A színésznő több mint húsz év után idén februárban távozott a színháztól, most először vallott arról, milyen érzésekkel küzdött meg.
Átlagosan 15 százalékos béremelés várható a rendvédelmi szektorban: Tóth Zoltán, a KRSZ alelnöke szerint ez a nullánál több, az állomány mégis felhördüléssel fogadta a döntést.
Eredményeik később az elhízás kezelését célzó gyógyszerkutatásban, és az emberi agy vizsgálatában is nagy segítséget jelenthetnek.
A BL-címvédő PSG-nél is szomorkodhatnak a hír miatt.
Nagy-Britanniában bojkottot hirdettek az új Ali G-film miatt, megformálója szerint épp azért van szükség a karakterre, hogy azzal a nőgyűlölet és a politikai szélsőségek ellen harcoljon.
Egy távöli vörös óriáscsillag olyan szélsőségesen erős kitöréseket produkál, amelyekre egészen mostanáig nem találtak magyarázatot a szakértők.
A vállalatokat érintő adóváltozásokról, a Wekerle Plusz lakhatási programról és a beígért gazdaságpolitikai fordulatról is megtudtunk részleteket.
Úgy tűnik, Vincent Kompanynak ki kell hagynia az Arsenal elleni Bajnokok Ligája-összecsapást.
Nem tudok örülni, amikor a miniszterelnöki komment nem az elithez szól, nem azokhoz, akik okozták, hanem akik elszenvedik a bajt.
A ténykedése során kerülte a tömeget, valamint a közterületi kamerákat, ezért sem tanú, sem kamerafelvétel nem rögzítette a tűzgyújtásokat.
Serhou Guirassy lesújtott, Bakuban győzött a Dortmund csapata.
Azért, hogy helyreállította az orosz ballisztikus csapásokra figyelmeztető korai riasztási rendszert.
Születésnapi toplistánkban a hét legjobb filmjét rendezzük sorba, és választ adunk a legégetőbb kérdésre: lehet-e bármi jobb, mint a Trainspotting?
Visszahívták a Kalifa hántolt és darált termékeinek egyes tételeit.
A hírt egyelőre nem kommentálta sem Brazília amerikai nagykövetsége, sem Bolsonaro jogi képviselője.
Milyen filmeket tiltottak be, és hogyan kerülték meg a forradalom tabuját a magyar filmesek a Kádár-rendszerben? Interjú Gelencsér Gábor filmtörténésszel.
A kortárs rapszövegekbe kezd visszatérni (vagy megérkezni?) a konfesszió, mint irányvonal – és úgy néz ki, hogy az esendőség be- és felvállalása kelendő.