#matolcsy györgy

0 komment

Az előzetesből is be kell vinni Matolcsyt az MNB-botránnyal foglalkozó vizsgálóbizottság ülésére

A bizottság jövő csütörtökön tervezi meghallgatni az MNB volt mostani elnökét az alapítványi botrány ügyében. A kényszerintézkedés alatt álló volt jegybankelnök sem mentesül a megjelenési kötelezettség alól.
0 komment

Oszkó Péter: eljött az ideje, hogy „ne a Fidesznek politizáljon” a kormány

Oszkó Péter szerint a kormányváltás vesztesei lehetnek a tőzsdén a politikai hátszéllel működő cégek, amelyek részvényeinél a befektetőknek számolniuk kellett az árfolyamkockázattal. A volt pénzügyminiszter szerint ugyanakkor a Mészáros Lőrinc érdekeltségeinél a vagyonvisszaszerzés miatt esetlegesen bekövetkező tulajdonosváltás önmagában még nem indokol árfolyamesést.
0 komment

Matolcsynak sokkal súlyosabb a bűne, mint amit büntetőjogilag meg lehet fogni – Megszólalt Király Júlia a volt jegybankelnök bukásáról

Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke szerint Matolcsy György tevékenységének következményei messze túlmutatnak a jegybanki alapítványok körüli botrányon. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, hogy a volt jegybankelnök gazdaságpolitikája, felelőtlen nyilatkozatai és az MNB vagyonának kezelése hosszú távú károkat okozott az országnak.
0 komment

Sárvári Nicholas: A nemzetközi tapasztalatok alapján az eltűnt vagyonoknak csak néhány százalékát lehet visszaszerezni

Magyarország foglyul ejtett állam volt. Itt nem úgy működött a szervezett bűnözés, mint Olaszországban vagy Romániában, 16 év alatt annak legalizált rendszerét hozták létre – összegzi Sárvári Nicholas gazdasági nyomozó, aki nemrég úgy döntött: részt venne az elherdált vagyon visszaszerzésében.
0 komment

Tiziano vagy mégsem? – Matolcsyék 4,5 milliárdot fizettek egy vitatott eredetű festményért

A Magyar Nemzeti Bank tizenegy évvel ezelőtt az Értéktár program legdrágább darabjaként vásárolta meg a Mária gyermekével és Szent Pállal című alkotást, amelyet védettsége miatt nem lehetett kivinni az országból. Molnos Péter művészettörténész kutatása a kép korábban ismert tulajdonosi történetét is megkérdőjelezi, és továbbra sem világos, milyen független szakvélemények és értékbecslések alapján döntött a jegybank a vásárlásról.
0 komment

Tovább fogy a levegő: 24 milliárdos tőkefogyókúra a Matolcsy-féle ingatlancégnél

A jegybanki alapítványokhoz kötődő GTC Origine Investments Zrt. korábbi veszteségei miatt mindössze 20 millió forintra szállítaná le az alaptőkéjét. A döntésről már megjelent a második cégközlönyös hirdetmény, a hitelezőknek október 22-től számítva 30 napjuk van biztosítékot kérni, a változást pedig csak az eljárás lezárása után jegyezheti be a cégbíróság. A társaság közölte: a leszállított összeget a tőketartalékba helyezik át, a tulajdonos nem kap belőle kifizetést.

Bejelentkezés vagy regisztráció