Kiderült ugyanakkor a legfrissebb pártpreferencia-mérésük is, amely a választások után végrehajtott módszertani revíziót követően kifejezetten közel áll a legutóbbi Medián-méréshez.
Börtönből bérlakásba került az Ausztria legnagyobb csődjét okozó René Benko, de milliárdos tartozásai miatti monstre perei folytatódnak. De ki ez a szédületes csúcsokra emelkedő, majd onnan lezuhanó magyar származású ingatlanmágnás?
Várkonyi férje, Mészáros Lőrinc iránti feltétlen bizalmát akarta szemléltetni egy interjúban, kijelentései viszont akarva-akaratlanul találgatásba torkollottak a Mészáros-vagyon sorsáról.
A templomban kitört a pánik a baleset után.
Az Egyesült Államok belbiztonsági minisztériuma (DHS) elrendelte a kínai DeepSeek mesterségesintelligencia-fejlesztő vállalat termékeinek eltávolítását a szövetségi civil ügynökségek informatikai rendszereiből. Válaszul Kína közölte, hogy megvédi vállalatainak „törvényes érdekeit”.
Látványosan felpörgött a piac.
Eddig főleg az átláthatóság kényszere fogta vissza a tőzsdére kívánkozókat, most inkább a vagyonadó riasztja őket. Jórészt a kormányon múlik, hogy láthatóbb és vonzóbb lesz-e a pesti börze – vélekedik Tóth Tibor, a BÉT Nyrt. vezérigazgatója.
Miért kérjük számon egy nem átlagos nőn egy átlagos nő élethelyzetét?
A kiberbiztonsági kutatókat is meglepte az a hatékonyság, amivel egy kínai hacker próbált céges weboldalakat feltörni.
Az oroszok elleni dízelszankciók eltörlése, és a Starlink korlátozása után beszélt Zelenszkij Donald Trumpról.
Matthew Syed azt kifogásolja, hogy Nagy-Britannia és az EU kemény nyilatkozatokat tesz, csak éppen nem hozza meg azokat a politikai és gazdasági áldozatokat, amelyek szükségesek volnának Ukrajna győzelméhez.
Színes jelmezek, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt szóló programok, és a japán populáris kultúra látszólag megállíthatatlan hazai előretörését ünnepelték a rajongók a napokban. A különböző conok már Magyarországon is nagyjából egymást követik, ez azonban láthatóan nem csorbítja a fantasztikum különböző leágazásainak népszerűségét. Az őszi MondoCon-on jártunk.
A portfólió a gyártástól az értékesítésig terjed, koronaékszere pedig a szintén Noah kutya nevét viselő kultúrkocsma.
Két fiatal lány viszályából kerekedett a hatalmas verekedés.
Egy év ingyen frissítést ígért a Microsoft azoknak, akik 2025 októberében kérvényezték a Windows 10 támogatásának meghosszabbítását. Ez a napokban letelt, de aggodalomra semmi ok: mutatjuk, mi jön most.
Az Alkotmánybíróság egyhangúlag megsemmisítette egy rendeletnek azt a pontját, amely szinte megjutalmazta volna azt, aki nem tesz semmit a szennyezés megszüntetése érdekében. A határozatot kedden nyilvánosan hirdették ki, ami a testülettől ritka.
Mire van szüksége egy séfnek? Mi az, amiért a Balaton vagy a Trabant zenekart szeretjük? Ismétli magát az alkotó, ha motívumai vissza-visszatérnek? Egy film, egy könyv és egy kiállítás a mostani felhozatalban.
Harry herceg és felesége, Meghan Markle nemrég tért vissza Nagy-Britanniába, ezúttal már magánszemélyként.
A salvadori CECOT Latin-Amerika legnagyobb és a világ egyik legszigorúbb börtöne, melyet kifejezetten a veszedelmes utcai bandák tagjainak őrzésére nyitottak meg 2023-ban. Befogadóképessége ötvenezer fő, jelenleg több mit húszezer elítélt tölti itt többnyire életfogytig tartó börtönbüntetését. Egy-egy cellában nagyjából 60–70 rabot zsúfolnak össze, így az egy főre jutó élettér átlagosan 0,6 négyzetméter. A cellákban nincsenek matracok vagy ágyak, a fogvatartottak közvetlenül a fém- vagy…
A saját ügyükért megszólaló fiatalok tüntetésével indultak, az általános megélhetési válság miatti tiltakozássá híztak, erőszakba és fosztogatásba fordultak azok az európai demonstrációk, amelyek epicentruma Franciaország.