Szerencsére csak a kerékpárját gyűrte maga alá a szerelvény.
Ezen nem a „Tesóka” aláírás szerepel.
+6 hasonló
Bár januártól megszűnik az árrésstop, a kiskereskedelmi különadó és
a plázastop azonban továbbra is súlyos terhet jelent az ágazatnak,
a korlátozások következményeit pedig a vásárlók is megérzik – mondja
Balázs Ildikó, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) új főtitkára.
Csőszi Attila, az MNB-üggyel foglalkozó parlamenti bizottság elnöke szerint vizsgálják, hogyan hallgathatják meg a volt jegybankelnököt, ha letartóztatásba kerül.
+9 hasonló
A Budaörsi Latinovits Színház „szellemi arculatának meghatározó alakítója volt”.
Képzelje el, hogy házi kedvence, kutyája, cicája beköltözik a számítógépébe. Egész nap társaságot nyújt, új készségeket tanul, és közben a különféle kérdésekre adott válaszokkal és emlékeztetőkkel is segítheti a mindennapi munkát. Valami ilyesmit kínál egy ingyenesen is elérhető alkalmazás. AI-asszisztens másképp.
Azzal sem számolt, hogy a külföldön vett autóknak nyoma lesz az ottani hatósági rendszerekben.
Az artistaművész szerint, „eljött érte a kaszás”. Ma már hivatalos csontkovácsként dolgozik.
Ügyvédje szerint a volt jegybankelnök, akinél számítástechnikai eszközöket is lefoglaltak, fegyelmezetten viselkedik.
+4 hasonló
Az éghajlati válság korában a magánérdek és a környezeti közérdek egyre inkább zéró összegű játszmává válik – állapítja meg Sulyok Katalin környezetjogász a Balatonnal kapcsolatban, amelynek túlépítése, és rendkívüli apadása is forró téma lett az utóbbi hónapokban. A jogász szerint az államnak több eszköze is lenne, hogy megakadályozza a tó fennmaradását veszélyeztető beépítést, de kell a politikai akarat.
Úton rohangáló emberek, macskák és kacsák - nincs egyszerű dolga senkinek a forgalomban.
Az idei büdzsé módosításának célja a kormány szerint, hogy a költségvetési törvény a tényleges gazdasági és államháztartási folyamatokat tükrözze.
+3 hasonló
Két százalékponttal lefelé módosították a prognózist, az . Az árak idén 1,8, jövőre 2,7 százalékkal emelkedhetnek a kutatók szerint.
Új fehérjejelölési eljárást dolgoztak ki a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont (TTK) kutatói. Szokatlan módon tulajdonképpen véletlenül. Az eljárás új lehetőségeket teremt a biológiai folyamatok és a gyógyszercélpontok vizsgálatában.
Az áprilisi választás után eljöttek a gyötrelmes hétköznapok: obstruált ügyészségi nyomozások kibogozása, a Szőlő utca botrány utóélete, kormányzati birkózás az energetika területén, a magyar-ukrán viszony rendezése. Az 1956-os forradalom évfordulója más fénytörésbe helyezi az Európa- és világszerte dühös fiatalok lázadását. Ez a Fülszöveg, az e heti HVG ajánlója.
Az összkerék-hajtású elektromos Denza Z sportkupét egy nyilvános töltőn kaptuk lencsevégre.
A Guardian tudósítója szerint, ha a választáson sikerülne elmozdítani a szerb vezetőt, az legalább akkora hullámot vetne Európában, mint a magyarországi kormányváltás.
Az amerikai alelnök nemrég jelezte, nem támogatja az izraeli választáson Benjamin Netanjahut.
+2 hasonló
Miután a HVG megírta, hogy ejtették a volt Szőlő utcai javítóintézet-igazgató elleni számos gyanú egyikét, a KDNP szerint időszerűvé vált a politikusok megkövetése.
+2 hasonló
A párt sajtófőnöke szerint mindenkit megillet az ártatlanság vélelme és a tisztességes eljáráshoz való jog.
+9 hasonló