#itthon
Költségvetési csalás gyanúja miatt csapott le a hatóság.
+7 hasonló
Habár sok történet van, a katolikus szervezet szerint voltak köztük olyanok, akik ártottak másoknak.
+6 hasonló
A testület tagja Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus és Szabó Andrea szociológus, politológus is.
+6 hasonló
A Hír FM-es Paláver műsora ellen is eljárás indult.
+6 hasonló
A Terror Háza éléről leváltott történész milliárdos új szervezetben viheti tovább a múzeum „közel negyedszázados szellemi örökségét”.
+6 hasonló
Miután a hétvégén a témában már kommentelt egy „nem hinném”-et, a miniszterelnök most bejelentette azt is, hogy eltörlik a volt államfők több tíz milliós felajánlási keretét is.
+6 hasonló
A miniszter szerint fel sem merült, hogy lemond, a következő években pedig 4000 megawattnyi szélenergia-kapacitás épülhet ki.
+6 hasonló
Ezúttal arra a hírre reagált így, amely szerint a 2027-es költségvetési tervezetben a kormány volt köztársasági elnökök közcélú felajánlásaira különített el forrásokat.
+7 hasonló
Az NKA-ügy miatt letartóztatott fideszes politikust különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják.
+6 hasonló
A politikus szerint feltörték a fiókját és nem ő posztolt.
Szathmáry Zoltán leszavazása után Fejes Péterrel tesz próbát Baka András.
Közleményt adott ki az Indonéziában élő cégvezető, Májer Bálint, aki ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a milliárdos lélegeztetőgép-ügyben.
+6 hasonló
Nem szűnt meg a végrehajtói bűnszervezet működése a Schadl-Völner páros "lekapcsolásával", az a kormányváltásig folytatódott - jelentette ki az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának szerdai budapesti ülésén Kiss Ferenc volt önálló bírósági végrehajtó.
A kormány javaslata alapján új járműkategóriaként jelenik meg a motoros roller a KRESZ-ben. A tervezet értelmében tilos lesz ezeket alkoholos befolyásoltság alatt vezetni, valamint tilos lesz rajtuk utast szállítani – jelentette be Magyar Péter szerda késő délután.
+6 hasonló
A tárca figyelemmel kíséri a helyzetet.
+6 hasonló
Egyúttal visszavontak három olyan, az intézményre vonatkozó döntést, amelyet nem hajtottak végre.
A köztársasági elnök második nekifutásra Fejes Péter volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolta a posztra.
+6 hasonló
A korábbi házelnök szerint semmi közös nincs a Fidesz és a Tisza táborában.
+7 hasonló
Az NKA-ügyben gyanúsított politikus nyílt levelében kijelentette, hogy ő nem fél.
+6 hasonló
A Bem téren gyűltek össze pénteken a Fidesz szimpatizánsai, beszédet mondott Hankó Balázs felesége, Áder János volt államfő, Bóka János fideszes frakcióvezető, illetve Schmidt Mária, a Terror Háza nemrégiben menesztett főigazgatója is. Eközben Orbán Viktor Párizsban, egy hotel teraszán üldögélt.
+6 hasonló