Magukat rendőrségi és államkincstári nyomozónak kiadó elkövetők hálójába akadt egy magyar cégvezető, akitől trükkös módszerekkel több mint 100 millió forintot csaltak ki. A nagyszabású csalás során a bűnözők készpénz átadására is rávették áldozatukat.
Dömsödi Gábor számos témában beszélt a Médiapiacon.
Megerősítette a kormány a Norvégiával kötött együttműködési megállapodást, amelynek keretében az északi ország közel 93 milliárd forinttal támogatja Magyarország fejlesztéseit.
Kunhalmi Ágnes volt országgyűlési képviselő péntek délelőtti Facebook-bejegyzésében 1956 kapcsán azt írta, hogy az a "demokratikus baloldal ünnepe is!". A politikus szerint a kérdés, hogy lehet-e a baloldal ünnepe 1956, "defenzívába szorítja a hazai baloldali értékrendet vallókat, ahogyan ez 1990 után is történt".
Hét év után először javulhat az önkormányzatok pénzügyi helyzete a jövő évi költségvetés alapján – erről beszélt Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A főpolgármester szerint a szolidaritási hozzájárulás tizenöt százalékos csökkentése fontos lépés, elmarad az önkormányzatok követeléseitől. Volt, amiben azonban dicsért. Nem is kicsit.
A várakozásoknak megfelelőnek tartja a kormány 2027-es költségvetési tervezetét Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, ugyanakkor több jelentős kockázatra is figyelmeztetett. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a gazdasági növekedés kilátásairól, az állami kiadások csökkentéséről, a vagyonadóról és a rezsicsökkentés fenntartásáról is beszélt.
Előremutatónak tartja a vagyonosodási vizsgálatokról szóló törvényjavaslatot a K-Monitor, ugyanakkor a korrupcióellenes szervezet szerint a szabályozás jelentős hiányosságokat tartalmaz. Léderer Sándor, a K-Monitor társalapítója és igazgatója az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, hogy akár Orbán Viktor több családtagja is kimaradhat a kötelező vizsgálatokból.
Ma reggel 9-kor elkezdődött a nyomozási bíró ülése Matolcsy György ügyében a Budai Központi Kerületi Bíróság Fő utcai épületében. A volt jegybankelnök ügyvédje az ülés előtt nyilatkozott a sajtónak.
Fekete-Győr András, aki nemrég kilépett a Momentumból, és független politikusként folytatja pályafutását, az ATV Start című műsorában beszélt a 2036-os budapesti olimpia lehetőségéről. A politikus elárulta, hogy tárgyalt a Magyar Olimpiai Bizottság vezetésével, és megállapodásra jutottak abban, hogy a rendezésről népszavazást kellene tartani.
Csalódott a szerdai parlamenti meghallgatás után Horváth Lóránt ügyvéd, aki végig Fürcht Pál volt főügyész mellett ült a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság ülésén. Az ATV Startban arról beszélt, hogy a képviselők szerinte nem készültek fel megfelelően, ezért számos fontos kérdés megválaszolatlan maradt.
Nem mindegy a szolgálati idő és a valorizációs szorzó sem, érdemes lehet újraszámíttatni a nyugdíjat.
Kedvezően alakultak a munkaerőpiaci mutatók kora ősszel Magyarországon. A KSH legfrissebb adatai szerint idén szeptemberben nőtt a foglalkoztatottak létszáma, miközben a munkanélküliek száma és a munkanélküliségi ráta is csökkent az előző hónaphoz képest.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy halcsontszilánkok jelenléte miatt kivonták a forgalomból a 50 grammos kiszerelésű MOMENTS Filet Bites tonhalas és szardellás macskaeledelt.
Az izraeli Israel Weapon Industries (IWI) leszállította ARBEL nevű drónelhárító rendszerét a thaiföldi védelmi minisztériumnak. A rendszert már nappali és éjszakai bevetésekre is használják, miután integrálták a meglévő katonai puskákba, és a helyszínen kiképezték az állományt.
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2026. október 26-ig Budapest több kerületében.
A MÁV késett, az utasok hiába szaladtak a busz után, a vizsgálat is megerősítette, korábban indult az érintett járat.
A szerb politikai vezetés különböző bűnözői csoportokkal lehetett kapcsolatban, legalábbis erre utalnak az oknyomozó újságírók által bemutatott üzenetváltások.
Tordai Bence még szeptemberben tett feljelentést az Apáthy-villa építése kapcsán feltételezett, több százmillió forintos áfacsalás gyanúja miatt. A NAV most az ATV megkeresésére elárulta, hol tart az ügy.
Lakatos Ádám gyermekvédelmi aktivista panaszt nyújtott be az ügyészséghez, miután a hatóság bűncselekmény gyanújának hiányában elutasította a Pócs János ellen tett feljelentését.
Matolcsy György volt jegybankelnök mellett Valkó Mihályt, a Quartz Befektetési Alapkezelő Zrt. vezérigazgatóját és Sándor Tamást, Matolcsyék állandó jogi képviselőjét is őrizetbe vették. Eközben Matolcsy Ádám és Stofa György ellen nemzetközi elfogatóparancs kiadását indítványozták.