#Politika
Roman Dobrohotovot távollétében ítélték el, mert egy ideje már nem Oroszországban él.
+2 hasonló
Több képviselő személyes megtámadtatás miatt kért szót a miniszterelnök napirend előtti felszólalása után.
+2 hasonló
Egymás után távoznak az állami intézmények éléről a korábbi vezetők, most két dél-alföldi kórház került sorra.
+2 hasonló
„Gratulálunk az eddigi eredményekhez és további sikeres (még legalább kilenc éves) folytatást kívánunk! Legyen a zene mindenkié!” – írta akkor.
+2 hasonló
+2 hasonló
Az utolsó pillanatban állt át a demokrata előválasztást elveszítő Haley Stevens a republikánus jelölt mögé. Az ügyből nem csak óriási balhé lett, de meg is mutatja, hol vannak a törésvonalak és a konfliktusok az amerikai politikában.
+2 hasonló
Milorad Dodik többek közt azt kéri, hogy helyezzék hatályon kívül a nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviselői által eddig meghozott valamennyi döntést. Dodikot korábban azért tiltották el közhivatalok viselésétől, mert nem hajtotta végre a nemzetközi főmegbízott utasításait.
+2 hasonló
Fricke-Jáger Anna Kamilla megírta édesanyjának, hogy nem megy haza, azóta nem látták.
+2 hasonló
Napirend előtti felszólalásában fontos bejelentéseket tett Magyar Péter kormányfő.
+2 hasonló
Napirend előtti felszólalásában a miniszterelnök arról beszélt a parlamentben, hogy változtatni fognak a kultúra finanszírozásán több területen, de költségvetés benyújtása a ma hatályos törvények szerint egy átalakítás kellős közepén történt. Nem ez a végleges változat, módosítójavaslatokat fog benyújtani a Tisza-frakció.
+2 hasonló
Kedden választ Amerika. Bár a legtöbb figyelem a képviselőházi és a szenátusi versenyt övezi a félidős választásokon, a szövetségi szintű összecsapások mellett rendkívül kiélezettek az állami szavazások is. 36 államban új kormányzót választanak, és több tucat helyen szerepelnek a szavazólapokon olyan tisztségek, mint a választások lebonyolításáért felelős tisztviselők, államügyészek, agrár-, vagy oktatáspolitikai vezetők. A félidős választással egy időben ráadásul szinte az összes államban…
+2 hasonló
Négy napos üléshét kezdődik.
+2 hasonló
Élő közvetítésünk az Országgyűlés hétfői ülésnapjáról.
+2 hasonló
Új korszak kezdődhet Bulgáriában.
+2 hasonló
Az ukrán drónok segítségével figyelték meg az orosz felet, és a felvételek egy részét megosztották a nyilvánossággal.
+3 hasonló
A kormány tájékoztatása szerint tizenegy év alatt 1408 milliárd forintnyi támogatási igazolást adtak ki a sport-tao rendszerében, jövőre viszont megszüntetik a sport-tao rendszerét, helyette közvetlen költségvetési támogatást juttatnak a sportszervezeteknek.
+2 hasonló
Szerbiában napok óta egy kérdés foglalkoztatja a közvéleményt: miért ismerte el Aleksandar Vučić ilyen gyorsan a vereségét?
+2 hasonló
Vitézy túl optimista volt, felfedhetik a százmilliárdos tőkealapok tulajdonosait, Kimi Antonelli az F1 világbajnoka.
+2 hasonló
Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetést, közölték, hogy hogyan fognak emelkedni a nyugdíjak. Szerdán választ az Egyesült Államok. Kubatov harcolna az összeférhetetlenségi törvény ellen. Mészárosék ismét Dubajban jártak. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpocastja.
+2 hasonló
Magyar Péter egy Facebook-kommentben jelezte, hogy még változhat a jövő évi költségvetés, amely az Orbán-kormány idején létrehozott intézetek támogatását és a volt államfők jótékonysági keretét is megtartaná.
+2 hasonló