#itthon

0 komment

Új gyorsforgalmi úttal bővült az ország, Vitézy Dávid átadta az M49-es első szakaszát

Befejeződött az M49-es gyorsforgalmi út 28 kilométeres, M3-as autópálya és Ökörítófülpös közötti szakasza. A kétszer két sávos autóutat kedden 14 órától nyitották meg a forgalom előtt – közölte a közlekedési és beruházási miniszter a helyszíni sajtótájékoztatón.
0 komment

Álláshirdetésben keresik a közmédia új vezérigazgatóját: Ennyi lesz a fizetése a Duna Médiaszolgáltató élén

Hirdetést adtak fel a Profession.hu-n a közmédia vezérigazgatói posztjára, a végső kiválasztott határozatlan időre kap szerződést a Duna Médiaszolgáltató élére, amihez havi bruttó hárommillió forint körüli alapbért ígérnek.
+4 hasonló
0 komment

Rémálom a Fidesznek Matolcsy Ádám körözése – Egy politikai elemző szerint ez a legrosszabb forgatókönyv az exkormánypártnak

Európai és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a bíróság Matolcsy Ádám és Stofa György ellen az MNB-ügyben. A bíróság közlése szerint a két érintett gyanúsítotti kihallgatása szükségessé vált, azonban felkutatásuk nem vezetett eredményre. Egyikük sem tartózkodik magyarországi lakóhelyén, és a hatóságok feltételezése szerint Európán kívül lehetnek.
0 komment

„Magyar Péter kicsit woke, de nem eléggé” – a nők biztonságáért tüntettek a Kossuth téren

A kékharisnyás demonstráción arról kérdeztük a résztvevőket, mihez kezdenek majd, ha a kormány nem tesz eleget a követeléseiknek, Hajnal Edina szervező pedig arról beszélt a HVG-nek, hogy mi változna az országban, ha életbe léptetnék az isztambuli egyezményt.
+2 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció