#Politika

0 komment

Fordult a kocka: már a NER nagyágyúi félnek a lehallgatásoktól

Az Orbán-kormányhoz kötődő üzletemberek és politikai szereplők közül többen a Pegasus kémszoftverrel végzett megfigyelésektől tartanak. Panyi Szabolcs értesülései szerint Orbán Ráhel és Tiborcz István New Yorkból Londonba költözött, gyermekeiket brit magániskolákba íratták, és magyarországi vagyonukat is igyekeznek értékesíteni. Tiborcz korábbi üzlettársa, Jellinek Dániel pedig kész lehet egyezséget kötni a hatóságokkal, és terhelő információkat átadni a NER egykori elitjéről.
0 komment

Brutális rendőri oszlatás Budapesten, egy megalázott rendőr is belehalt, az igazi felelősök mind megúszták - Révész Máriusz vallomása a rémálomról

Húsz éve, az 1956-os forradalom 50. évfordulóján súlyos zavargásokba torkollott a délutáni ünnepség. A budapesti zavargások és rendőri oszlatások során a hivatalos jelentések szerint 141 és 195 közötti tüntető, valamint 80 rendőr sérült meg. A sérülések között szerepeltek gumilövedék okozta sebek, csonttörések, szemkilövések, valamint politikusokat és járókelőket ért bántalmazások is. A zavargások nem előzmények nélkül törtek ki, szeptember közepén a Magyar Televízió akkori székházát…
0 komment

Orbán Anita nagy feladatot kapott Magyar Pétertől az éjjel: 92 milliárd forintot kell szereznie Magyarországnak, ez már nem uniós pénz – célegyenesbe fordult az utalás

Újabb lépést tett a kormány a norvég és az EGT-támogatások magyarországi felhasználásáról szóló megállapodások véglegesítése felé. Az erről szóló, Magyar Péter miniszterelnök által jegyzett 1344/2026. (X. 22.) számú kormányhatározat az október 22-i Magyar Közlönyben jelent meg.
0 komment

Tizenhat projekt valósulhat meg a nagyváradi részvételi költségvetésből

Lezárult a szavazás a nagyváradi részvételi költségvetés idei kiadásában, és kialakult a lakosok által javasolt projektek végleges rangsora. A 39 benyújtott kezdeményezésre összesen 4419 szavazat érkezett, ebből 3363-at az interneten, 1056-ot pedig személyesen adtak le, írja közleményében a polgármesteri hivatal. Az önkormányzat eredetileg 1,5 millió lejt különített el a nyertes ötletek megvalósítására. A rangsor első 15 helyezettjének összköltsége 1 millió 475 ezer lej, így ezek a…
0 komment

Szabó Andrea: Van közös vonása az 1956-os forradalomnak és a 2026-os választásnak

Az emberek felismerték: nem kell többé elfogadniuk azt, amiről korábban azt hitték, hogy megváltoztathatatlan. A kérdés most már nem pusztán az, hogy sikerült-e megváltoztatni a politikai hatalmat. Hanem az is, hogy képesek vagyunk-e ezúttal másképpen viszonyulni a múlthoz. A tükörbe egyszer bele kell nézni.
0 komment

Az aranyifjú Matolcsy Ádám fényűző élete: luxusautók, magánrepülő, többmilliárdos ingatlanvagyon

Őrizetbe vették Matolcsy György volt jegybankelnököt, akit a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) kapcsolódó ügyben gazdasági csalás gyanújával hallgattak ki, és az ügyészség kezdeményezte a letartóztatását. Eközben fia, Matolcsy Ádám ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, a neve pedig az elmúlt években nemcsak az MNB-alapítványok vagyonával kapcsolatos ügyek, hanem a luxuséletmódja és a nagy értékű üzletei miatt is a figyelem középpontjába került.
+4 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció