444
Korrupcióval vádolják.
444
5,9 milliárdért.
444
Az Országos Mentőszolgálat kapott el egy illegális, utcai nyúlmeccset.
444
19 évig létezett, a megszűnés háterében a tao-támogatások elapadása állhat.
444
6 óra, de már 8 fok, ez is egészen kellemes napnak ígérkezik. Különösen jó benne, hogy a szerencsésebbeknek holnap már nem kell dolgozniuk.
444
A krumpli meg a hagyma ára emelkedik, tojjanak inkább azt a tyúkok!
444
Rövid hatótávolságú rakétáról lehet szó, ez az első rakétakísérlet Kim és Trump kudarcos vietnami találkozója óta.
444
Három másik otthont építenek helyette, és nevelőszülőknél is helyeznének el gyerekeket.
444
Logikus, elvégre bevándorlók sem jönnek.
444
Sötét képet fest a bank kiszivárgott belső jelentése. Közben az amerikai törvényhozás bekérte tőlük a Trump-dossziékat.
444
A humorista a Magyar Narancsnak adott interjút, azt mondta, Mészárost még keresztényileg sajnálja is.
444
A rendőrség szerint zavart volt.
444
De Ivanka Trump nagyvonalúan visszautasította az ajánlatot.
444
A rekonstrukcióhoz 300-400 éves fák kellenének, ezekből viszont kevés van.
444
Mentőbúvár a mentőbúvárnak mentőbúvárja.
444
Több száz kilométernyire keveredett csukcsföldi otthonától
444
Ez már egy ideje nem az a sorozat, amit akár éjszaka hullafáradtan is bevállalnék, mert annyira érdekel, de attól még jó sorozat. Éppen azt mesélte, hogy a világ bonyolultabb annál, hogy a fal innenső oldalán a jók vannak, mögötte a rosszak.
444
Az üzemorvos tájékoztatta a dolgozókat arról, hogy nemrég az irodában járt egy kanyarós kolléga, de pánikra semmi ok.
444
Sikeresen.
444
Nem kell sokat gondolkozni, ki kapja az Új Világrend Alufólia Sisakokkal Ékesített Fordított Keresztjét az idén.