#Politika
Meglehetősen ritkán látni a nyilvánosságban Varga Judit volt igazságügyi minisztert és párját, Windisch Lászlót, az Állami Számvevőszék elnökét. Most azonban Horvátországban látták őket, méghozzá Magyar Péter és Varga Judit egyik gyermekének a labdarúgó-mérkőzésén.
Majdnem napra pontosan két hónappal a választások előtt került ki a netre egy titokzatos honlap egy hálószobai fotóval és a „coming soon” felirattal. A radnaimark.hu ismeretlen készítői azt sejtették, hogy egy olyan videó van a birtokukban, mellyel a Tisza párt egyre inkább győzelemre esélyes elnökét kábítószer fogyasztás gyanújába lehet keverni. A 444. most utánajárt, hogy ki is állhat a lejáratási kampány hátterében.
Az ellenzéki frakcióvezetők adóemeléseket, megalapozatlan ígéreteket és vállalkozásellenes intézkedéseket emlegettek, a miniszterelnök viszont hazugsággal vádolta az ellenzéki felszólalókat.
Vendégszerzőnk, Barcza Mihály véleménye szerint nagyon fontos, hogy a köztársasági elnök az első lapinterjújában kimondta és tisztázta: április 12-én Magyarországon egy alkotmányos forradalom ment végbe, és ez a vértelen forradalom még most is zajlik.
Április 12. óta folyamatos mélyrepülésben van a Fidesz, és úgy tűnik, hogy ez utolérte a rajongói termékeket is, hiszen a DPK Shop oldalán semelyik termékből nem tudnak rendelni a rajongók. A Lázár-bazár pedig tokkal-vonóval eltűnt.
Közösen ismertette a tervezetet Kármán András pénzügyminiszterrel. A kormányfő szerint tisztában vannak azzal, hogy vannak, akiknek magasabb fizetést kellene adni, de az ország helyzete egyelőre ennyit enged.
Magyar Péter kabinetjének első költségvetése elsősorban az állami kiadások visszafogásában és az alacsonyabb jövedelműek támogatásában hoz fordulatot – mondta a Kontrollnak Török Zoltán. A Raiffeisen vezető elemzője szerint a csaknem 1500 milliárd forintos megtakarítás komoly vállalás az állam részéről, de úgy véli, a rezsicsökkentéshez gazdasági szempontból is érdemes lett volna hozzányúlni.
A választások óta először jelentkezett kutatással az önvizsgálatot tartó Nézőpont Intézet. Ezúttal Nagy Imre és Kádár János megítélését vizsgálták, és korábbi közlésüknek megfelelően – miszerint „a jövőben nem pártpreferencia-adatokat publikálunk elsősorban, hanem mélyebb összefüggésekre rámutató, kutatásalapú elemzéseket” – az aktuális pártpreferencia mérésüket csak lábjegyzetben közölték.
Még népszavazást is tartana.
Reagált az ORFK az ATV megkeresésére. A hatóság hallgat a feljelentésekről, de a válaszában közölte: eljárás nem indult.
Száraz Istvánt egykor szoros baráti és üzleti kapcsolat kötötte Matolcsyhoz, most egy hosszú közleményben magyarázza a helyzetet.
Magyar Péter szerint még csak most jön a java az elszámoltatásban, szerinte ez nem sprint, hanem hosszabb folyamat.
Őrizetben az orbáni gazdaságpolitika oszlopa, akinek maga Orbán is sokat köszönhet. Miniszterként segítette a kilábalást a válságból, jegybankelnökként viszont százmilliárdokat szervezett ki alapítványokba, ahonnan magánzsebekbe vándorolt a pénz. Most kihallgatják.
Az agrárminiszter tanácsadójának is felkért vállalkozó szerint a kormány döntése miatt termelők mehetnek tönkre, és tömegek veszíthetik el a munkájukat.
Dömötör Csabát, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőjét kérdeztük a strasbourgi plenáris ülés szünetében.
Szép kis költségvetés amúgy, kár lenne, ha valami történne vele.
Már a 2027-2028-as tanévtől csökkenhetnek a diákok terhei. Mi történt? A diákok terheinek csökkentése a rövid távú cél az oktatás megújításában – írta egy Facebook posztjában Lannert Judit. Az oktatási és gyermekügyi miniszter közölte, hogy a hosszú távú, átfogó tantervi megújítás előkészítése mellett megkezdik a NAT 2020 és a hozzá kapcsolódó kerettantervek, érettségi követelmények áttekintését […]
Direkt36
Április 12-e után egymásnak feszültek a közmédiában a Fidesszel szimpatizálók és azok, akik felszabadulásként élték meg a választási eredményeket. Cenzúra azonban még ezek után is történt. Podcastunkban a közmédiában a választások utáni időszakot feldolgozó cikkünkről beszélgettünk.
Átlátszó
Miután feltártuk az intézmény közpénzes költségeit, felmentették Vörös Győző igazgatót. Hogy pontosan milyen munka zajlik évi kétszázmillió forintból az intézményben, azóta sem derült ki.
Átlátszó
A Fidesz-kormány létrehozta, a Tisza-kormány megszüntette a kekva-rendszert. Mutatjuk az állami kézbe visszakerülő vagyonelemeket.