A Közlekedési és Beruházási Minisztérium 84,5 milliárd forintnyi lehetséges többletkifizetést említ a Déli Körvasút közbeszerzése miatt tett feljelentésében. A kormány a V-Híddal kötött szerződés megszüntetésére készül, közben a már kifizetett előlegekkel is el kell számolni, és több százmilliárd forintnyi uniós támogatás sorsa vált bizonytalanná.
Donald Trump csütörtökön lemondta a hétvégére tervezett kansasi és iowai kampányrendezvényein való személyes részvételét. Az amerikai elnök a négyhetes kampánysorozat végén már csak telefonon kapcsolódik be az eseményekbe. Trump azzal indokolta döntését, hogy a közelmúltban tartott, hosszú beszédek megterhelik a hangját, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egészségi állapota kiváló – írja a Reuters.
Az MNB vezetése több mint 4700 garanciális hibát tárt fel a jegybank székházának felújításával kapcsolatban, a beruházás eredetileg 54 milliárd forintos költsége végül meghaladta a 100 milliárd forintot.
A Szijjártó Péter vezette külügyminisztérium 2020 tavaszán 2,3 milliárd forintért rendelt lélegeztetőgépeket az akkoriban alapított Limitless Medical Kft.-től, és a megszerzett dokumentumok alapján a teljes vételárat előre kifizette a tárca. Az iratokból a pénzmozgások pontosan követhetők, arra viszont nem adnak választ, milyen szempontok szerint választották ki az addig autóalkatrész-kereskedelemben érdekelt Bócsi család új vállalkozását. A cég ma már felszámolás alatt áll.
November 15-én zárul az Otthon Start lakáshitelprogram, amelyből a bevezetése óta példátlan mennyiséget vettek fel a magyar háztartások. A BiztosDöntés.hu becslése szerint a program teljes hitelösszege a zárásig megközelítheti a 2500 milliárd forintot, miközben a helyébe lépő Wekerle Plusz várhatóan szigorúbb feltételekkel lesz elérhető.
A volt kulturális és innovációs miniszter a választások előtt a TV2 Innovátor című műsorához kötődő cégeknek és Merkely Béla fia vállalkozásának is támogatást ítélt meg. Utóbbi projekt ügyében már hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség. A korábbi tárcavezető másik támogatási kerete az NKA-ügyben történt letartóztatása után került ismét előtérbe.
Két olyan jegybanki ügyben is elrendelte a nyomozást a rendőrség, amik már Varga Mihály elnökségére tehetők. Mindkét feljelentést egy Matolcsy-körhöz köthető cégcsoport tette.
A honvédelmi és rendvédelmi dolgozók szolgálati járandóságát érintő két változást jelentett be a belügy- és a honvédelmi miniszter. 2027-től megszűnik a járandóság mellett munkát vállalók kereseti korlátja, 2028-tól pedig nem vonják le az ellátásból a 15 százalékos személyi jövedelemadót.