A volt jegybankelnök kérésének elutasításában nem az összeg nagysága dönthetett.
Az Országgyűlés 139 igen szavazattal, 48 nem ellenében és 6 tartózkodás mellett elfogadta a Magyar Rádió és Televízió Zrt.
Nacsa Lőrinc két héttel ezelőtti látogatásáról beszámolva hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarság a legnehezebb helyzetben lévő nemzetrész, amely 2014–15 óta háborús körülmények és folyamatos jogszűkítések között él.
A férfi 1998 novemberében, 29 évesen indult útnak a chilei Punta Arenasból. Azóta már van egy 12 éves unokája is, akivel csak most, hazatérésekor találkozott.
Bírósági döntéssel vált meg Brad Pitt vezetéknevétől 18 éves lánya, Vivienne. A színész gyerekei közül már négyen jártak el ugyanígy.
Neve Campbell ismét Sidney Prescott bőrébe bújik a Sikoly nyolcadik részében. A színésznő maga erősítette meg a visszatérését.
Erősen felhős, többnyire borult idő várható kedden, de az ország keleti részén helyenként felszakadozhat a felhőzet. A Dunántúlon még kisebb eső is előfordulhat, a hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul.
A Tisza támogatja a legfőbbügyész-jelöltet, kirúgták Ókovácsot, új elnökök az Alkotmánybíroság és a tankerületek élén.
Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a hozzászólásában arról beszélt: mindig megdöbbentő számára, hogy a miniszterelnök egy felszólalásán belül lemaffiázza az egész Fidesz-KDNP-t, majd „krokodilkönnyeket hullat" amiatt, hogy miért nem ünnepelnek együtt, például október 23-án.
Magyar Péter bejelentette, hogy a Költségvetési Tanács egyhangúlag, kifogás nélkül jóváhagyta a 2027-es költségvetést, amely 4,9%-os hiánycéllal számol.
Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a múlt heti cseh-magyar kormányülésen elkezdték a Budapestet, Prágát és Varsót összekötő nagysebességű vasútvonal előkészítését. A több tízmilliárd eurós beruházás 3 órára csökkentené a Budapest–Prága, és 5 órára a Budapest–Varsó menetidőt.
A dalt 2020-ban, egy évvel az énekes halála előtt rögzítették.
A kormány által közzétettek szerint kívülről egyszerűnek tűnhet a rendszer, de a jogszabályok mögé nézve jóval összetettebb a kép.
A történész szerint a terror és a diktatúra egykori jelképének visszatérése felháborító, emellett úgy véli, a lap az interjúkészítést tekintve is folytatja a szocializmus hagyományát.
Gondosórával kért segítséget a megvert asszony.
Vannak szabályok, amiket be kell tartani. A Nébih tájékoztatása szerint az elhullott házi kedvencek elhelyezésére több jogszerű lehetőség is rendelkezésre áll.
A tulajdonos végül meghátrálásra kényszerült.
A Lazio továbbra is veretlenül menetel és növelte előnyét a tabella élén.
Vezetőedzője és öt kulcsjátékosa nélkül utazik Madridba a csapat.
A szervezők korábban úgy fogalmaztak: az Exit akkor tér vissza, amikor a szabadság is visszatér Szerbiába. Ez a pillanat, mint írják, most érkezett el.