Akció közben kapták el járőrök.
A magas részvétel miatt sokfelé rendkívül hosszú sorok alakultak ki. A miniszterelnök Jeruzsálemben adta le a voksát.
+6 hasonló
Arról a tankerről van szó, amely október 15-én adott le vészjelzést a fedélzetén keletkezett tűz miatt egy dróncsapás után.
+5 hasonló
Leírta azt is, mi változik.
+5 hasonló
Az olasz rendőrség már a Dóm téri szurkolói megmozduláson is azonosította a drukkert, akinek a viselete törvényt sértett.
+5 hasonló
Idén tavasszal pedig sem forradalom, sem rendszerváltás nem történt a politológus szerint.
+5 hasonló
A miniszterelnök Friedrich Merz német kancellárral tárgyal majd – ahogy tette azt júniusban is.
+5 hasonló
A feladatot a vezérigazgatói pályázat kiírásáig vállalta, a rábízott területek átvilágátását elvégezte.
+5 hasonló
Az új parlament alakuló ülését harminc napon belül kell megtartani, majd kilencven nap áll rendelkezésre a kormányalakításra.
+5 hasonló
Az elnök nemzeti műemlékké nyilvánította a dolgozószobáját.
+5 hasonló
Bóka János Fidesz-frakcióvezető szerint Magyar Péter miniszterelnök is bocsánatkéréssel tartozik, egyébként pedig úgy véli, az egész aktanyilvánosság csak figyelemelterelés.
+5 hasonló
Sok fontos információt elhallgatott az Auchan az akciójuk hirdetésekor.
+5 hasonló
Volt, akinek a telefonján a Pegasus kémszoftvert találták meg. A választás után egyre többen követelik a titkosszolgálat működésének kivizsgálását, vezetőinek felelősségre vonását és az ügynökség átfogó átalakítását.
+5 hasonló
Patyi a Fidesz-KDNP jelöltjeként 2023-ban lett alkotmánybíró.
+5 hasonló
„Adománnyal ne dicsekedj” – fogalmazott a volt miniszterelnök.
Hosszú évekig szégyellte, hogy az ötvenes évek végén igent mondott a beszervezésre, a Pál fedőnéven jelentő Korniss rettegett attól, hogy hosszú időre börtönbe zárják.
+5 hasonló
A Hír FM-es Paláver műsora ellen is eljárás indult.
+5 hasonló
A Terror Háza éléről leváltott történész milliárdos új szervezetben viheti tovább a múzeum „közel negyedszázados szellemi örökségét”.
+5 hasonló
Az Operaház hétfőn menesztett főigazgatója az ATV-ben arról beszélt: nem azért nem volt főzeneigazgató az Operában, hogy mi több pénzhez jusson az intézmény.
+5 hasonló
A Tauridák meteorrajok november 4-e és november 12-e között tűnnek fel az éjszakai égbolton. Mindkettő látványos tűzgömböket hoz majd.