Válasz Online
„Nem tudom, hogy ki jelentette fel anyámat, miért lett hetedrendű vádlottként egy nyilasper főszereplője a lapok címlapján: »Korbácsos Tünde«, a szadista nyilas kémnő. Nem derült ki az sem, hogy a férfi, akit korábban a vőlegényének tekintett, maga is üldözött volt-e, vagy összejátszott a nyilasokkal, és volt-e szerepe anyám letartóztatásában. A legvalószínűbb verzió, amit egy ismerősöm mondott: anyám egyszerűen jól mutatott egy kirakatperben. Élete első főszerepét írták meg neki, és akarata…
Várhatóan kedden dönt a parlament az államfő második legfőbbügyész-jelöltjéről. Fejes Péterről anélkül szavaz az Országgyűlés, hogy egyetlen bizottság is meghallgatná. A Válasz Online-nak adott exkluzív interjúban az ügyészség morális válságáról és arról beszél, hogy a megfelelő vizsgálatok után az összes olyan aktát leporolnák, amelyeknél rendelkezésre állnak a bizonyítékok, az eljárás folytatása vádemeléshez is vezethet, de ez eddig valamilyen okból elmaradt.
Európában sehol sem terjed annyira a szifilisz, mint Magyarországon az újszülöttek között. Öt év alatt triplázódott az esetek száma, a kétéves gyerekek körében 41-szeresére nőtt. Hogyan idézz elő szifiliszjárványt? Várakoztasd fél évet a fertőzötteket a bőrgyógyászatok előjegyzési listáin! Kötelezd a fertőzötteket arra, hogy kezeltessék magukat, sőt a szexuális partnereik nevét is adják meg, de zárd ki őket az ellátásból, ha nincs rendben a TAJ-számuk! Tavaly decemberben már 478 ezer embernél…
Válasz Online
What advice did she offer Péter Magyar in Budapest? Would Moldova still exist today had Ukraine not resisted the Russian advance? How should one deal with Russian propaganda? Can Moldova become an EU member without resolving the issues posed by separatist Transnistria and the Autonomous Territorial Unit of Gagauzia? Why did she state that she would support unification with Romania in a referendum? Do Western leaders grasp the gravity of the security situation in the region? Find the answers in…
Válasz Online
Milyen tanácsokat adott Budapesten Magyar Péternek? Lenne-e még Moldova, ha Ukrajna nem áll ellen az orosz nyomulásnak? Mi a teendő az orosz propagandával? Lehet-e EU-tag Moldova a szeparatista Transznisztria és a Gagauz Autonóm Terület okozta problémák megoldása nélkül? Miért mondta, hogy egy népszavazáson támogatná az egyesülést Romániával? Látják-e a nyugati vezetők, mennyire súlyos a térség biztonsági helyzete? Válaszok a chisinaui elnöki palotában készült Maia Sandu-interjúnkban.
Válasz Online
Rég várt örömhír: újra bővül a Válasz-csapat! Novembertől Zsilák Szilviát is munkatársaink között tudhatjuk. Aki esetleg nem ismerné új kollégánk nevét, a munkájával biztosan találkozott már, ha nem egy kő alatt töltötte ez elmúlt éveket. Szilviának köszönhető ugyanis, hogy az ország értesült a lombkorona nélküli nyírmártonfalvi lomboronasétány botrányáról.
Válasz Online
„Nincs olyan, hogy »mind meghalunk«, vagy »minden jó lesz«. Rengeteg pozitív oldalát látom ennek a technológiának, miközben azt gondolom, hogy nem vagyunk felkészülve a fejlődés sebességnek a kezelésére” – mondja podcastunkban Huszár Ferenc, a Cambridge-i Egyetem professzora, a Reasonable AI Labs techvállalkozás alapítója. A mesterségesintelligencia-kutató a saját korábbi szkeptikus véleményét is megváltoztatta a legújabb modellek matematikai és kódolási képességét látva. Miért mondja, hogy…
Válasz Online
A Librit a teljes privatizáció helyett nonprofit kft.-vé kellene szervezni, és néhány százalékos tulajdoni hányaddal a kisebb magyar kiadókat is be kellene vonni az állam mellé. Így lehetne orvosolni a könyvkiadás és a nagykereskedelem összebútorozásával kialakult, végletekig eltorzult rendszert – javasolja a lapunknak küldött írásában Gyurgyák János.
Az óellenzék elutasítása, civilek beemelése a politikába, intenzív terepmunka és egy-két üzenet középpontba állítása: a vasárnap Aleksandar Vučićot legyőző szerb ellenzék stratégiája sok ponton emlékeztetett a Tisza áprilisi győzelmére. Az egyetemista listát bázisdemokrata módszerekkel állították össze, alighanem övék a világ legképzettebb politikusi garnitúrája: a 250 jelöltből 160-nak van doktori fokozata.
Újabb válasz érkezett Melléthei-Barna Márton lapunkban megjelent vitaindító írására, amelyben a tiszás képviselő az ügyvédek NER-bűnökben viselt felelősségéről írt. Gerő Tamás ügyvéd, az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért (ÜDE) Egyesület elnöke szerint ügyvédi magatartási kódexre van szükség, amely a közszféra tipikus élethelyzeteire kellően konkrét szempontrendszert tud meghatározni, s egyik oldalról segítséget jelent a jóhiszemű jogi képviselőknek, másrészt a fegyelmi felelősség alapjául…