Feszült jelenetek a Fidesz október 23-i megemlékezésén.
+1 hasonló
Az esős szombatot követően vasárnap naposabb idő várható, azonban nyugati irányból felhősödés kezdődik, estétől pedig ismét többfelé várható eső. A következő napokban egy mediterrán ciklon hatására jelentős csapadék érkezik, amely hozzájárulhat a talaj nedvességtartalmának növekedéséhez.
+1 hasonló
Akár egyetlen hónapon belül hazakerülhet az Egyesült Arab Emírségekből Matolcsy Ádám. Bár a két ország között nincs általános kiadatási egyezmény, egyedi megállapodással vagy akár kiutasítással is elérhető, hogy a volt jegybankelnök körözött fia a magyar hatóságok kezére kerüljön. Egy ügyvéd szerint emellett az is felmerülhet, hogy a hatóságok lefoglalják a férfi Dubajban található vagyontárgyait.
+1 hasonló
Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt (SNS) korábbi köztársasági elnöke a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokkal kapcsolatban optimistán nyilatkozott. A párt csütörtöki belgrádi kampányzáró rendezvényén béremeléseket, egészségügyi fejlesztéseket és az oktatási rendszer átalakítását helyezte kilátásba.
+1 hasonló
Bemutatták az új 20 ezer forintos pénzt.
+1 hasonló
Megszűnt a Fidesz–KDNP-frakció a győri közgyűlésben, mivel a csütörtöki ülésen nyolc képviselő bejelentette kilépését a frakcióból és a Fideszből, majd ezt követően Csak Győr néven új képviselőcsoportot hoztak létre. Emellett két képviselő megalakította a KDNP-frakciót.
+1 hasonló
Az RTL Magyarország közleményben jelentette be, hogy megszűnik a 17 éve működő Muzsika TV, amelynek helyét a PRIZMA veszi át.
+1 hasonló
Magyar Péter arra hív mindenkit, hogy október 23-án közösen ünnepeljék meg az 1956-os forradalom 70. évfordulóját Budapesten, a Kossuth téren.
+1 hasonló
Elsőfokú riasztást adtak ki számos megyére a viharos szél és az eső miatt.
+1 hasonló
A jövő évi költségvetésben jelentős hiánycsökkentéssel, az állami kiadások lefaragásával és több százmilliárd forintos béremelésekkel számol a kormány. Kármán András pénzügyminiszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt az adócsökkentésekről, a vagyonadó körüli vitákról, a gazdasági növekedés kockázatairól és a rezsicsökkentés jövőjéről is.
+1 hasonló
Nem számított ekkora vereségre a Fidesz: Kövér László szerint „kódolva volt a zakó”, és elismerte, az oktatásban is sokat hibáztak.
+1 hasonló
Hankó Balázs felesége, Hankóné Hrágyel Zsuzsanna írásban válaszolt a 24.hu kérdéseire.
+1 hasonló
ATV
Egy terroristát megöltek, egy másikat pedig őrizetbe vettek az izraeli hadsereg katonái egy éjszakai művelet során a ciszjordániai Kalkíliában – közölte vasárnap az Izraeli Védelmi Erők (IDF).
ATV
Új, nagyszabású űr- és repülőipari rendezvényt szervez az Egyesült Államok: a CapeWeek elnevezésű eseményt Donald Trump amerikai elnök és a NASA pénteken mutatta be.
Elindult a rugalmas iskolakezdésről szóló javaslat társadalmi egyeztetése. A tervezet szerint ismét nagyobb beleszólást kaphatnának a szülők és az óvodapedagógusok abban, hogy a gyermek hatévesen kezdje-e meg az iskolát, vagy maradjon még egy évet az óvodában.
Átlagosan 15 százalékos béremelésre számíthat januártól mintegy 123 ezer egészségügyi szakdolgozó. A minisztérium közzétette a bérrendezés részleteit.
Kártérítési pert indíthat az állam ellen az, akinek a neve tévedésből került fel az ügynöklistára – erről beszélt az ATV Híradójának Gerő Tamás ügyvéd. A szakértő szerint a hibás listázásnak komoly jogi következményei lehetnek.
Deák András György az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elemezte az orosz energiahordozók kiváltásának reális gazdasági és infrastrukturális következményeit.
Merényletet tervezhetett Donald Trump ellen egy venezuelai férfi, közben amerikai csapás érte Iránt.
ATV
Hihetetlen történet rázta meg New Yorkot: egy magányosan kóborló eb azonosítása után kiderült, hogy a négylábú már több mint másfél éve eltűnt a kétségbeesett családjától.