#Külföld

0 komment

Sarokba szorítja Donald Trump a világ egyik legerősebb hatalmát: újraéled a szövetség, amely három kontinenst olvaszt magába

Újra összeülnek az Ausztráliát, Indiát, Japánt és Egyesült Államokat tömörítő informális szövetség, a Quad vezetői novemberben, ilyenre már két éve nem volt példa. A találkozó megerősítheti az indo-csendes-óceáni térség biztonsági együttműködését, hogy ezzel Kína növekvő befolyását ellensúlyozza. A bejelentés több szempontból is érdekes, mivel az elmúlt időszakban úgy tűnt, hogy a kezdeményezés elsorvad, a csúcs azonban új életet lehelhet a csoportosulásba, ráadásul éppen egy nagyon kritikus…
0 komment

Ilie Bolojannal fotózkodtak a román hadsereg napján a váradiak

Az ünnepség I. Ferdinánd király szobránál kezdődött, és több más hivatalosság mellett részt vett rajta Ilie Bolojan is. A volt miniszterelnököt az ünnepség után helybeliek és turisták tucatjai vették körül: sokan pár mondatot váltottak vele, míg mások közös fotót szerettek volna vele, aminek a volt kormányfő eleget is tett. A Bihon.ro helyszíni tudósítójának információi szerint Florin Birta polgármester megpróbálta rávenni Bolojant, hogy ő is szóljon néhány szót az egybegyűltekhez, a volt…
0 komment

Csokitortától a checkpointokig – így változott meg az élet A Sólyom végveszélyben városában

Mogadishu négymillió lakójának lassan, de biztosan sikerül lezárnia azt a korszakot, amit a terror, a polgárháború és a nélkülözés fémjelzett. Marsai Viktor helyszíni tudósítása Szomália fővárosából.

Bejelentkezés vagy regisztráció