Igazából nem volt többsége a molyette ispánkodásnak, csak a többség illúziója vitte a hátán. Elhitték ők is a saját meséiket. És ezt a tévhitet nem vetkőzte még le az őket váltó erő sem.
A büntetőeljárás elindult, a bejelentő boldog.
JD Vance alelnök egyértelműen az iráni háborúban látja a nagyarányú félidős választási vereség okát.
A motor inkább garázsba való, közlekedni vele ugyanis igazi kihívás még a profiknak is.
A butatelefonoknak már az elnevezése sem túl sok okosságot ígér, azonban az alábbi modell érdekes utat talált ehhez. Egyszerűen cserélhető a billentyűzete, így mindig egy adott célhoz igazítható a készülék.
A Rumen Radev miniszterelnök által képviselt Moszkva-párti politikát támogató Ilijana Jotova nyerte meg a bolgár államfőválasztást. A részvételi arány aggasztóan alacsony volt.
Az ügynökakták megnyitásával vita lesz a bűnről és a felelősségről – írja Keno Verseck, a német közmédia hírportáljának Magyarország-szakértője, hozzátéve, hogy nem minden dokumentum támasztja alá az érintett beszervezését, vagy azt, hogy az illető jelentett.
Összesen 1,7 millió magyart fenyegetett 2025-ben a szegénység. A leggazdagabbak és legszegényebbek közötti szakadék soha nem látott szintre nőtt a KSH adatai szerint.
Az orosz elnök szóvivője elmondta, hogy a hajók útvonalát nem lehet nyilvánosságra hozni.
Az első kettő, sikertelen pályáztatás után most egy új pályázatot írt ki a székesfehérvári önkormányzat a futballklub mögötti cégre.
Gyorsabb lehetne a növekedés, ha a kormány merészebben könnyítene a költségvetési nyomáson, és a korábbi, fedezet nélküli kiadások némelyikét is megnyirbálná. Ezekkel azonban csínján bánik.
Okosan, garanciákkal, jogvédelemmel sokak életét könnyítheti meg a jól felépített digitális állam.
A Unitree G1 nemrég egy robotoknak szánt megmérettetésen vett részt, ami rávilágoított a gép gyengeségére.
Az OKFŐ szerint egyre több beteg veszi elő a telefonját ellátás közben.
Az Európai Beruházási Bank (EIB) komoly perspektívát lát a magyar gazdaságban, mivel az ország integrált a globális folyamatokba, kiaknázatlan lehetőségei vannak, és mindez igaz a vállalatokra és az oktatásra is. Minderről Nadia Calviño, az EIB elnöke nyilatkozott a HVG-nek pénteki budapesti látogatása előtt.
Túl jó helyen van és túl jól cseng a neve, hogy az enyészeté legyen: egy fiatal ügyvéd már megkezdte a Fészek Klub felélesztését, most egy profi csapat is csatlakozott hozzá.
A József Attila-díjas író Báró fedőnéven szerepel a most nyilvánosságra hozott állambiztonsági dokumentumokban. Unokája, Lakatos Dóri azt írja: ahogy eddig is, büszke rá.
Három év alatt mintegy 15 ezer kiskereskedelmi üzlet tűnt el Magyarországról, és a következő években további boltbezárások várhatók. A kormány most a folyamat lassítását is célul tűzte ki, miközben a kereskedelmi beruházások visszaestek, az ágazat versenyképességi problémákkal küzd. Az Európai Kereskedelem Napján az is kiderült, hogy kormány új kereskedelemfejlesztési programmal javítana a helyzeten.
Néhány látványos növekedést vagy – gyakrabban – csökkenést produkáló nagyvállalat teljesítménye nyomja rá a bélyegét az 500 legnagyobb magyarországi vállalat toplistájára. A legnagyobb ugrást elérő cégek között egy meglepetés is fölbukkan.
Több helyen is referendumot tartottak az Egyesült Államokban a félidős szavazással egyidőben, amelyeken arról kellett dönteni, hogy a helyiek támogatják-e az adatközpontok építését.