#itthon

0 komment

Mély sebeket ejtett Karácsony Gergely és a kormány egyezsége

A fővárosi közgyűlés másodjára sem támogatta a Fidesz javaslatát, amivel Karácsony Gergelyt korlátoznák a kormánnyal folytatott tárgyalások során, de az egykori szövetséges, Baranyi Krisztina is sérelmezte: a kerületek feje felett jönnek egymás után az elvonások.
0 komment

Vádat emeltek egy zalai futballklub elnöke ellen: több mint 35 milliós költségvetési csalásról van szó

Költségvetési csalás miatt emeltek vádat egy Keszthely környéki sportegyesület elnöke ellen, aki több mint 35 millió forint támogatással nem számolt el. A Zala Megyei Főügyészség csütörtöki tájékoztatása szerint a klub öt bajnoki éven át kapott pénzt a Magyar Labdarúgó Szövetségtől.
+2 hasonló
0 komment

Nőjogi szervezetekkel egyeztetett az Igazságügyi Minisztérium

A nők elleni erőszak felszámolásához szükséges jogszabályváltoztatásokról volt szó. Szóba került a távoltartás, a szülői felügyelet, a kapcsolattartás és a szexuális bűncselekmények jogi szabályozásának kérdése is.
0 komment

170 milliós lelépési pénz és köddé vált százmilliók: hova tűnt Matolcsy György elképesztő vagyona?

Matolcsy György tizenkét év alatt nagyjából 700 millió forint fizetést kapott az MNB-től, a vagyonnyilatkozataiból mégsem olvasható ki, mi lett a pénzzel. Utolsó bevallásában 19 millió forint megtakarítást tüntetett fel, a letartóztatásakor pedig 30 milliót ajánlott fel óvadéknak.
0 komment

Orvosokra költ a kormány a jövő évi költségvetésből, innen csoportosítják át a pénzt hozzá

A kormány a 2027-es költségvetésben 1,75 milliárd forintra emeli az üres orvosi praxisok betöltését segítő keretet. Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter szerint jelenleg több mint ezer körzetben nincs állandó orvos.
+3 hasonló
0 komment

„A végrehajtói bűnszervezet a Schadl-Völner páros lekapcsolásával nem ért véget” – Kiss Ferenc volt végrehajtót kérdezte a parlamenti vizsgálóbizottság

Kiss egy 247 oldalas anyagot adott át a bizottságnak a végrehajtói kar informatikai rendszere körüli mutyiról, de arról is beszélt, hogy számításai szerint a kar pár év alatt 4 milliárd forinthoz jutott jogellenesen. Toroczkait arról is kérdeztük, hogy mikor tervezi a bizottság Varga Judit volt igazságügyi miniszter meghallgatását.
+2 hasonló
0 komment

Töltőn sem volt a megvásárolt roller, mégis leégette a család otthonát

Egy frissen vásárolt, alig használt, konnektorba sem dugott elektromos roller gyulladt ki egy pétervásárai családi házban, az épület emiatt lakhatatlanná vált. A károsult szerint a kár meghaladja a 133 millió forintot, a forgalmazó vizsgálathoz köti a további kifizetést.
+3 hasonló
0 komment

Nemzetközi elfogatóparancs Matolcsy Ádám ellen, 794 millióért repült a volt honvédelmi miniszter, indul a Wekerle Plusz – Newscast

Európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki az MNB-ügyben érintett Matolcsy Ádám és Stofa György ellen kedden. Szerdától indul a Wekerle Plusz program. Továbbra sincs egyetértés a parkolás kapcsán Karácsony Gergely főpolgármester és a kerületi polgármesterek között. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterként 2022 és 2026 között összesen 794 millió forintért repült honvédségi gépekkel. Aláírták a Norvég Alapról szóló megállapodást, 92 milliárd forint érkezik. Kezdje a napot a HVG…
+2 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció