Gheorghe Hagi szövetségi kapitány kihirdette a román labdarúgó-válogatott 26 fős keretét a Nemzetek Ligája B divíziójának novemberi mérkőzéseire.
A névsorban két újonc is helyet kapott, köztük a Ferencvárosi TC játékosa, Marius Corbu.
A csángó magyar labdarőgó már az előző hónapban is szerepelt Hagi bő keretében, a végleges névsorba azonban akkor nem került be. Ezúttal viszont bizalmat szavazott neki a szövetségi kapitány, miután a magyar bajnokságban és az Európa-ligában nyújtott…
Petar Kovacevic legénysége 33–4-re legyőzte a Marosvásárhelyi Mureșult a vízilabda Szuperliga 10. fordulójában. Az előrehozott bajnoki mérkőzést november 7-én, szombaton rendezték meg a Ioan Alexandrescu Olimpiai Uszodában.
A péntek esti, Bukaresti Dinamo elleni sikert követően ezúttal is fölényes győzelmet arattak a nagyváradiak. A piros-kékek már az első negyedben hét gólt szereztek, miközben csak egyet kaptak, és a folytatásban sem lassítottak. A találkozó második részében egy elképesztő,…
Részleteket közölt a rendőrség a november 6-án, pénteken a kora esti órákban történt balesetről. A belényesi rendőrség tájékoztatása szerint a balesetet 18.12 órakor jelentették be a 112-es segélyhívón. A bejelentés szerint a baleset a 76-os országúton történt Magyarcsékénél (Ceica).
A rendőrség a helyszíni vizsgálatot követően megállapította, hogy egy 21 éves szombatsági (Sâmbăta) fiatal miközben a 76-os országúton haladt Nagyvárad-Belényes útvonalon, autójával meg akarta előzni az előtte…
A Hannibal ante portas. Hírünk a világban című kötet az Európai Unió jövőjéről, illetve Magyarország nemzetközi megítéléséről szól. Mint elhangzott, a kiadvány első részének címe arra utal, hogy ahogyan: „Hannibál a kapuk előtt!” adták tovább a hírt a rémült római polgárok Kr. e. 217-ben, amikor az Alpokon átkelve az ókor egyik legnagyobb hadvezére seregei élén az örök város felé közeledett, úgy napjaink európai polgárai ismét fenyegetve érzik magukat.
Az átalakulóban levő világpolitika…
Négy sérültet szállítottak kórházba november 7-én, szombaton reggel egy, a nagyváradi Metro bevásárlóközpont melletti felüljárón történt balesetet követően. Az ütközésben két személygépjármű volt érintett. A Bihar megyei rendőrség tájékoztatása szerint a Fugyivásárhely felől Nagyvárad felé haladó forgalom állt a mentés és helyszínelés idején.
A balesetet 8.19 óra körül jelentették be a 112-es segélyhívón. A balesetben két személyautó volt érintett, az ütközés következtében négy személy…
Az érdeklődőket Lakatos Attila történész, a püspökség kulturális referense köszöntötte. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az áprilisig megtekinthető kiállításon Ferenczy Júlia olajfestményeit, valamint a festőnő védjegyeként ismertté vált pasztelljeit szénrajzokkal egészítették ki.
Böcskei László megyés püspök XIV. Leó pápát idézte: a Szentatya a közelmúltban arról beszélt, hogy az egyháznak miért kell támogatnia a művészeteket.
Ezek között a képek közt nőttem fel. Kisgyermekkoromtól kezdve…
A házkutatásokat magánszemélyek által használt ingatlanokban, valamint bárokat és egyéb italokat felszolgáló vendéglátóhelyeket működtető cégek székhelyein és telephelyein végezték.
Az akció során 2200 doboz, különböző márkájú cigarettát találtak, amelyek nem rendelkeztek adó- vagy egyéb zárjeggyel, és a „FOR DUTY FREE SALE ONLY” felirat szerepelt rajtuk. A nyomozók emellett 4251 lejt, 100 eurót és 21 ezer forintot is lefoglaltak.
A nyomozás adatai szerint 2026 áprilisa óta több, 38 és 58 év…
A nagyváradi Szigligeti Színház tizennégy év után ad újra otthont az Interetnikai Színházi Fesztiválnak, az IFESZT-nek. A tizenkettedik alkalommal megrendezett seregszemle tizenkét napján húsz produkció várja a közönséget a nagyteremben, a Transilvania, valamint az Árkádia színpadon.
Az idei program egymástól távol eső színházi világokat hoz közel a nézőkhöz. Megrendítő emberi történetek és éles társadalmi szatírák, zenés előadások és stand-up, merész formai kísérletek, valamint klasszikus és…
„Nem tudom, mit tegyek! Miután június 30-án ránk törtek, azt mondtam, elég, nem csinálunk többet semmit, oldja meg az állam, hiszen valamennyi intézmény azt állította, hogy mindenre van megoldása”
– kezdi a bejegyzést Viorel Pașca, az egykori tenkemocsári otthonok működtetője, amelyben rámutat:
naponta három-négy telefonhívást is kap az ország több megyéjéből, hogy fogadja be a hajléktalan embereket.
Bár először úgy döntöttek, hogy nem fogadnak be senkit, Pașca elmondása szerint az embereket…
Kettős váradi siker született pénteken a férfi vízilabda Szuperliga 5. fordulójában, miután a VSK a Bukaresti Dinamót, az Egyetem SK pedig a Marosvásárhelyi Mureșult győzte le.
A mintegy háromszáz néző előtt rendezett VSK–Dinamo találkozó elején Dmitrij Holod távoli lövései adták meg az alaphangot. A váradiak játékosa kétszer is eredményes volt az első negyedben, majd Tiberiu Negrean az utolsó másodpercben talált a hálóba, így a házigazdák 3–1-es előnnyel zárták a nyitó játékrészt.
A…
A Román Vasúti Személyszállító Vállalat (CFR Călători) tájékoztatása szerint a november 7–8-i hétvégén kilenc nemzetközi vonat indulási ideje változik meg a Budapest–Szolnok–Lőkösháza vasútvonalon végzett munkálatok következtében.
Nyolc járat öt perccel korábban indul a Keleti pályaudvarról. Ezek közé tartozik a Bukarestbe közlekedő IR 73-as, IR 79-es és IR 473-as, a Kolozsvárra tartó IR 75-ös, az Aradra közlekedő IR 371-es, IR 375-ös és IR 379-es, valamint a Temesvárra induló IR 377-es vonat.…
Baleset történt péntek este a 76-os jelzésű országúton, Magyarcséke (Ceica) területén. A 112-es sürgősségi telefonszámon 18.12 órakor jelentették a balesetet, amelyben egy traktor és két személygépkocsi volt érintett – nyilatkozta Alin Laza rendőrségi szóvivő.
Az elsődleges információk szerint két személy könnyebb sérüléseket szenvedett, őket kórházba szállították.
A vizsgálat során megállapították, egyik járművezető sem volt alkoholos befolyásoltság alatt. A helyszínelés ideje alatt mindkét…
A november 3-án kihirdetett, 2026/207-es törvény pénteken lépett hatályba, és több ponton módosította a közlekedési szabályokat. Az egyik legfontosabb változás, hogy a kerékpárosok, az oldalkocsi nélküli motorkerékpárok és a mopedek vezetői
immár szabályosan előrehaladhatnak a piros lámpánál vagy a vasúti átjárónál várakozó járműoszlopok mellett, amennyiben betartják az előírt biztonsági feltételeket.
A rendelkezés ugyanakkor nem ad felmentést a piros jelzés vagy a vasúti átjárókra vonatkozó…
Bár mindkét kísérletet világrekordnak szánták a szervezők, hitelesítésükről nem érkezett bejelentés. Az idei, immár 13. kiadásához érkezett fesztivált a „Toroș & Maioș Fest” mottó alatt szervezik meg, első alkalom azonban, hogy a fesztivál háromnaposra bővült.
Az első nap különlegessége volt egy 10,100 kilogrammos tepertő elkészítése.
„Ez egyetlen darabból álló tepertő, ropogós, szép bőrkével, éppen olyan, mint az erdélyi tepertő”
– nyilatkozta a Bihonnak Nicolae Pop, a fesztivál…
Ellentétes eredményeket értek el Kolozs megyében a bihari csapatok a labdarúgó III. Liga alapszakaszának 12. fordulójának pénteki játéknapján. A Belényesi Bihorul egy hónap után nyert ismét idegenben, míg a Félixfürdői Lotus újra pont nélkül maradt.
A belényesiek Désen szerezték meg a három pontot, miután a ghánai Nai Omari a 36. percben, egy szöglet után betalált.
George Zima együttese a 72. percben Marius Hadadea kiállítása miatt emberhátrányba került, ám így is megőrizte egygólos előnyét…
A munka törvénykönyve szerint az országos bruttó minimálbér legfeljebb 24 hónapig fizethető ugyanazon munkaszerződés alapján, a két év leteltével pedig a munkavállalónak a mindenkori minimálbért meghaladó alapbért kell biztosítani. A rendelkezést a 2003/53. törvény, vagyis a munkatörvénykönyv 164. cikkének (8) bekezdése tartalmazza, és 2026-ban is hatályos. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató nem tarthatja korlátlan ideig minimálbéren ugyanazt a dolgozót, még akkor sem, ha az alkalmazott korábban…
A vonatállomás körül zajló munkálatok alaposan átrendezték nemcsak a környéken lakók életét, hanem a távolsági buszok helyzetét is. Az aluljáró-építési munkálatok mellett közműmunkálatok is zajlanak a környéken, ezért megszüntették a Szent László utca és a Ștefan cel Mare sugárút kereszteződésénél kialakított ideiglenes körforgalmat.
Bár a polgármesteri hivatal korábbi közleménye szerint a korlátozás október 26–31. közötti időszakra szól, az említett környéken még november 6-án sem lehetett…
A forgalomkorlátozások az alábbi időpontokban lesznek érvényben:
november 7-én, szombaton: 7.00 és 17.00 óra között;
november 9-én, hétfőn: 9.00 és 15.30 óra között;
november 10-én, kedden: 9.00 és 15.30 óra között.
Az útszakasz teljes lezárására azért van szükség, mert a jelentős forgalom és a környék közlekedési adottságai – beleértve a körforgalmat is – nem teszik lehetővé, hogy a munkálatok idején egyetlen forgalmi sávon biztosítsák a járművek áthaladását.
Az intézkedés célja a…
A kormányfő a Concordia munkáltatói szövetség által szervezett konferencián hangsúlyozta, hogy az országnak vannak befektetésekre fordítható megtakarításai, képzett szakemberei és a nemzetközi piacokon is versenyképes vállalatai. Ugyanakkor szerinte a gazdasági fejlődéshez elengedhetetlen az állam és a vállalkozások, az intézmények és az állampolgárok közötti bizalom – írja az Agerpres.
Bizalmat nem lehet nyomtatni, sem sürgősségi rendelettel vagy kormányhatározattal előírni. Nehéz…
A helyszínre érkező mentősök a férfit már szív- és légzésleállás állapotában találták. Megkezdték az újraélesztését, de az életét nem sikerült megmenteni.
Egy 50 éves férfiról van szó, akit mentőegységünk szív- és légzésleállás állapotában talált. Elvégezték az újraélesztési manővereket, de sajnos már nem tudták megmenteni az életét
– nyilatkozta Liciniu Venter, a Bihar Megyei Mentőszolgálat (SAJ) vezetője.
A rendőrség biztosította a helyszínt, a történtek körülményeinek kivizsgálására pedig…