#Kultúra
Nem onnan, nem akkor, nem azokon a repülőgépeken és nem is ugyanabban az összetételben indult el az olimpiai csapat.
Emily Osmentnek kellemetlen volt, hogy a nála tizenkét évvel fiatalabb Montana Jordannel kellett
Amerikában születtek, magyaroknak nevelték őket – de hol van igazán otthon az 1956-os menekültek második generációja? Erről szól többek között Pigniczky Réka Inkubátor című dokumentumfilme.
Az én hetem című sorozatunkban négy író egymást váltva ír öt kulcsszót felhasználva arról, miként élte meg az elmúlt hetet. Lackfi Jánosnak szomorú történetéhez most ez a készlet jutott: rabjelleg, szökevényjelleg, főügyészkeringő, szabadságérzet, franciadúlás.
Egyáltalán nem magától értetődő 2026-ban, hogy egy lemez megjelenése esemény tud lenni. Az ír Fontaines D.C. mégis eljutott ide, és valami olyasmit képesek megmozgatni egészen különböző generációkban egyszerre, ami rockzenekaroknak hosszú ideje nem jött össze.
A tabella harmadik helyén álló rivális kihagyott ziccerekig és kapufáig is eljutott Kerkez Milosék ellen.
A mesterséges intelligencia ma már a mindennapok része, de a legtöbben még mindig többet tulajdonítanak neki annál, mint amire valójában képes. Luc Julia könyve azt mutatja meg, mi a különbség az AI-ról kialakult kép és a technológia tényleges működése között. A szerző a leggyakoribb tévhiteket veszi sorra, a generatív rendszerek látszólagos „értésétől” az objektivitás mítoszán át az emberi munka kiváltásának kérdéséig. Közben arra is figyelmeztet, hogy az AI használatának környezeti és…
Magyar férfiak generációkon átívelő közös élménye volt a kötelező katonai szolgálat, melynek emlékét személyes történeteken keresztül idézi fel a Néprajzi Múzeum Katonadolog – A sorkatonaság emlékezete című, 2027. augusztus 29-éig nyitva tartó kiállítása.
Nemcsak filmrajongóknak nyújt egyedi kulturális és gasztronómiai élményt a hely.
Kiállításokkal, koncertekkel, színházi előadásokkal és irodalmi programokkal várja a közönséget a 21. Ars Hungarica fesztivál november 6. és 15. között.
Moldován Blanka számára az elismerés fontos szakmai visszajelzés, ugyanakkor emlékeztető arra, hogy a színpadon soha nem szabad abbahagyni a keresést.
Páncéltörők és Molotov-koktélok, földalatti ellenállás és sebkötözés. Az először a Telexen hallható hangjáték a főváros VII., VIII. és IX. kerületébe kísér, amelyeket a korabeli vicc a világ katonai nagyhatalmai között emlegetett.
Az avatóünnepséget november 20-án pénteken, délután 3-kor tartják a Bakó-ligetben, ahol civil kezdeményezésre, közösségi összefogással és közadakozásból szeretnének Pilinszky-emlékhelyet kialakítani.
A D’ale Porcului fesztivál és verseny 13. kiadása ezúttal is a helyi konyha által ihletett tematikával, régi idők ízeit idéző ételekkel, valamint két látványosnak ígérkező világrekord-kísérlettel várja a látogatókat.
Az idei rendezvény a Toroș & Maioș Fest nevet viseli, és november 6–8. között tartják Félixfürdőn.
A fesztivál történetében először háromnapos lesz. A szervezők a hagyományos receptekre, a szakácsok tudására és arra a versenyszellemre építenek, amely az évek során a rendezvény…
A Katonai Filmstúdió filmje a 70 évvel ezelőtti 1956-os forradalom és szabadságharc azon magyar katonáinak történetét mutatja be, akik a felkelőcsoportokkal közösen, a lyukas zászló alatt harcoltak a kommunista diktatúra és szovjet hadsereg ellen. Hősök, akik egy ponton választás elé kerültek: engedelmeskednek a diktatúra parancsának vagy esküjükhöz méltóan valóban a hazát és annak szabadságát védik a barikádokon.
Ungváry Rudolf 1956-ban a miskolci egyetemi diákság hírszolgálatát vezette. Miért volt szerinte jobboldali a forradalom? És mi maradt belőle mára? Interjú.
A kérdés most, miként lehet olyan színházakat teremteni, melyek akkor is működnek, amikor a vezető hibázik, rosszul dönt, vagy egyszerűen nem jó vezető.
A példátlanul sikeres ismeretterjesztő izraeli szuperthriller-sorozat ötödik évadában muszáj volt kezdeni valamit 2023. október 7-ével és a gázai háborúval. A mottó a vérbosszú lett, a kérdés, hogy le lehet-e állni, nyitva maradt. De tényleg nyitva van-e?
Sorozatunkban olyan rejtett kincseket mutatunk, amelyeket Kárpát-medencében jártunkban-keltünkben érdemes felkeresni.
Olvasson bele Darvasi László eddigi legszemélyesebb írásába!