Az új rendszer snájdig szakértője akkor szegődött Lázár Jánoshoz, amikor az Budapest és Belgrád között építette az EU-ellenes szövetség hídfőállását. Meddig fejthető vissza a felelősség láncolata? És kinek hihetünk a nyilvánosságban?
A Spotify szeretné, ha a mesterséges intelligencia segítségével új feldolgozások születnének a dalokból, ám ezeket a zenéket nem lehetne csak úgy meghallgatni.
A fordított hátsó ülésekkel szerelt Jeep Wrangler Scrambler SRT számára nem nagyon létezik legyűrhetetlen terepakadály.
Tanulságos felvételek.
A képmegjelenítő megoldások a műszerfal után az autók üvegfelületeit is meghódítják maguknak.
Évtizedekbe telik, amíg sikerül helyreállítani a bizalmat egy olyan országban, amely először elzavarta a zsarnokot, majd visszahelyezte hivatalába.
Közeleg a megoldás arra az esetre, ha a BMW X7-et esetleg túl kicsinek találjuk.
Sokáig a létezését is tagadták, aztán a rajta lévő adatbázist igyekeztek elérhetetlenné tenni, most viszont kereshető az 53 ezer hálózati személy nevét rejtő, „H” jelű mágnesszalag. A lista nem lesz teljes, két és félezer, 1990 előtt szolgáló ügynököt titokban szeretne tartani az Alkotmányvédelmi Hivatal. Lehetnek családok, amelyek most szembesülnek a felkavaró múlttal.
A baloldali koalíciónak nem sikerült kormányt alakítania, most a jobboldali koalíció próbálkozhat, de könnyű dolguk nekik sem lesz.
A félmillió dolláros autókra ráadásul nem ritkán további százezereket költenek, hogy még egyedibbé tegyék őket.
Egy friss jelentés szerint 2150-re 1 Celsius-fok alá kellene szorítani a globális átlaghőmérséklet-emelkedés szintjét. A jelenlegi hozzáállással a felmelegedés 3 Celsius-fokos lesz.
A jogvédő szervezet szerint a parlamenti sajtótudósítás szabályozásnak egyszerre kell biztosítania, hogy a sajtó végezhesse a munkáját, és hogy a törvényhozás működését ne zavarják.
Növelheti a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát a kannabiszfogyasztás, és úgy tűnik, hogy az sem jár jobban, aki nem rendszeres fogyasztó.
Milyen szerepe volt a szabad sajtónak a NER leváltásában? Hogyan érezte magát Benyó Rita, amikor az interjúkról konzekvensen elzárkózó Orbán Viktor 2019-ben gondolt egyet, és nőnap alkalmából meghívott a Karmelitába néhány független női újságírót? És amikor finoman leintették Lázár János és 12 másik férfi társaságában? Hogyan viselte Martini Noémi, amikor egy nagyszüleivel egykorú fideszes házaspár gyalázta a békemeneten? És fejlődtünk-e a kétezres évekhez képest, amikor egy ötvenes férfi…
Egy fakivágásos háttérbeszélgetésen beszélt az új klímatörvényről a miniszter a HVG-nek. Azt mondta, hogy a tervezet már bent van a rendszerben, és hamarosan nyilvános lesz.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a magyar hatóságok jogsértő módon, törvényi alap nélkül korlátozták az Amnesty International Magyarország és a Háttér Társaság szabad véleménynyilvánításhoz való jogát.
Tucatnyi európai ország katonái tartanak gyakorlatot, amellye az ukrajnai harcok megszűnése utáni időkre készülnek. Helyben segítenék az ukránokat, de nem békefenntartók lennének.
A miniszterelnök az ügynökakták nyilvánossá tételéről szólva tért ki arra, hogy a rendszerváltás pontosabb megértése talán a semmiből létrejövő vagyonokkal kapcsolatban is tanulságos lenne.
Az amerikai Veradermics nevű gyógyszergyártó cég egy már használt hatóanyag, a minoxidil hatását vizsgálta a hajhullásra. Az eredmények több mint biztatóak.
Várhatóan 2027 elején mutatkozik majd be a Samsung Galaxy S27-széria, és a hírek szerint a csúcsmodellnél megmarad a leskelődést kizáró Adatvédelmi megjelenítés nevű funkció is. Sőt, még jobb is lehet, mint a mostani.