#Gazdaság
Az MNB-alapítványok körül milliárdok, fényűző budavári ingatlanok és míkonoszi luxusvillák bukkantak fel, az egyik kutatóközpontjuk viszont végül csak egy vécényi, mindössze két négyzetméteres irodahelyiséget bérelt. Az intézethez több mint egymilliárd forintnyi közpénzből származó támogatás érkezett, 2025-re mégsem maradt se bevétele, se alkalmazottja. A körözés alatt álló Matolcsy Ádám üzleti hálózatában eközben dubaji cégeket, bankrészvényeket és százmilliárdos nagyságrendű befektetéseket is…
Hó végén lejár a szerb NIS olajvállalat amerikaiak által szeptember végén 30 napra megadott engedélye.
Egyre többen gondolják úgy, hogy a kormány felelőtlenül gazdálkodik, és a költségvetéssel kapcsolatos ígéretei csak szemfényvesztésre jók.
Az ukrán államháztartási hiány az idén eléri a hazai össztermék 18 százalékát.
A költségvetés egyik legsúlyosabb intézkedésének indoklása több helyen is megbicsaklik, Kapitányék a közelgő inflációval sem számoltak.
A béremelési ígéretből újabb politikai botrány lett.
A magas kamatok ellenére a tőzsdék rekordokat döntenek, az amerikai gazdaság pedig egyelőre ellenállónak tűnik, ám a drága pénz hatása időben elnyújtva, fokozatosan halmozódik. Eddig a Covid idején olcsón rögzített hitelek, a tartós fiskális ösztönzés és a mesterséges intelligenciához kötődő beruházási hullám tompította a terheket, ez a türelmi idő azonban vészesen fogy.
Mélyreható szakadék tátong a munkaerőpiacon a huszonéves pályakezdők és a tapasztalt HR-esek között. Bár a felszínen sokan csupán lusta, túlérzékeny fiatalokról vagy vaskalapos munkáltatókról beszélnek, a valóságban a munkahelyi kultúra, a gazdasági környezet és a személyes értékrendek gyökeres és visszafordíthatatlan átalakulásáról van szó.
Az év első kilenc hónapjában összesen 3394 fogyasztó fordult a banki jogviták alternatív rendezésével foglalkozó központhoz (CSALB), hogy kedvezőbb feltételeket próbáljon kialkudni hitelezőjével, szemben a tavalyi év azonos időszakában regisztrált 2121 kérelemmel. A 60 százalékos növekedés arra utal, hogy
egyre többen keresnek megoldást a hiteltörlesztéssel kapcsolatos problémáikra, a központ tájékoztatása szerint ugyanis sokan tényleges fizetési nehézségekkel küzdenek, és a fennálló…
Új lakhatási intézkedéseket jelentett be Magyar Péter.
Folytatódik az „Ádám, hol vagy?”. Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, miután gazdasági család gyanújával körözést adtak ki Matolcsy Ádámra – számolt be a szeretlekmagyarország. Eközben a Zsaruhírek arról írt, hogy Tasnádi Péter, egykori magyar alvilági szereplő szerint külföldi exbűnözők érdeklődtek nála a volt jegybankelnök fiának hollétéről.
Birmacher Barnabás tizenkét éve építi azt a technológiai céget, a Bitrise-t, amely első magyar startupként jutott be a világ egyik legismertebb startup-inkubátorába, a Y Combinatorba. Ma globális óriásokkal versenyezve a mobilapp-fejlesztőknek kínálnak szinte mindenre megoldást. A startupépítés nem egyetlen nagy ötletből áll A vállalkozásépítés egyik legfontosabb tanulsága, hogy a siker nem feltétlenül a nagy felismeréseken […]
Irán egyre jobban megszenvedi az amerikai gazdasági offenzívát, miután Washingtonnak sikerült szorítani a fojtáson. De a teheráni rezsim egyre elszántabb, és nem várható a gyors összeomlása.
Szoros volt az eredmény, a jelenlegi baloldali elnöknek, Lulának még van esélye. A második kört október 25-én tartják.
A BNR szerint az infláció növekedését elsősorban az üzemanyagok, az energia és a nyersanyagok drágulása, valamint a lej gyengülése okozza. A közel-keleti konfliktus elhúzódása további áremelkedést idézhet elő.
A jegybank szerint az idei súlyos aszály is növelte az élelmiszerárakra nehezedő nyomást.
Az éves infláció augusztusban 6,17 százalékra csökkent a júniusi 10,42 százalékról. A mérséklődéshez hozzájárult, hogy kifutottak a villamosenergia-ársapka megszüntetésének, valamint a korábbi áfa-…
Krakkó lakói májusban népszavazással mozdították el polgármesterüket, októberben pedig egy független jelöltet választottak a helyére. Magyarországon a választópolgárok a ciklus közben sem a polgármestert, sem az országgyűlési képviselőt nem hívhatják vissza, pedig az elmúlt időszakban több helyen is igény lett volna rá. A visszahívás egyébként a reformkori követutasítás óta jelen van a magyar közjogi hagyományban, sőt, 1989-ben az ellenzék első parlamenti mandátumaihoz is ez nyitott utat. A…
Hiába számolnak 8 milliárd lejjel magasabb állami bérkiadással, Florin Manole munkaügyi miniszter szerint ez még nem jelent biztos fizetésemelést.
Októbertől Rakó Ágnes tölti be a KPMG Magyarország vezérigazgatói posztját, aki a regionális értékláncba való szorosabb beépülésben és a magasabb hozzáadott értékű szolgáltatásokban látja a vállalat jövőbeli növekedésének motorját. A vezető a Portfolio-nak arról is beszélt, hogy a tartósan bizonytalan gazdasági környezetben a hazai vállalatok számára elengedhetetlenné vált a rugalmas alkalmazkodás, valamint az ESG-irányelvek és az innovatív technológiák tudatos integrálása a mindennapi…
A kormány 2027-től háromszorosára emelné a kiskereskedelmi különadó egyik kulcsát, így az 1 és 50 milliárd forint közötti adóalaprészre 0,15 helyett 0,45 százalékot kellene fizetni. A változás leginkább a közepes méretű, jellemzően magyar tulajdonú élelmiszerláncokat sújtaná, köztük a COOP, a CBA és a Príma hálózatához tartozó cégeket, amelyeket a Fidesz-kormány eddig kíméletesen kezelt. Egy 50 milliárd forintos forgalmú kereskedő adóterhe évente akár 147 millió forinttal is nőhet. A tíz…
Néhány forinton múlt.