidt Mária, hogy Magyar Péter milyen hangnemben beszélt Orbán Viktorról a prágai sajtótájékoztatón.
+4 hasonló
Leszálltak Ferihegyen.
+4 hasonló
"Nem hinném" - reagált Magyar Péter miniszterelnök szombaton a Telex Facebook-oldalán arra a cikkre, amelyben a lap arról számolt be, hogy a 2027-es költségvetési tervezetben továbbra is szerepel a volt köztársasági elnökök közcélú felajánlásokra fordítható, fejenként 73 millió forintos kerete.
+4 hasonló
November 4-én minden kiderül.
+4 hasonló
Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
+4 hasonló
A Fidesz elnöke szerint nyíltan sérti Lengyelország alkotmányát, ami pénteken történt Varsóban.
+4 hasonló
Az összegeket a pártok támogatásáról szóló törvény alapján határozták meg, ahol az elosztásnál kimelten hangsúlyos a pártok választási eredménye.
+4 hasonló
Törökország hivatalosan is bejelentette, hogy Feridun Sinirlioglut, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet jelenlegi főtitkárát jelöli az ENSZ főtitkári posztjára. A hivatalosan közzétett listán egyelőre nincs rajta Orbán Viktor volt miniszterelnök neve, az viszont látszik, hogy több régió is kiemelten fontosnak tartja a világszervezet munkáját, amelynek élére öt évre választanak vezetőt.
+4 hasonló
XIV. Leó pápa mint szavazati jogával élő amerikai állampolgár postai úton elküldte szavazatát választókörzetébe, Chicagóba az egyesült államokbeli félidős választásokon - erősítette meg pénteken a Szentszék.
+4 hasonló
Levélszavazási kérelmet nyújtott be az egyházfő.
+4 hasonló
Miután a The Wall Street Journal című amerikai lap három különböző diplomáciai forrást is idézett annak kapcsán, hogy Orbán Viktornak, hazánk korábbi kiniszterelnökének komoly esélye van az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) főtitkári pozíciójára, a hazai és a nemzetközi politika szereplői is komolyan kezdtek foglalkozni a témával. Pedig ez a poszt bizony nem fenékig tejfel, ahogy arról a korábbi vezetők botrányai és vesztett ügyei is tanúskodnak.
+4 hasonló