A MOHU kéri a lakosságot, hogy a zöldhulladékot a lakókörzetre érvényes elszállítási napon, legkésőbb reggel 4 óráig helyezzék ki megközelíthető helyre.
Hamar egyenlíthetett volna a Pool, ha tizenegyest kap az Arsenal ellen.
Az ár kedvező, a rendelés néhány kattintás, a csomag pedig akár pár nap alatt megérkezik. Csakhogy
1980 óta képtelen Újpesten nyerni a Nyíregyháza.
Szijjártónak négy évébe telt, hogy fogadja az amerikai külügyminiszter.
Meritxell Huch sejtbiológus tagja volt annak a kutatócsoportnak, amely a világon elsőként hozott létre „miniatűr szerveket” laboratóriumban. Egészen addig a tudóstársadalom azt hitte, az ilyesmi teljes képtelenség.
A Real Madrid idegenben győzte le a Racing Santandert, így tapad a Barcelona, Atlético kettősre.
Új részhez érkezett szubjektív film- és sorozatajánlónk: túlteng a streaming a hegymászós filmektől, de a nosztalgiafaktor is igen erős a hónapban.
A címvédő ETO zárja az élen a fordulót, miután kikapott a Puskás Akadémia.
A brit és a svájci tornasportban elért sikerei után a hazai utánpótlásban szerette volna hasznosítani a tapasztalatait Jordanov Zoltán, ám azzal szembesült, hogy az edzőkollégák egy része szabotálja a közös munkát. Jordanov úgy véli, a női szövetségi kapitány hangolta ellene a többi edzőt.
Meggyőződéses kommunistaként teljes mértékben egyetértettem a diktatúra céljaival, beleértve a titkosszolgálatainak működését is.
Egy fekete humorú kosaras szédítő anekdotái, egy lezáratlan Ottlik-regény és a mártír-miniszterelnök félbemaradt önéletrajza is szerepel a listánkon.
A nápolyi Capodichino repülőtér üzemeltetője, a Gesac vasárnap bejelentette, hogy pályafelújítás
Aki nemrég még Orbánnal rakijázott Boszniában.
A magyar válogatottat is érinti a kialakult helyzet, miután tagja az elit mezőnyének.
A rendőrség beavatkozott, miután a Rossio téren sátrat vertek a demonstrálók.
Mi az a hadilinzer? Hogyan próbáltak finomat főzni az anyák a legnagyobb córesz idején is? Saly Noémi gasztrotörténész mesélt arról, hogyan nézett ki a forradalom „gyomornézetből”.
A 2026. október 23. és 30. közötti időszak – határainkon túl készült – felvételeiből állítottuk össze heti képgalériánkat.
A Nemzeti Sport korábbi főszerkesztőjénél is a későbbi győztes Harry Kane került az első helyre.
Úgy tűnik, a Real Madrid edzője, José Mourinho Yan Diomandét favorizálja Vinícius Júniorral szemben. Csakhogy a Real sokat veszíthet a brazil szélső partvonalra szorulásával.