#Politika
Csípős hangulatban indult az országgyűlés.
A mögöttünk hagyott héten három öngól is született a Magyar Kupában és az NB I-ben.
Kedden reggel 9 órakor folytatódik a parlament négynapos ülése. Bár Magyar Péter miniszterelnök nem szólalt fel, vitákra már az első percekben sor került. Fontos szavazás és új törvényjavaslatok tárgyalása is várható a nap folyamán. Az keddi parlamenti ülés legfontosabb részleteiről folyamatosan beszámolunk. Kövesse élőben!
Magyar Péter válaszában köszönetet mondott Nacsa Lőrincnek az érdemi felszólalásért, és kijelentette, hogy a kormány számára kiemelten fontos a kárpátaljai magyarság sorsa.
A felsőház 100 támogató és egy ellenszavazattal fogadta el a törvényjavaslatot. A tervezet szerint a sertéstenyésztők a támogatás révén biztosíthatják a biológiai biztonsági feltételeket a sertésfarmokon – írja az Agerpres.
A tervezet kezdeményezője, Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor szerint
„a biológiai biztonsági szint országos szintű kiegyensúlyozása az afrikai sertéspestis-járványok számának csökkenéséhez, és ezáltal a betegség leküzdése érdekében feláldozott állatok számának csökkenéséhez…
Toroczkai László szerint a magyar lakosság az elhibázott Ukrajna-politika miatt kénytelen magasabb üzemanyag- és dízelárakat fizetni.
Magyar Péter bejelentette, hogy a kormány által beterjesztendő 2027-es költségvetésben 64 milliárd forinttal növelik az önkormányzatok támogatását.
Magyar Péter bejelentette, hogy a szolidaritási hozzájárulás 15 százalékos csökkentésével és az adókedvezményekkel 126 milliárd forint többletforráshoz jutnak az önkormányzatok, míg a vidéki települések közösségi közlekedésének támogatását 10 milliárd forinttal emelik.
A kormány által nyilvánosságra hozott tao-adatbázis ismét ráirányította a figyelmet a felcsúti Puskás Akadémia kiemelkedő támogatására. Az Orbán Viktor által alapított intézmény 2011 óta több mint 50 milliárd forintnyi támogatáshoz juthatott, miközben a forrásoknak csupán töredékét fordították közvetlenül utánpótlás-nevelésre. A korábbi miniszterelnök és az akadémia vitatja a kimutatások értelmezését, a közzétett adatok azonban komoly kérdéseket vetnek fel a sportfinanszírozás arányosságáról.
Toroczkai László szerint az üzemanyagárak emelkedése mellett a lakosság azt is érzékeli, hogy elmaradt az élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentése.
A miniszterelnök szerint jelenleg is rengeteg intézményt és szerződést vizsgálnak.
Orbán Viktor esetleges ENSZ-főtitkári jelölése, a diplomáciai mentesség lehetősége és a volt miniszterelnök feltűnő hallgatása is szóba került a Klikk TV Fordulópont című műsorában. Balogh Judit vendégei, Rangos Katalin újságíró, Albert Enikő, a Magyar Hang munkatársa és Suha György diplomata egyetértettek abban, hogy az ENSZ-vezetői poszt megszerzésének kevés a realitása. A háttérben inkább Orbán Viktor politikai jövőjének biztosítása és egy lehetséges diplomáciai védőháló keresése húzódhat…
Komoly esély van arra, hogy a demokrata párti Mary Peltola még a győzelme esetén sem foglalhatja el a helyét az amerikai szenátusban – jelentette ki James Comer republikánus képviselő, a felügyeleti bizottság elnöke. Peltola kampánycsapata sajtóhírek szerint egy névrokon elindításával próbálta megosztani a republikánus szavazatokat - írta a The Hill.
Miután a Mi Hazánk frakcióvezetője közölte, hogy feljelentést tett a végrehajtói visszaélések ügyében, a miniszterelnök jelezte hétfőn, hogy hamarosan a parlament elé kerül a végrehajtói, a közjegyzői és felszámolási rendszer átalakításáról szóló kormányelőterjesztés.
Mit bizonyít egy név az ügynökaktákban? Hogyan hatnak az elhallgatott történetek a következő generációkra, és miként lehet szembenézni felmenőink döntéseivel és azok következményeivel? - rengeteg kérdést felvet az ügynökakták nyilvánosságra hozása.
Rendszeresen tüntető állampolgárként került a szerb egyetemisták listájára Lázár Tibor zentai képzőművész, akit a többi pályázóhoz hasonlóan egy egyetemi kar szavazott meg képviselőjelöltnek. Noha október 25-én az ellenzék magabiztosan győzte le Aleksandar Vučićot és rendszerét, a majdani kormányzás körvonalai bizonytalanok. Még az sem dőlt el, ki lesz a bázisdemokrata közösség miniszterelnök-jelöltje. „A Vučić-párt magyar tagozata” – mondja Lázár Tibor a Vajdasági Magyar Szövetségről (VMSZ),…
Nyáron még a szakmai megújulás kulcsfigurájaként méltatta a külügyminiszter.
A különadók jövőre is maradnak. Szakértőket kérdeztünk a kivezetés esélyeiről és az euróbevezetésre gyakorolt hatásukról.
Támogatja a Tisza Fejes Pétert az ügyészség élére – ma már meg is szavazhatja őt a parlament. Megvan az Alkotmánybíróság új elnöke is Sonnevend Pál személyében. Császár Attilát jelölte a Fidesz a Független Közmédia Testületbe – a parlament művelődési bizottsága azonban nem kért belőle. Nukleáris támadásról szóló riasztásokat kaptak az ukránok és az oroszok is, hackertámadás történhetett. Másfél millió fölött az orosz áldozatok száma a háborúban. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente…
Azon vitatkozni, hogy 45 vagy csak 37 milliárdot kapott-e a Felcsút, illetve azt állítani, hogy az ott „felhasznált taoforrásokból az egész nemzet gyarapodott”, elég sajátos valóságérzékelésre vall.