Kontroll

kontroll.hu ↗
0 komment

Az Orbán-iratok rejtélye: Rainer M. János tisztázta, mit tud

Rainer M. János történész a Kontrollnak elmondta, hogy Németh Miklós személyesen kérte ki a tanácsát az állambiztonsági iratmásolatainak levéltári átadása előtt, ő azonban nem volt jelen az átadáson, és a három, Orbán Viktornak tulajdonított kézírásos jelentést sem látta. A történész szerint a katonai elhárítás társadalmi kapcsolatai általában nem készítettek írásos jelentéseket.
0 komment

30 ezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építése során

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság friss jelentése szerint jelentős eróziót okozott a paksi fenékküszöb építése. A sodrás miatt utólagos kőszórással kell megerősíteni a medret a műtárgy alatt. A felgyorsult víz nemcsak az építménynél, hanem attól távolabb is erodálhatja a folyó medrét.
0 komment

Százmilliós bukó a GYAC-nál, Borkai Zsolt elnöki fizetése mégis nagyot ugrott

Idei vagyonnyilatkozata szerint a volt győri polgármester havi bruttó elnöki díjazása a Győri Atlétikai Clubnál (GYAC) a korábbi 700 ezer forintról 1,3 millióra emelkedett. Mindeközben a helyi önkormányzat városüzemeltető cége, a Győr-Szol a 2026-ra megállapított 20 millió forintos támogatásnak eddig csak a felét fizette ki az egyesületnek, augusztusban pedig megszüntette a szerződést.
0 komment

Nemzetközi demonstráció keretében vonulnak az utcára az autóipari dolgozók Győrben

A prémiumautók gyártásához díszléceket szállító győri cég, a WKW Hungária Kft. megszűnik, az év végéig közel 500 munkavállalót bocsájt el. A Kontrollnak nyilatkozva az ügyvezetés elmondta, hogy aktívan támogatják a munkavállalók más vállalatoknál történő elhelyezkedését. Az Audi Hungáriát azonban még senki nem kereste meg, hogy át tudnak-e venni dolgozókat a megszűnő vállalattól, a Vasas Szakszervezeti Szövetség közben nemzetközi demonstrációt szervez Győrbe az autóipar helyzete miatt.
0 komment

Négyszeresére nőtt az alacsony önerővel felvett lakáshitelek aránya az Otthon Start miatt

Egy év alatt négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A változás hátterében elsősorban az Otthon Start program áll, amely lehetővé tette, hogy az igénylők akár 10 százalékos saját forrással is lakáshoz jussanak. A kedvezményes önerő lehetősége az új Wekerle Plusz programban is megmarad, bár a magasabb kamat miatt az igénylőknek nagyobb törlesztőrészlettel kell számolniuk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből.
0 komment

Hozzányúl a NER emlékezetpolitikai műhelyeihez a kulturális minisztérium

Elkészült a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ átalakítását előkészítő jogszabálytervezet, továbbá új néven folytathatja működését a Magyarságkutató, valamint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet is. A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium hétfői bejelentése a 2027-es kulturális költségvetést ért éles bírálatok után érkezett.
0 komment

Jubileum - tizedik alkalommal rendezik meg a Modern Gyárak Éjszakáját

10 éves a Modern Gyárak Éjszakája, amelynek jubileumi programsorozata 2026. november 13-án várja az érdeklődőket országszerte. A látogatók testközelből ismerhetik meg a magyar vállalatok működését, innovatív megoldásait és a modern ipari termelés világát. A tíz éve útjára indított program a hazai ipar értékeire, a technológiai fejlődés eredményeire és a magyar vállalkozásokban rejlő lehetőségekre irányítja a figyelmet.
0 komment

Sávos nyugdíjemelés jön: van, akinek 12 ezer, másnak csak 6 ezer jut pluszban

A Tisza-kormány tájékoztatása szerint a legalacsonyabb nyugdíjakat 2027 januárjától az általános emelésen felül külön is kiegészítenék. A tervezett 3 százalékos emelés után a legkisebb járandóságokat havi 120 ezer forintra növelnék, a magasabb összegű kisnyugdíjakhoz pedig sávosan további 6–12 ezer forintot adnának. A kabinet mintegy 455 ezer érintettel számol, a részletes szabályok azonban tartogatnak néhány meglepetést.
0 komment

Külügyi vakfolt: diplomata-útlevél van, foglalkozás nincs

A Népszabadság Online az Orbán-kormányok idején kiadott diplomata-útlevelek sportvilághoz kötődő tulajdonosairól kért kimutatást. A Külügyminisztérium több mint egy hónap után válaszolt, de sem az érintettek számáról, sem arról nem tudott adatot közölni, hogy közülük jogosult-e még bárki ilyen okmányra.
0 komment

"Tarr Zoltán Hankó Balázs II." - kemény bírálatokat kapott a kulturális miniszter

A független színházi szcéna a Magyar Művészeti Akadémia, Rainer M. János történész a "neres" emlékezetpolitikai intézetek támogatását kifogásolja. „Az előző kormányról tudni lehetett, hogy ez a célja. Ti viszont NEM ezt ígértétek" - írja a Kultúrbrigád által üzemeltetett Vörös Neon Cabaret Színház.
0 komment

Lengyel válság: Donald Tusk nem alkuszik, Orbán is beszállt a varsói csatába

A lengyel Alkotmánybíróság két vezetőjének vitatott felfüggesztése után a Karol Nawrocki államfő által kezdeményezett pártegyeztetések eddig nem vezettek megállapodáshoz, kedden pedig már a Legfelsőbb Bíróság is rendkívüli tanácskozást tart majd a kialakult helyzet miatt. A lengyel belpolitikai válság a kormánykoalíciót is megosztja, miközben a varsói csatározások Brüsszeltől Washingtonon át egészen Budapestig nagy visszhangot vertek.
0 komment

Vitézy Dávid: tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása indul el

Nem elég, ha jó vonatok járnak a Balatonra, az sem mindegy, milyen állomásokon várjuk az utasokat. Az évtizedes felújítási adósságot ma is látni a leromlott épületeken, az alacsony és nem akadálymentes peronokon és a rendezetlen állomási környezeten – írja közösségi oldalán a közlekedési és beruházási miniszter.
0 komment

Nem tekint nemzettársként a Tisza-szavazóira Rákay Philip

A Fidesz-rendezvények "ceremóniamestere" politikai boszorkányüldözés áldozataként tekint magára. A vele készített beszélgetésben azt állította, hogy a "nemzeti oldal" híveinek többsége nem személyes haszonszerzésből állt Orbán Viktor rendszere mellé. Hosszan beszélt a Petőfi-filmre kapott állami támogatás ellenőrzési folyamatáról is.

Bejelentkezés vagy regisztráció