Volodimir Zelenszkij szerint az energetikai infrastruktúrát célzó oroszok miatt súlyos helyzet alakult ki az ország több régiójában, beleértve Kijevet is.
A rezsivédelemhez se nyúlnak, a vagyonadó 15 ezer magyart érint majd, bevezetik a szén-dioxid-adót.
+7 hasonló
Az iváncsai üzem után a komáromi telephelyen is elbocsátások kezdődtek az SK On Hungarynél. A szakszervezet szerint több magyar és ukrán munkavállaló veszítette el állását.
+7 hasonló
Hosszú évek óta tesznek feljelentést a végrehajtók ügyében, de nem történt semmi – derült ki a parlamentben.
Az akkugyár két évig nyilvánosan szerepel a kiemelt környezetvédelmi szabályszegők között és két évig semmilyen állami támogatásban nem részesülhet.
+7 hasonló
Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter felsorolta, hogy mely területekre fordítják majd a fejlesztési támogatást.
+7 hasonló
Jogerősen hét évet kapott Gyárfás.
+7 hasonló
A busszal ütköző autón kívül egy másik személygépkocsi is balesetet szenvedett, amikor a közelben lesodródott az úttestről.
Délután négy óráig a szerbiai választók 56,6 százaléka már leadta szavazatát az előrehozott parlamenti választáson. Országszerte és külföldön is hosszú sorok alakultak ki.
+7 hasonló
A héten már megkerestük az érdekelteket, de akkor még Rónai és Borsány-Gyenes András, a Network4 elnöke sem erősítette meg információnkat.
+7 hasonló
Holttestét október 24-én dél körül Tökölön, a Csépi úti HÉV-átjáró közelében a szántóföldön találta meg egy fiatal rendőrnő
Kiss Ambrus azt mondta, a támogatást átutalták, így jelenleg a fővárosi önkormányzatnak 30 milliárd forint áll rendelkezésére.
+7 hasonló
Még októberben döntött így a kozármislenyi testület.
+6 hasonló
Szezonbeli legnagyobb meccsére készül a Fradi, amely Milánóban okozna meglepetést. Kövesse élőben!
+6 hasonló
Az Egyenes Beszéd műsorvezetője lesz.
+6 hasonló
Az ítélethirdetés jövő héten lesz.
+6 hasonló
Kiváló teljesítményt nyújtott a döntőben az olimpikon.
+6 hasonló
A héten nem ez az első eset, hogy több járatot is bombafenyegetések értek.
+6 hasonló
Az IH elnökét, Bíró Ferenc Pált 2022-ben még Windisch László javaslatára nevezték ki.
+6 hasonló
A volt jegybank elnök neve mágnesszalagon szerepel, Otto fedőnéven tartották nyilván a szolgálatok. Surányit megdöbbentette, hogy a neve szerepel a listában.
+6 hasonló