#Gazdaság

0 komment

Sok kkv-nak jobban fájna, mint Mészároséknak – észrevételek a vagyonadótervhez

Politikailag érthető és elfogadható a Tisza-kormány vagyonadó-terve, de nem az általa nyert 200 milliárd forint körüli pluszbevétel menti meg a költségvetést, ahhoz az állami újraelosztáshoz kellene érdemben hozzányúlni – hangzik el a Válasz Podcast legújabb adásában, melynek vendége Antall György, az Apelso vagyonkezelő igazgatósági tagja és Radnai Károly, az Andersen Adótanácsadó vezérigazgatója. Adásunk megjelenésekor még tart az adóterv társadalmi vitája, ezért meghívott szakértőink végső…
0 komment

Ha nincs kormányváltás, Magyarország IMF-lélegeztetőn lenne – Madár István a költségvetésről

A Portfolio vezető elemzője szerint a Tisza-kormányba vetett bizalom miatt az állam likvid pénzügyi tartalékai történelmi csúcson vannak, az ország finanszírozhatósága óriásit javult. A szakember szerint ugyanakkor az új költségvetés nagyobb része csak átrendezés, és rengeteg tartalék lehet a túlárazott közbeszerzések levágásában, illetve a régiós szinten nagyon magas államadósságszint csökkentésében.
0 komment

Matolcsy a legtöbbet kaphatja, ami gazdasági bűncselekményért kiszabható

A legkönnyebben lenyomozható cselekményelem miatt gyanúsították meg most Matolcsy Györgyéket, Bódis András szerint az lesz az igazán fajsúlyos kérdés, hogy hány darab másik ügyet tesznek még mellé. A volt jegybankelnök hálózatának tevékenységét évek óta feltáró kollégánk az október 21-i őrizetbe vételek apropóján részletesen és érthetően elmagyarázza, hogyan jutottunk idáig, milyen vagyonvesztés történhetett és mi várhat most Matolcsy Györgyékre. A műsorban elhangzottak teljes háttere…
0 komment

European and international arrest warrant issued for son of former head of Hungarian National Bank goes into effect

Ádám Matolcsy is suspected of instigating economic fraud causing particularly significant financial loss, as well as for instigating the use of a forged private document. The case is part of the investigation into the suspected misappropriation of public funds during his father's time at the helm of Hungary's chief financial institution.
0 komment

Négy automatizálási fejlesztés a gördülékenyebb üzletmenetért

Egy vállalkozás napi működésében sok időt visznek el az ismétlődő feladatok: az érdeklődők válaszainak rögzítése, a rendelések utáni teendők vagy az események előtti emlékeztetők. Ezek egyenként apróságnak tűnhetnek, együtt mégis könnyen szétszabdalják a munkanapot. Jól felépített automatizmusokkal a folyamatok követhetőbbé válnak, a csapat pedig kevesebb rutinfeladatot végez kézzel. A marketing automatizálás nem feltétlenül bonyolult rendszert […]
0 komment

Tíz páros, húszmillió forint – Détár Enikőékkel és dr. Tóth Tamásékkal teljes a Hotel Blöff mezőnye

Détár Enikő fia, Rékasi Zsigmond kedvéért vállalta a Hotel Blöfföt, dr. Tóth Tamás pedig lányával, Pannival vág neki Gundel Takács Gábor stratégiai játékának. A két családi párossal teljessé vált a tízpáros mezőny, amelynek tagjai 20 millió forintért versenyeznek. A beköltözés előtt mindkét páros elárulta, hogy a blöffölés és a taktikázás nem feltétlenül az erősségük, de a családi összetartásban és egymás támogatásában annál inkább bíznak.
0 komment

„Nincs olyan, hogy biztonsági számla” – így védhetjük meg idős hozzátartozóinkat a legújabb banki csalásoktól (X)

Rendszeresen érkeznek hírek olyan esetekről, amikor csalók banki alkalmazottaknak kiadva magukat próbálnak jelentős összegeket kicsalni gyanútlan emberektől. A legfontosabb kérdés az, hogyan tudunk hatékonyan odafigyelni arra, hogy mi magunk vagy idősebb családtagjaink ne váljanak áldozattá. Kósa Anna, az Erste Compliance vezetője az online és telefonos csalások megelőzésének alapvető szabályairól beszélt. A szakértő kiemelte, hogy a csalók legerősebb fegyvere a megtévesztés mellett a sürgetés.…
0 komment

„Ha az édesapját ki akarja váltani, akkor hazajön” – Dr. Gerő Tamás a Matolcsy-ügyről

Kedd délután kiadták a nemzetközi elfogatóparancsot Matolcsy Ádám ellen, miközben édesapja Matolcsy György a letartóztatás elkerülése érdekében 30 millió forint óvadékot ajánlott fel, azonban a bíróság ezt elutasította. A felajánlott összeg azért is figyelmeztető részlet, mert a volt jegybankelnök 2025 márciusában leadott vagyonnyilatkozatában kevesebb mint 19 millió forint megtakarítást tüntetett fel. A nem jogerős döntés értelmében a volt elnök mellett Sándor Tamás ügyvédet és Valkó Mihály…
0 komment

Kína az élre tör a globális tudományos versenyben, az USA foggal-körömmel védekezik

Kutatás-fejlesztésben Kína már lehagyta az USA-t, és miközben az Egyesült Államok folyamatosan szankciókat vet ki rá, a keleti nagyhatalom az ipar és a tudomány bőkezű támogatásával betonozza be pozícióit.
0 komment

Megvan a friss európai rangsor: Budapest előkelő helyet szerzett a home office toplistán

2026-ban Bukarest kínálja Európában a legerősebb összcsomagot a digitális nomádoknak a PlayersTime friss összeállítása szerint. A rangsor nem pusztán az időjárást vagy az albérletárakat nézte: a havi megélhetési költségek, a vezetékes internet sebessége, a biztonság, a klíma és a légszennyezettség együtt határozták meg, mely városok lehetnek a legjobb bázisok a home office-ban dolgozók számára. A top 10 alapján Kelet- és Dél-Európa több városa is komoly versenyelőnybe került, Budapest az…
0 komment

Dízelsokk Magyarországon: itt a töréspont, elmentünk a falig - a következő ütésbe beleremeghet a rendszer

A legfrissebb iparági információink alapján nagyon úgy néz ki, hogy a már eddig is rendkívül feszes magyar dízelpiacon még tovább romlott a helyzet: olyannyira, hogy a nemzetközi energiapiaci sokkok tompítására alkalmas árréspuffer gyakorlatilag eltűnt szeptemberre. Mindez úgy történt, hogy a hazai dízelár szeptember 17. óta egyetlen forintot sem változott, miközben a nemzetközi piacon továbbra is rendkívül feszült a helyzet. Számításaink alapján megmutatjuk, mekkora bajban van a magyar…
0 komment

Elszabadultak a hackerek, már a kormány is kiberbiztonsági egységet állít fel, egymás után fizetnek kártérítést a nagyvállalatok Japánban

Egyre több kibertámadás éri a japán vállalatokat, ami nemcsak az online szolgáltatások működését bénítja meg, hanem komoly kártérítési kötelezettségeket is ró a cégekre. A helyzet súlyossága miatt a tokiói kormányzat is kénytelen lépéseket tenni a védelmi rendszerek megerősítésére.

Bejelentkezés vagy regisztráció