#hús
444
444
Idén nemcsak a baromfi, de a sertéshús ára is drágulhat, akár 20 százalékkal
A baromfihús ára tizedik hónapja emelkedik, és bár a sertéshús ára tavaly nem nőtt, idén már elkerülhetetlen a drágulás, számolt be az RTL Híradója. Az állattartók a növekvő takarmányárak, energiaárak és bérköltségek miatt is kénytelenek emelni, ugyanis a költségeik 25-30 százalékkal nőttek a baromfiágazatban. A Baromfi Termék Tanács szerint már január végén újabb csirkedrágulás jöhet. A Hússzövetség elnöke szerint a sertéstenyésztők is szeretnék a...
444
444
Karácsonyi nagy zabálás Németh Szilárddal
Ha már sikerült kiválasztani, hogy Novák Katalin süteményei közül idén melyik kerüljön az ünnepi asztalra, itt az ideje azt is kitalálni, mi legyen a főétel. Nem kell aggódni, ha van otthon zsír, hús, szalonna vagy kolbász, a boltba sem kell elmenni, simán át lehet variálni az eredetileg betervezett menüt. Mert köztudott, hogy a karácsony nem az ünnepről, de még csak nem is az ajándékozásról, hanem a zabálásról szól. A végtelen mennyiségű sütemények és...
444
444
Száműzik a húst a berlini egyetemi menzákról
Októbertől teljesen átalakítják négy berlini egyetemi menza étrendjét. A menü 68 százaléka vegán, 28 százaléka vegeteránius fogásokból áll majd, 2 százaléknyi hal mellett. Egyetlen húsos ételt kínálnak majd, lesz annál több tészta, paradicsom, hajdina, édesburgonya, cékla és sajt. A Guardian azt írja, a németországi egyetemek kínálatának most 30-50 százalékát teszik ki a vegetáriánus ételek, de a fővárosban olyan sok diák követelt klímabarát menüt,...
444
444
Vizsgálatot indított a magyar McDonald's a videó miatt, amiben egy dolgozó a cipőjébe törli, majd szendvicsbe teszi a sajtot, és földről szedi fel a húst
Hétvégén eredetileg a Redditre került fel az az azóta már törölt videó, amelyben egy magyar McDonald's konyhájában az látható, hogy egy dolgozó először a cipője talpához törli a sajtot, és úgy teszi bele a szendvicsbe, majd a földön forgat meg két húspogácsát, és utána rakja bele. A következő felirat volt a videón: „Így kérjetek éjjel uborka meg hagyma nélküli szarokat, remélve, hogy friss lesz ❤️”.A videót azóta már törölték Redditről, de...
24.hu
24.hu
Annyi húst ettek a középkori szerzetesek, hogy nem bírta a gyomruk
A húsban gazdag étrend miatt fájhatott a 14. századi szerzetesek hasa.
The post Annyi húst ettek a középkori szerzetesek, hogy nem bírta a gyomruk first appeared on 24.hu.
24.hu
24.hu
Kitört a csirkecsata egy román szupermarketben – videó
"Nem megmondtam, hogy bontott csirkét hozzál?! Bontott csirkét, bontott csirké, bontott csirkét..."
The post Kitört a csirkecsata egy román szupermarketben – videó first appeared on 24.hu.
24.hu
24.hu
Hónapokig rohasztott húst esznek emberek, hogy betépjenek tőle
Ne próbálják ki otthon!
The post Hónapokig rohasztott húst esznek emberek, hogy betépjenek tőle first appeared on 24.hu.
24.hu
24.hu
Se hús, se hal nem lesz mostantól a világ egyik legjobb éttermében
A három Michelin-csillagos Eleven Madison Park ezután húsmentes étlapot kínál.
The post Se hús, se hal nem lesz mostantól a világ egyik legjobb éttermében first appeared on 24.hu.
444
444
Egy Hargita megyei asszony 42 kiló fagyasztott hússal próbált kirepülni az olaszországi rokonaihoz
De a kolozsvári reptéren le kellett adnia nagy részét.
24.hu
24.hu
Piszok drágák az alapvető élelmiszerek
A szamóca és az alma ára elszállt, de a paradicsom, tej és tejtermékek, tojás is drágult, és a húsért is egyre többet kell fizetni. De legalább a paprika és a káposzta olcsóbbá vált.
The post Piszok drágák az alapvető élelmiszerek first appeared on 24.hu.
444
444
2000 forint is lehet a csirkemell kilója
Nőttek a takarmányárak, ez növeli a piaci árakat is.
24.hu
24.hu
20-25 százalékos húsáremelkedés jöhet
Megugrott a takarmányozási költség.
The post 20-25 százalékos húsáremelkedés jöhet first appeared on 24.hu.
24.hu
24.hu
A következő hónapokban tovább drágulnak a hús- és tejtermékek
Emelkednek az önköltségek, ezért az állattartók szerint elkerülhetetlen az áremelés.
The post A következő hónapokban tovább drágulnak a hús- és tejtermékek first appeared on 24.hu.
444
444
6 tonna hústermék borult az útra Győr és Bőny között
Az még húsgombócból is sok.
444
444
Ha hústartalmú tápot adunk a macskánknak és vadászósat játszunk vele, akkor kevesebb döglött állatot cipel majd haza
Brit tudósok megvizsgáltak 300 macskát.
444
444
Szingapúrban engedélyezték a laborban tenyésztett csirkehús árusítását
Ezért a nuggetsért egyetlen állatnak sem kell elpusztulnia.
24.hu
24.hu
Egy nő riadtan hívta fel a rendőröket: azt hitte nagy, fura péniszt vett a boltban farhát helyett
Pedig tényleg csak hús volt.
24.hu
24.hu
Az egész család hallucinálni kezdett, a kórházban derült ki, hogy LSD-s húst ettek
A húst egy környékbeli Wallmartban vették.
24.hu
24.hu
Ez a vegán kolbász egészen úgy néz ki, mintha egy sikamlós lánybúcsús kellék lenne (18+)
Több mint kolbász - hirdeti a felirat. Kinézetre biztosan.
24.hu
24.hu
Nyári razzia: lejárt élelmiszerek miatt bírságolt a Nébih
Eddig több mint 15 millió forint bírságot szabtak ki az ellenőrök.